0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 15.

A pécsi havi-hegyi mandulafa az Év Fája

A július óta tartó online szavazás végén, több mint ezer szavazattal előzte meg a második helyen állót a pécsi mandulafa az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez meg az Ökotárs Alapítvány.

Az Év Fája címet idén izgalmas küzdelem után a pécsi havi hegyi mandulafa nyerte el, 4779 szavazattal – írja a bama.hu. A Hős Fa címet a Római-parti fák, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.

A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van.

Idén 35 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 12 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 9. és október 8. között. Az Év Fája, a Hős Fa és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa mellett idén is minden döntőbe jutott fa oklevelet kapott a díjkiosztón. A fákra összesen 16 423 szavazat érkezett az online szavazás keretében.

A győztes pécsi mandula egy csavarodott törzsű, több mint 100 éves fa, ami a Havi-hegy csúcsán álló, pécsi Havas Boldogasszony-templomnál fogadja az érkezőket. A Hős Fa címet kiérdemlő Római-parti fák az ember és természet harmonikus együttélésének jelképei, melyek sorsa veszélybe került a hullámtérre tervezett gát miatt.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. A Kenderkóc Webáruház jóvoltából a döntősök többek közt madárodúkat és etetőket is kaptak ajándékba.

A 2018-as magyarországi győztes pécsi mandula a 2019 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el.

A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly Zengővárkony hős szelídgesztenyéje a negyedik helyen végzett 13 ország fái között.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

– A pécsi havi-hegyi mandulafa (Baranya megye) 4779 szavazat

– Fák a Rómain (Budapest, III. kerület) 3719 szavazat

– A falu fája Ceglédbercelen (Pest megye) 2858 szavazat

– A kimlei hárs (Győr-Moson-Sopron megye) 1254 szavazat

– A zalai dombokat vigyázó pacsai Öreg Hárs (Zala megye) 1124 szavazat

– A szebényi Nagy Fa (Baranya megye) 643 szavazat

– A Nagykovácsi templomkert odvas hársfája (Pest megye) 581 szavazat

– A tudás fája Kamuton (Békés megye) 564 szavazat

– A zuglói „mezős” fák (Budapest, XIV. kerület) 504 szavazat

– Az égigérő gerlai vackor Békéscsabán (Békés megye) 230 szavazat

– Mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben (Baranya megye) 97 szavazat

– A Mária utcai mesefa (Budapest, XVI. kerület) 70 szavazat

Forrás: bama.hu