0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A Szentföld fái

A Bibliában elsőként megnevezett fák az Éden kertjében álltak, az „élet fája”, valamint a „jó és rossz tudásának fája”. Ezeknek a hírhedt szimbolikus fáknak a nevét nem közli a Szentírás, ír viszont sok egyéb, érdekes fás növényről.

A bibliai időkben, különösen az Ószövetség évezredeiben a Szentföld sokkal gazdagabb volt erdőkben. Annak ellenére, hogy a bibliai történetek nagy része nem erdőkben játszódik, sok utalást találunk a vadon élő, erdőalkotó és elegyfákra, és a különleges élőhelyek – folyópartok, sivatagok – fáira.

Az akácia, amelyből a szövetség ládája is készült

A Szentföld sivatagi területein az akáciák az egyetlen fává növő növények, és így ezek szolgálnak a legfőbb építési anyagként. Az akácia (Acacia) a hüvelyesek (Leguminosae) családjának rendkívül változatos, alakgazdag nemzetsége. Ne tévesszük össze a nálunk oly népszerű akáccal, mely szintén ebbe a családba tartozik, de amerikai származású növény. Cserjék vagy kisebb termetű fák, kétszeresen összetett vagy redukálódott levelekkel. Virágaikon jól látszik, hogy a mimózafélék rokonsági körébe tartoznak, apró, sugaras szimmetriájú virágaik fejecske- vagy füzérvirágzatokba tömörülnek. Jellegzetes kinézetüket a sok, gyakran hosszú és színes porzószál adja. A közel ezer akáciafaj a meleg égövi területeken él, Afrika szavannáinak és Ausztrália száraz trópusi vidékeinek jellegzetes erdőalkotói. Nálunk nem maradnak meg a szabadban, mert nem fagytűrők.

Az akáciák a Szentföld fátlan vidékein különösen nagy fontosságúak, tűzifának, szerszámnak és építőanyagnak egyaránt.

Bizonyos, hogy a többnyire sivatagos és félsivatagos területeken vándorló zsidó népnek az akácia állt rendelkezésére a különféle szent tárgyak elkészítésére, de ezt használhatták az áldozati tüzek táplálására is. Akáciából készült a szentély minden fa felszerelése, és a zsidó vallás legszentebb tárgya, a szövetség ládája, amiben a tízparancsolat kőtábláit őrizték. Akáciából volt egyebek között a szent sátor fala, a szent kenyerek asztala és a szállítórudak.

Izraelben több akáciafajt tartanak számon. Legnagyobb termetű köztük a fehér akácia (Acacia albida), mely trópusi, szudáni és kelet-afrikai elterjedésű. Illatos, fehér a füzérvirágzata és vastag, görbült, bőrnemű a hüvelytermése. Fáját építkezésre használják, kérgéből cserzőanyagot vonnak ki. Az ernyős akácia (Acacia tortilis) a tövétől elágazó, jellegzetes, ernyő alakú, lapos koronájáról ismerhető fel. Halványsárga virágai hosszú nyelű fejecskevirágzatban nyílnak, hüvelytermései spirálisan csavarodottak. Északkelet-Afrikában, valamint az Arab-félszigeten őshonos sivatagi növény. Izraelben a Holt-tenger és az Arava-völgy környékén él, kifejezetten forró sivatagi területeken, vádikban fordul elő. A Szentföldön a leggyakoribb a pusztai akácia (Acacia raddiana). A Negev-sivatagban, a Jordán völgyében, a Holt-tenger környékén és az Arava-völgyben, sivatagi vádikban, völgyekben, oázisokban fordul elő. Lombja, virága és termése hasonlít az ernyős akáciáéra, de jól elkülönülő törzse, kerekded koronája van.

Ma Izraelben legnagyobb tömegben az ausztrál származású fűzakáciát (Acacia saligna) láthatjuk, melyet a talaj megkötésére sokfelé ültetnek.

Tölgyek a Szentföldön

A Szentföldön valamikor hatalmas területeket borítottak a tölgyerdők. Az elmúlt tízezer év emberi tevékenysége következtében azonban az eredeti táj és vegetáció teljesen megváltozott és eltűntek a természetes erdők.

A Bibliában szereplő tölgyfajok nem azonosak a nálunk előforduló, őshonos tölgyekkel.

A táborhegyi tölgy vagy kecskeszemű tölgy (Quercus ithaburensis) lombhullató, magas fa, elérheti a 15 métert is. Kelet-mediterrán faj, a tengerparti sávtól 500 méter magasságig fordul elő, Izraeltől Törökországig. A különböző lombhullató tölgyerdő-társulások domináns, erdőalkotó fája. Leveleinek fonáka molyhos szőrű, a levél széle hosszan kihegyezett szúrós fogazatú. Nagy kupacsai bozontosak, tannintartalmuk magas. A bőrcserzést Egyiptomban 6000 év óta ismerik, és a Szentföldön is elterjedt tevékenység volt a bibliai időkben, az ehhez szükséges tannin legfőbb forrása pedig a táborhegyi tölgy kérge és kupacsa volt. Fája jól esztergálható, ezért szerszámnyelet készítenek belőle.

A palesztin tölgy (Quercus calliprinos) ezzel szemben örökzöld faj. Csak 2,5-4 méter magas fa vagy cserje, de nem ritkán eléri a 15 métert is. Alakgazdag faj, sok változatát különítik el. Szúrósan fogas szélű, 2-4 cm-es levelei bőrneműek, makktermése méretében és alakjában is nagyon változatos. A leggyakoribb tölgy a Szentföldön. A tengerszinttől 1200 méter magasságig, különböző talajokon és erdőtársulásokban fordul elő. Az izraeli makkiások domináns faja. Az erőteljes legeltetés, a bozóttüzek és a faszén készítése céljából való állandó visszavágás eredményeképpen általában bokros termetű.

A palesztin tölgy – rokonával, a nyugat-mediterrán területeken elterjedt, alacsonyabb, kisebb levelű és kupacsú karmazsin tölggyel (Quercus coccifera) együtt – arról híresek, hogy a rajtuk élő karmazsintetűből (Kermes-fajok) az ókorban nagyon drága élénkvörös (skarlát, karmazsin) festékanyagot állítottak elő.

Az aranyat érő karmazsintetűk

A karmazsintetű nőstényei peterakás előtt a fa törzséhez rögzítik magukat, és úgy rakják petéiket a kéregre, hogy testük óvja azokat. Peterakás után azonban a vörös színű nőstény elpusztul. Az ókorban a borsónyi nőstény rovarokat és a petéket összegyűjtötték, kiszárították, és mint karmazsinbogyót árulták. Porukból vonták ki a karmazsinvörös festéket, a szintetikus festékek előtt igen elterjedt és értékes színezőanyagot. A karmazsin kelme (bársony, selyem) és bőráru évszázadokon át igen értékes volt, a bíborra hasonlító szín, a ritka festőanyag, a bonyolult festőtechnika, a színtartóssága és drágasága miatt csak uralkodók hordhatták.

Rituális paráznaságok a szent fáknál

A Kánaánban élő népek pogány termékenységkultusza, Baálnak szentelt vallási szertartásaik bizonyos szent fáknál tartott rituális paráznasággal és vad tivornyákkal voltak összefüggésben. Ezekről több helyen is ír a Biblia. A kutatók véleménye szerint két-három faj jöhet szóba, mint kultikus, szent fa. Egyrészt a lombhullató táborhegyi tölgy és az örökzöld palesztin tölgy, másrészt egy nagytermetű pisztáciafaj, az atlanti pisztácia (Pistacia atlantica). Pompás példányai ismeretesek, amelyek nagyon hosszú kort értek meg. Lombhullató, 4-20 méter magas fa, hajtásai gyantákat, illóolajokat tartalmaznak. Levelei páratlanul szárnyaltak, virágzata laza buga. Kicsi csonthéjas termése megérve megráncosodik, magja ehető. Gubacsai jó tanninforrások, gyantáját a népi gyógyászatban használták.

Az atlanti pisztácia a táborhegyi tölggyel erdőtársulásokban él együtt. Ezért is problémás a tölgyet és a pisztáciát megkülönböztetni olyan bibliai igeszakaszokban, ahol kultikus szent fákról van szó.

Jordán-parti fák

Izrael legnagyobb folyója, a közel 250 kilométer hosszú Jordán a Hermon-hegy déli lejtőinek forrásaiból ered, és a Holt-tengerbe torkollik. Partját valamikor dús növényzet borította, ahol az ókorban még oroszlán is élt. Felső-Galileában keletiplatán-ligeterdők nőnek a folyó mentén, a partot palesztin fűzből és tamariszkuszból álló bozót kíséri. Az alsó folyásnál az eufráteszi nyár az egyetlen nagyobb termetű fa.

A keleti platán (Platanus orientalis) nagy leveleivel, tarka törzsével könnyen felismerhető. Őshazája a Balkán-félszigettől Közép-Ázsián át Kasmírig terjed, folyó- és patakparti ligeterdőkben nő, különlegessége, hogy igen magas életkort élhet meg. Terebélyes koronájú lombhullató fa, 20-30 méter magasra is megnő. Kérge szögletesen repedezik vagy lapokban hámlik, alatta feltűnik a piszkosfehér vagy élénksárga alsó réteg. Nagy, ékvállú levelei mélyen osztottak, 5-7 karéjúak. Kicsi női virágai gömbvirágzatban nyílnak, a hímvirágok zöldek. Gömbölyű, szőrös terméscsoportja hosszú kocsányon, hármasával-nyolcasával csüng az ágakon. Nyugati rokona a nálunk is széles körben ültetett közönséges platán.

Vízfolyások, források, folyók mentén a leggyakoribb fák Izraelben is a füzek és a nyárak, köztük a palesztin fűz (Salix acmophylla). Kisebb, 5-8 méter magas fa vagy cserje, sűrűn növő, vöröses ágakkal. Tavasszal, lombfakadás előtt hozza tömött barkáit, a női barkák rövid nyelűek, hím barkáinak porzói halványsárgák. Szubtrópusi, fagyérzékeny faj. Délkelet-Törökországtól Iránig őshonos, folyó- és patakpartokon él. Jó mézelő, vesszeit kosárfonásra használják, kérgéből tannint vonnak ki. Puha és világos fájából csónakot, kisebb bútordarabokat és faszenet készítenek, kérgéből és lombjából pedig korábban lázcsillapító kivonatot.

Különös fa az eufráteszi nyár (Populus euphratica), fiatalkori levelei megtévesztően hasonlítanak a füzekére. Nagytermetű, gyors növésű, különlegessége, hogy hosszú nyelű, kékeszöld vagy szürkészöld leveleinek mérete is, alakja is rendkívül változatos, lándzsás, széles tojásdad, háromszög alakú vagy kerekded. Barkái lombfakadás előtt nyílnak. Észak-Afrikától Közép-Ázsiáig őshonos, folyópartokon, források közelében fordul elő, jól tűri a magas sótartalmú pangó vizet is. A Jordán alsó folyásánál ártéri erdőket alkot, sivatagi oázisokban a vadon növő datolyapálmák mellett is megtalálható. A mezopotámiai Eufrátesz folyóparti növényzetének domináns faja, ezért gondolják a bibliakutatók, hogy a babiloni fogságban sínylődő, hazájukba vágyódó zsidók nem fűzre, hanem eufráteszi nyárfa ágára akasztották hangszereiket.

„Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. A fűzfákra akasztottuk ott hárfáinkat.
Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből!
Hogyan énekelhetnénk éneket az Úrról idegen földön?” (Zsoltárok 137,1–4)

A sorozat korábban megjelent részei:

Forrás: Kertbarát Magazin