Back to top

Érkezik az egészségesebb fehér kenyér? A rák, a cukorbetegség és az elhízás kockázatát is csökkentheti

Öt éven belül a boltok polcaira kerülhet az egészségesebb fehér kenyér, a tudósok ugyanis felfedezték, hogyan duplázható meg a rosttartalma.

Egy kutatócsoport azonosította a búza génállományának azon génjeit, amelyek szabályozzák a fehér liszt rosttartalmát – írja a BBC News.

„A hagyományos nemesítési technikák alkalmazásával ezt a magas rosttartalmú tulajdonságot számos más fajtával kereszteztük" – mondta Dr. Alison Lovegrove, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: „olyan genetikai markereket fejlesztettünk ki, amelyeket a növénynemesítők könnyen felhasználhatnak annak azonosítására, hogy mely búzafajták rendelkeznek a magas rostgénnel."

A szakértők úgy vélik, hogy a felfedezésnek köszönhetően kifejlesztett új liszt számos egészségügyi előnnyel jár majd, például csökkentheti a rák, a cukorbetegség és az elhízás kockázatát.

Dr. Alison Lovegrove elmondta, hogy a magasabb rosttartalmú kenyér ízben ugyanolyan lesz, mint a normál, fehér kenyér. Ellenben, míg egy hagyományos fehér kenyérszelet körülbelül egy gramm rostot tartalmaz, addig a magas rosttartalmú fehér kenyérszelet esetén ez két gramm is lehet. Összehasonlításképpen: egy teljes kiőrlésű kenyérszelet nagyjából hármat tartalmaz.

A teljes kiőrlésű kenyeret széles körben tekintik egészségesebbnek, ennek ellenére a fehér kenyér még mindig kelendőbb. Az Egyesült Királyságban a napi körülbelül 12 millió eladott kenyér háromnegyedét a fehér kenyér teszi ki.

„Készítettünk néhány kenyeret a magas rosttartalmú búzánkból, és az íze pontosan ugyanolyan"

– mondta Dr. Alison Lovegrove. Hozzátette: a kereskedelmi forgalomban lévő búzafajtáknál hasznosítani kell ezt a magas rosttartalmú tulajdonságot, ami a legjobb esetben öt-hat évbe telhet.

Forrás: 
BBC News

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az Agrárkamara elkészíti a tagdíjbevallást tagjai helyett

Október végéig kell befizetni a tagdíjat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csökkenti tagjai adminisztrációs terheit azzal, hogy idéntől elkészíti tagdíjbevallásukat, hasonlóan a NAV általi SZJA-bevallásokhoz.

Kedvenc körtéink

A körte nem tartozik a könnyen termeszthető gyümölcsök közé, különösen a koronaalakítását és a szüreti idő meghatározását tekintve. Ráadásul páraigénye is nagyobb, mint a többi hazai gyümölcsfajnak, és érzékeny a nem kiegyenlített vízellátásra.

Társállatok, mint tollas, vagy szőrös pszichológusok

Egy társállat jelenléte oldja a stresszt, csökkenti a vérnyomást, és sok más pozitív hatással van gazdája lelki állapotára. Sokszor az embereknek csak arra van szükségük, hogy meghallgassák a problémáikat, és erre is kiválóak az állatok, tudnak hallgatni, sőt nem is tudnak közbeszólni, türelmesek, nem sietnek sehová. Hobbiállat, díszállat, társállat: mi a különbség?

Vigyázzunk magunkra a második hullámban: egy gyógyhatású mézes keverék és néhány jótanács

Előzze meg a betegséget! Ha immunrendszerünk rendben van, nem sok betegség tud leverni bennünket a lábunkról. Ősszel iskolakezdéskor, vagy a télvégén jelentkező megfázásos időszak próbára teszi az immunrendszerünket. A jelenlegi helyzetben különösen fontos, hogy ügyeljünk magunkra és másokra.

Emelkedő terményárak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Növekedik a dió ára idén

A szárazság, a virágzáskor bekövetkezett fagykárok, valamint a burokfúrólégy rajzása miatt idén sokkal kevesebb dió termett. Az árak már most sem alacsonyak, de további drágulásra van kilátás, ami miatt költségesebb lesz a karácsonyi sütemények elkészítése is.

A Szilvásváradi pisztránggal bővült a földrajzi árujelzővel védett magyar termékek köre

Az Európai Bizottság első alkalommal részesített oltalomban egy magyar édesvízi hal elnevezést. A Szilvásváradi pisztráng oltalom alatt álló földrajzi jelzésként történő bejegyzését tanúsító oklevelet Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos adta át Nagy István agrárminiszternek a Mezőgazdasági és Halászati Tanács szeptember 21-i brüsszeli ülése előtt.

Továbbra is középpontban az élelmiszerlánc-biztonság

2020. október 1-jétől az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet. A szervezeti változás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon még hangsúlyosabbá váljon ez a lakosság és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó terület.

Csaknem 13 tonna húskészítményt vont ki a forgalomból a Nébih

Egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben tartottak élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést 2020 szeptemberében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A létesítményben 12,6 tonnányi termék nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért a hatóság kivonta azokat a forgalomból, valamint azonnali hatállyal felfüggesztette az egység tevékenységét.

Kávé íz, koffein nélkül: növényi pótkávék

Többféle pótkávé kapható a bioboltokban, melyek lényege a kévészerű íz, a koffein hatása nélkül. Ezek gyerekeknek is adható italok. Néhány közülük házilag is elkészíthető, sokszor olyan növényekből, amire nem is gondolnánk...