Törzsön kis koronát
A törzses köszméténél két-három hajtásnál több nem képződik a koronaalapból. Egyes irodalmi források szerint elegendő kétévenként metszeni, én azonban az évenkénti metszést tartom jobbnak. Sőt, a kora tavaszi metszés mellett a szedés utáni igazító metszés is indokolt.
A metszést a termőre fordult, legalább hároméves állománynál célszerű megkezdeni. Fagymentes, téli napokon is elvégezhető és körülbelül március közepéig kell befejezni, hogy a lemosópermetezést időben elkezdhessük.
Mielőtt elkezdjük, alaposan vegyük szemügyre a koronát alkotó részek elhelyezkedését, először a koronaalapon a kiinduló ágakat nézzük. Ha a vázágak 4-5 centiméternél sűrűbben vannak, akkor egyet vagy kettőt vágjunk ki ággyűrűre, csonk hagyása nélkül. Ezután már látható a korona többi része.
A vázágak oldalán, végén különböző korú elágazások vannak, azok gyakran keresztezik is egymást, ami rendkívül hátráltatja a kézi szedést, a bogyók is kisebbek lesznek és a növényvédelem is kevésbé hatásos. Ezért a kusza koronát meg kell tisztítani.
Ezeknél előfordulhat, hogy a vázágak szinte a földig nőnek, az pedig növeli a lisztharmatfertőzés veszélyét. A talajtól 30-35 centiméter magasan vágjuk vissza őket kifelé álló rügyre. Az erősen fertőzött ágakat elegendő 4-5 centiméterre visszacsípni, különben elseprűsödnek.