0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 18.

A helyi élelmiszer fogyasztása a világ legnagyobb részén csak távoli álom

A globalizáció az utóbbi évtizedekben forradalmasította az élelmiszer-előállítást és -fogyasztást, a gazdálkodás pedig hatékonyabbá vált. Az étrend változatosabb, és több élelmiszer áll rendelkezésre a világ különböző részein. A világ népességének nagy része viszont importált élelmiszerektől függő országokban él, amelyek a globális élelmiszer-ellátási láncok megszakadásával fokozottan sebezhetők.

„Nagy különbségek vannak a különféle ellátási területek és a helyi növényzet között – állítja Pekka Kinnunen az Aalto Egyetem kutatója. Például Európában és Észak-Amerikában a mérsékelt övi növényeket, mondjuk a búzát általában 500 kilométeres körzetben meg lehet szerezni, míg a globális átlag körülbelül 3800 kilométer.”

Egy nemrégiben a Nature Food-ban közzétett, Kinnunen vezetésével készített tanulmány modellezte a növénytermesztés és a fogyasztás közötti minimális távolságot, amely ahhoz szükséges, hogy az emberek élelmiszerhez jussanak. A kutatásban az AAlto Egyetem, a Columbia Egyetem, a Kaliforniai Egyetem, az Ausztrál Nemzeti Egyetem és a Göttningeni Egyetem vett részt.

A tanulmány az emberiség számára fontos hat kulcsfontosságú növénycsoportra terjedt ki: mérsékelt övi gabonafélék (búza, árpa, rozs), rizs, kukorica, trópusi gabonák (köles, cirok), trópusi gyökerek (kasszava) és hüvelyesek.

A kutatók globálisan modellezték a termelés és a fogyasztás helyszíne közötti távolságot mind a szokásos termelési körülmények, mind pedig olyan forgatókönyvek esetében, amikor a termelési láncok hatékonyabbak a csökkent élelmiszer-pazarlás és a jobb gazdálkodási módszerek miatt.

A kutatás kimutatta, hogy a világ népességének 27% -a kevesebb mint 100 kilométeres körzetben hozzájuthat mérsékelt övi gabonához. A részesedés 22% volt a trópusi gabonafélék, 28% a rizs és 27% a hüvelyesek esetében. A kukorica és a trópusi gyökerek aránya mindössze 11-16% volt, ami Kinnunen szerint mutatja, milyen nehéz kizárólag a helyi erőforrásokra támaszkodni.

„A helyi élelmiszergazdaságokat olyan területekként definiáltuk, amelyeken belül az élelmiszertermelés önellátó lehet. Az élelmiszertermelés és -kereslet mellett az élelmiszerkorlát leírják a szállítási infrastruktúra hatását az élelmiszerek beszerzésére” – magyarázza Kinnunen.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a helyi élelmiszergazdaságok általában az egyes gabonafélék esetében viszonylag kompakt területek. A gabonaféléket összességében tekintve viszont a „helyi” élelmiszergazdaságok nagyobb területeket képeztek, átfogva az egész világot. Ez azt jelzi, hogy jelenlegi étrendünk sokszínűsége globális, összetett függőségeket teremt.

A kutatásban ugyancsak résztvevő Matti Kummu, egyetemi docens szerint az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a helyi termelés önmagában nem képes kielégíteni az élelmiszerigényt – legalábbis a jelenlegi termelési módszerekkel és a fogyasztási szokásokkal nem. A hatékonyan kezelt hazai termelés részarányának növelése valószínűleg csökkenti mind az élelmiszerpazarlást, mind az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ugyanakkor ez olyan új problémákhoz vezethet, mint a vízszennyezés és a vízhiány a nagyon sűrűn lakott területeken, valamint az ellátás biztonságának sérülékenysége egy rossz termés vagy nagyobb migráció esetén.

„A jelenlegi COVID-19 járvány hangsúlyozza az önellátás és a helyi élelmiszer-előállítás fontosságát. De fontos lenne felmérni azokat a kockázatokat is, amelyeket az importált mezőgazdasági alapanyagoktól, például állati takarmányfehérjéktől, műtrágyáktól és energiától való függőség okozhat” – mondja Kummu.
Forrás: sciencedaily.com