Olyan elsődleges termelési eszközök (kaptárak), amelyek mérete (űrtartalma) nem bővíthető, például fekvőkaptárak, konténerek, kiegyenlítés nélkül nehezen használhatók gazdaságosan. Igaz, hogy a rakodó rendszerű kaptárakat igazítani lehet a méhcsalád népességéhez, de állományszinten ezeknél is szükséges az egységesítés. Most azokat a lehetőségeket szeretném tárgyalni, amelyeknél (pl. konténer) nélkülözhetetlen a méhcsalád népességének igazítása a kaptár űrtartalmához.
Az őszi népesség közel egységesre hozása és a varroa-populáció minimálisra szorítása ellenére tavaszra jócskán lehet népességbeli különbség a méhcsaládok között. Természetesen mindig vannak kivételes évek, amikor nagyon egységes a kitelelt állomány. Az említett parazita és az általa terjesztett vírusok jelenléte a betelelő állományban néha oly nagymértékű népességvesztést okoz, amit már kiegyenlítéssel sem tudunk egyensúlyban tartani. Ezt azért írom le, mert fontos, hogy a méhegészségügyi okokból heterogén állományt az egységesítés sem hozza rendbe, sőt, az egész állomány rámehet!
Nézzük az „ideális” helyzetet, amikor a méhész a betelelés munkálatait lelkiismeretesen elvégezte és nyugodtan hátradőlve várja a tavaszt. Tisztuló kirepülés után mégis eléggé vegyes képet mutat a gondosan, egységesen felkészített állomány népessége. Mi lehet az oka? – tehetjük fel a kérdést akkor, amikor sem atka, sem nozéma nem gyengítette a méhcsaládokat. Véleményem szerint itt egy „láthatatlan probléma” van. Mégpedig, az azonos népességű családokban nem látjuk a méhegyedek különböző életkorát. A szakirodalomban olvasható információk szerint az augusztus végi és a szeptemberi kelésű méhek élnek a legtovább, ugyanis a szervezetüket kedvezően fel tudják készíteni a télre. Megfelelően feltöltik a zsírtesteiket, vitellogenin-szintjüket. A túl korai augusztus közepi élelem-feletetéssel nagyon kicsi felületen tud gondozni fiasítást a méhcsalád, ezért pont a szeptemberi kelésű méhek nem lesznek elegen.
Ebből viszont már októberben kel ki egy olyan nemzedék, amely már nem lesz értékes egyed a telelésre nézve, szervezetüket már nem tudják megfelelően felkészíteni a nehéz időszakra. Összegezve: a túl korai feletetés miatt augusztusban és októberben kikelt népesség lesz többségében a családokban. Az előbbiek idő előtt azért pusztulnak el, mert elöregszik a szervezetük, utóbbiak pedig sosem lesznek teljes értékű méhegyedek. Ezen októberi méhek egyedszámát növeli a mostanában egyre több helyen kitolódó zöldítés. A jó idő hatására októberben, néha még novemberben is tapasztalható virágpor- és nektárgyűjtés. Ez a beáramló élelem fokozott peterakásra ösztönzi a méhanyákat, arról nem is beszélve, hogy ez a híg nektár és a fokozott dajkálás csökkenti a telelő népesség élettartamát. Ezért sok helyen már inkább „átok”, mint „áldás” a zöldítés.
Ezek után úgy gondolom, hogy a szakirodalomban megjelölt szeptember 15-ig elvégzendő élelemkiegészítés nyugodtan kitolható szeptember 30-ig.
Így végzem én a technológiát. 60 családos Hunor 2×12 keretes konténerekkel dolgozom (1. kép). Minden család kaptárjának űrtartalma azonos és nem bővíthető, ezért fontos nekem a kiegyenlítés, amit kelő fias lépekkel és a rajta ülő méhek átrakásával végzek. (2. kép) Amikor a méhcsaládok a kecskefűz virágporának hatására intenzívebben elkezdik az utódok nevelését, akkor kezdem a konténerek átvizsgálását. Az élelemkészletet nem ellenőrzöm, mert ha ősszel ott volt, akkor az most is ott van. Sok év átlagában mondhatom, hogy inkább mézes keretet kell elvennem, mint élelmet pótolnom.
Azt szeretném elérni, hogy az állományomban lehetőleg minden anya a maximális petézési teljesítményt nyújtsa. Ne akadályozza a peterakást, hogy kevés dajkálást végző egyed van egy családban. Ezért lehetőség szerint minél korábban szeretném elkezdeni a családok egységesre hozását, ami egy folyamat.
Egy másik módszer a családok kijáró népességének leröpítése a fészkek komplett helycseréjével. Ez korábban is alkalmazható, mint a fias léppel egyenlítés, de én nem használom. Konténerben a kijárók közel vannak egymáshoz, ezért kutatás, rablás alakulhat ki a kavarodásban.
A fiasításos lépek átrakását akkor kezdem meg, amikor már táblás lépek vannak a fészkekben. Általában ez a cseresznye virágzására esik.
Az ilyen egységeknél már a rajzás kialakulásának veszélye miatt is fontos a megcsapolás. Ezekből a kaptárakból elvett fedett fias lépekkel erősítem a gyengébb egységeket. Ha viszonylag kevés a megerősítésre váró családok száma, akkor az egy lépcsőben elvégzett egalizálás is kielégítő eredményt hozhat. De amikor nagy a szórás, akkor folyamatos munkával tudom csak a kívánt eredményt elérni. Törekszem arra, hogy az erős családokat ne gyengítsem túl, mert az elvett fiasításból kelnek a főhordáskor gyűjtést végző egyedek. Ha túl sokat veszek el, akkor amellett, hogy csökkentem az adott család gyűjtő népességének mennyiségét, még a rajzást is támogatom (hogy miért, erről később írok).
A második „lépcső” már a repce virágzására esik. Az ilyenkor elvett fiasítást a méhanya gyorsan pótolja. Rengeteg lesz a nyitott fias sejt. Ezekből a sejtekből pontosan a főhordáskor kelnek a kifejlett méhecskék. Helyüket a frissen begyűlő nektár veszi át. Túlsúlyban lesznek a dajkák az abban a pillanatban a lépekben lévő nyílt fiasításhoz képest, ami az említett rajzáshoz vezet. Ezért megpróbálok minél kisebb mértékben beavatkozni a család korösszetételébe. Ekkor már az első ciklusban megerősített családok egy része „hálátlan” lesz a gazdához és a szaporodás gondolatával kacérkodik. Ezen ösztönük megakadályozása céljából már csapolni kell őket. Ezekkel a donorlépekkel megerősítem a még mindig lemaradókat. A munkafolyamat végére a családok egyformán elérik a Faluba Zoltán által vázolt fias keret- és népességmennyiséget. (A kaptár lépszámának egyharmada plusz egy fias lép akác előtt 10 nappal, és a kaptár lépszámának kétharmada népesség.) Nem lesznek kimagasló, „csúcsra járatott” családok, de nekem nem is ez a célom. Nem akarom megtudni egy-egy család (méhanya) hozamának nagyságát. Állományszinten akarok gazdaságosan termelni. A gyengébb családokat sem tudom otthon hagyni, mint a kaptáras méhészek, ezért kell felhoznom őket. Az elvégzett munka eredményét a képen látható családok (3. kép) és a mézes hordók mennyisége mutatja.
Szabó Krisztián
Pápadereske
