Back to top

Kelendő a juhtej - az adottságok és a piac a döntő

Korábban szarvasmarhával és lóval foglalkoztak, de az adottságok miatt végül a juh és kecske mellett állapodtak meg a Pápához közeli Bakonyjákó Járiföld tejtermelő gazdaságban. Hűvös, nádfedeles hodályokban 1100 juh, köztük 350 fajtatiszta törzskönyvezett lacune, valamint 50 százalék feletti génhányadú és 300 fajtatiszta alpesi kecske él.

Korábban a Boscoop állami vállalat kirendeltségvezetőjeként Kanadába is eljutottam, és ott azt tapasztaltam, hogy a kiskérődzők tartása milyen jövedelmező.

Cégünk akkor gyapjúválogató asztalokat és fejőházakat is gyártott, innen jött az alapötlet.

Jó barátom volt a mosonmagyaróvári egyetemről Gergátz Elemér professzor, aki már korábban elkezdett a lacune-el foglalkozni, rajta keresztül ismertem meg a fajtát. A kiskérődzők tartásával kapcsolatban az is sokat nyomott a latba, hogy a kárpótlásból megszerzett gyenge minőségű földeken nem érdemes gabonát termeszteni, ezért a juhászatot kezdtük fejleszteni. Amíg a bárány árából meg lehetett élni, addig merino-t tartottunk, de amikor már sem a bárány, sem a gyapjú nem tartotta el a juhászatot, a tejtermelés felé indultunk. Franciaországból vettünk fajtatiszta lacune kosokat.

A jerkebárányok nagy részét megtartjuk, ezzel is igyekszünk a törzskönyves állományt növelni – meséli Nagy Sándor, az Ignác Kft. ügyvezető tulajdonosa.

A lacune francia tejelő fajta, a Francia-középhegység vidékén tenyésztik. A roque­fort sajt elsősorban a lacaune juhok tejéből készül. Bár törzskönyvezése már a 19. század közepén megkezdődött, azonban jelentős fejlődést az elmúlt 50 év következetes szelekciója hozott. A 60-80 literes tejtermelésű fajtából 300-400 liter tejhozamú fajtát tenyésztettek ki.

A lacune az év bármely szakában termékenyíthető, laktációs tejtermelése elérheti a 200-400 kilogrammot is.

– A teljes állományra kivetítve, állataink átlagosan 100-120 litert termelnek, a törzsállományé ennél 100 literrel több. Ezeket a laktációs időszakban havonta egyszer befejjük, és nézzük az egyedi tejtermelést. Naponta körülbelül 300 liter tejünk van. Az alpesikecske-állományunk teljesen fajtatiszta, a juhokból 300 fajtatiszta törzskönyvezett lacune, a többi magas génhányadú. Két zárt rendszerű fejőház egyikében a kecskéket, míg a másikban a juhokat fejjük. A tejet háromnaponta elviszik, addig öt fokon a tejhűtőben tartjuk.

Bár a piac a juhtejet többre értékeli, mint a kecsketejet, a juhok fejéséhez nehezebb embert találni.

Termelünk őszi árpát, amihez veszünk egy kevés kukoricát is, ebből lesz az abrak­kiegészítés, amit a fejés alatt kapnak az állatok. Ehhez adunk még lucernaszénát is, amit mi magunk termelünk meg. A területeinken rét és kaszáló is van; a kaszálókon az első tavaszi füvet kaszáljuk, amelyből szénát készítünk, utána ezek is legelőként szolgálnak.

A tejre 2-3 vevő van, általában egy Győrhöz közeli feldolgozó vásárolja fel. Mint az ágazatban általában, a legszűkebb keresztmetszet itt is az ember. Nehéz megbízható, jó munkaerőt találni.

A fajtatiszta tenyészállatra van kereslet: Romániából, Törökországból és Azerbajdzsánból is érkeznek tenyészállatot keresők.

– A juhászat eltartja magát, talán még némi haszon is képződik. Bár szeretjük az állatot, de néha elgondolkodunk, érdemes-e ennyit dolgozni miattuk. Nem szeretnénk senkit lebeszélni az állattartásról, de idén például a tavaszi aszály miatt kevés lett a széna, emiatt az ára az egekbe szökött. Mi megtermeljük magunknak, amit megesznek az állatok, de biztos, hogy jobban járnánk, ha szénaként értékesítenénk, minthogy tejet termelünk belőle. Ráadásul állandó felújítási, beruházási feladataink vannak, a fejőgépeket állandóan szervizelni kell.

Bár ennek a fajtának a gyapjútermelése nagyon alacsony, a nyíróbrigád ugyanannyiért nyírja ezeket is, mint a sok gyapjút termelő fajtákat.

Természetesen igyekszünk mindent a lehető legjobban csinálni, és bízunk benne, hogy a juh- és kecsketej ára emelkedik a későbbiekben – zárja Nagy Sándor.

 

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2020/8 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ezek a kerti növények jelentenek halálos veszélyt házi kedvenceire

Javában zajlik a nyári szezon, nyílnak a szebbnél szebb virágok a kertekben. Bár szépek, néhány nyári virág veszélyes a háziállatokra. Következésképpen a tulajdonosoknak óvatosnak kell lenniük, hogy milyen növényeket ültetnek a kertbe.

Istálló gyarapodó és változó állományhoz – fejőrobot Szuhafőn

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szuhafőn mindössze nyolcvanan laknak. A szlovák határtól két és fél kilométerre lévő településen él a Kocsis család. Vendégházat, sajtüzemet üzemeltetnek és van egy 700 hektáron gazdálkodó családi gazdaságuk. A korábban húsmarha-állományból egy kisebb ridegtartású csorda maradt és áttértek a tejtermelésre, illetve a sajtgyártásra.

A kutyák felismerik, ha hazudnak nekik

Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát - tartja a mondás. Ráadásul úgy tűnik, a kutyák is tisztában vannak ezzel: képesek felismerni, ha direkt hazudnak nekik az emberek.

A szójások egyesülete tagokat toboroz

Legutóbb egy Mezőkövesden tartott szántóföldi gépbemutatón hallottunk arról, hogy a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület szakmaközi szervezetté való alakulását készítik elő, így tagokat toboroznak. Fontos tudni, hogy a fehérjenövények után járó EU-s támogatások alapfeltétele lesz a szakmaközi szervezeti tagság.

Drágulnak az élelmiszerárak

A Takarékbank július 28-án megtartotta szokásos negyedéves AgrárTrend Index elemzői háttérbeszélgetését. A hitelintézet adatai alapján tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az indexértékek kismértékben megint emelkedtek a második negyedévben. A piaci szereplők helyzete főként a baromfi, a szőlő-bor és a szántóföldi növénytermesztés termékpályákon javult.

Elvesznek a marhák alkalmazkodásához szükséges genetikai információk

A szarvasmarhákat vizsgálva amerikai kutatók bizonyítékokat találtak rá, hogy a különböző környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodóképességüket vesztik el a jószágok. Ennek oka, hogy az állattartók számára nem áll rendelkezésre a tenyésztésnél hasznos genetikai információ, melyből kiderülhet, képes-e például a nagy tengerszint feletti magassághoz alkalmazkodni egy adott jószág.

Népszerű réspiaci termék - Cukkinivirág

A cukkinivirág remek hiánypótló termék, fogalmazott Claudio Peiro­ne, az olaszországi Villanova Mon­dovìban (Cuneo megye) működő családi vállalkozás vezetője. A száz éve alapított családi vállalkozás elsősorban alma és körte termesztésére szakosodott, de nyaranta cuk­kinivirágot is értékesítenek.

Napenergiával működő takarmányozó robot

Közösen fejlesztett napenergiát hasznosító elektromos takarmányozó robotot a Lemmer Fullwood az osztrák Hetwin céggel.

Befejeződött az aratás Békés megyében

Befejeződött az aratás Békés megyében, az őszi árpa- és az őszi búzatermés felülmúlta a várakozásokat, az őszi káposztarepce felvásárlási ára pedig rekordot ért el.

Többletforrásban részesülnek az állattartók

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.