Back to top

Célegyenesbe fordultak a KAP reform tárgyalásai Brüsszelben

A Tanács elnökségét ellátó Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a tanács álláspontját a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről. A megállapodást előkészítendő az uniós mezőgazdasági miniszterek a legfontosabb fennmaradó vitás kérdéseket vitatták meg szeptember 21-i brüsszeli ülésükön.

A magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter az ülést követően kiemelte, hogy alapvetően három elvárásnak kell megfelelnie az új KAP-nak: kellően ambíciózus költségvetés, megfelelő szakpolitikai eszközök és egyszerű, a gyakorlatban végrehajtható szabályok.

Az állam- és kormányfők július végén megállapodtak az Unió következő hétéves költségvetéséről, amelynek részeként a KAP-ra fordítható források nagysága is meghatározásra került.

Szinén kiemelt jelentőségű, hogy a magyar részesedés arányát sikerült megőrizni, aminek eredményeképp az elkövetkezendő hét évben a magyar agrárium több mint 12 milliárd euró Uniós forráshoz jut majd – emlékeztetett az agrárminiszter.

A szakpolitikai kérdésekről a tagállamok agrárminiszterei döntenek majd a tervek szerint a Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 19-20-i ülésükön. A hátralévő keménynek ígérkező tárgyalások során azért küzdünk majd, hogy a magyar gazdák számára kiemelten fontos terület alapú, termeléshez kötött, valamint beruházási támogatások az új időszakban is megmaradjanak. Szintén komoly vitára lehet majd számítani az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelével kapcsolatban, amelyek olyan érzékeny ágazatoknak biztosítanak kiegészítő támogatást, mint a húsmarha, az anyatehén, a tej vagy az anyajuh. – emelte ki Nagy István.

A legtöbb tisztázásra szoruló részletszabály az új támogatáselosztási modell kapcsán maradt fenn.

Különösen fontos, hogy olyan szabályozást tudjunk elfogadni, amely a lehető legegyszerűbb módon biztosítja, hogy a gazdák minden évben időben megkapják az őket megillető támogatásokat.

A KAP reformra vonatkozó tanácsi álláspont elfogadásával párhuzamosan az Európai Parlament is kialakítja saját álláspontját. Ezt követően kezdődhet meg a KAP egyeztetések végső szakasza, amikor a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság háromoldalú tárgyalások keretében próbál végső megállapodásra jutni.

Forrás: 
Agrárminisztérium közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Továbbra is számíthat az Agrárminisztérium támogatására a fűszerpaprika-ágazat

A kalocsai öntözési közösségek és a fűszerpaprika-feldolgozók támogatására tett ígéretet Nagy István agrárminiszter az első agrárhungarikum-konferencián, aminek Kalocsa adott otthont szeptember 10-én.

Megújulva vár mindenkit a KÁN

Idén ismét megnyílik a KÁN, a Dunántúl állattenyésztési kiállítása, immár megújulva és kibővített programokkal. Az október 1–3. között zajló kiállítást 14. alkalommal rendezik meg KÁN Egyetemi Napok néven, ami már önmagában valami újnak a kezdetét sejteti.

Miért háromszor olyan drága a zab alapú tejhelyettesítő, mint a tehéntej?

A tejtermelőket bosszantó, megválaszolhatatlan kérdésre a német agrarheute.com portál szerzője próbált mégis választ keresni.

Száznál is több innovátor és start-up nyújtott be projekteket a fenntartható fejlődés köré szervezett versenyre

Szeptember 30-ig meghosszabbította a jelentkezési határidőt a BASF Innovation Hub versenyére.

Oktatásban, kutatásban dolgozik együtt az egyetem és Szentes

A MATE célja, hogy szerepet vállaljon a kutatás-fejlesztésben, az innovációs folyamatokban és a tudományos eredmények gyakorlati elterjesztésében. Szentes célja pedig, hogy támogassa a helyi és kistérségi gazdaság fejlődését és jövedelemtermelő képességét, javítsa az általános gazdasági környezet minőségét. Találkozott a két elképzelés, a felek együttműködési megállapodást kötöttek.

Hihetetlenül kis területen van gyümölcsös Magyarországon

Még a mezőgazdasági területhez képest is csak egy számjegyű százaléknyi.

Új korszak kezdődhet a magyar-orosz agrárkapcsolatokban

„Kiemelt célunk a magas hozzáadott értékű élelmiszeripari termékek és szaktudás exportálásának elősegítése” – szögezte le Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Nemzetközi Üzleti Fórum „Magyarország – Oroszország: alapvető trendek és exportlehetőségek” rendezvényén.

Már lehet pályázni a gombatermesztő üzemek fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Program keretében 20 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, gomba előállító üzemek fejlesztését támogató felhívásra szeptember 13-tól lehet a pályázatokat benyújtani – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Bábolnán mindig lehet tanulni!

Fazekas Miklós, 4 éve a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – RMGE - maros megyei szervezetének elnöke. Közösségi ember, aki 26 éve tagja az egyesületnek, s éppen ennyi ideje gazdálkodó. Zöldségtermesztő Nyárádkarácsonyfalván, egy hektárnyi fóliával, s még több szabadföldi területtel rendelkezik.