A kerettúllépés azért nem jelent gondot, mert biztosan lesznek olyan pályázatok, amelyek meghiúsulnak. Ma is látszik, hogy sok projektben kell a pályázati dokumentációban szereplőkhöz képest változtatni. Ezeket a változtatási kérelmeket 1 hét és 1-2 hónap közötti idő alatt tudjuk elbírálni, sőt az úgynevezett mérföldkő változtatások esetében is ahol látjuk, hogy él a projekt, hozzájárulunk a halasztásokhoz – emelte ki a helyettes államtitkár.
Viski József előadásában hangsúlyozta, hogy idén a koronavírus-járványra tekintettel tavasszal számos helyen könnyítettek a szabályozásban. Egyebek mellett a határidőket automatikusan 3 hónappal meghosszabbították, egyszerűsítették az elszámolást, és azon projektek esetében, amelyek rendezvényeket is tartalmaztak, nem szankcionálták, ha ezek elmaradtak.
A 2020 őszén meghirdetett pályázatok (lásd táblázatunkat) mellett 2021-ben új beruházási pályázatok várhatók – jelentette be a helyettes államtitkár. Ezek az állattartó telepek megújításának támogatása 100 millió forint támogatási összeghatárig; a kertészet területén ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztés támogatására lesz pályázat; az önkormányzatok külterületi utak fejlesztésére és a karbantartásukhoz kapcsolódó gépek és eszközök beszerzésére pályázhatnak és támogatják a vetőmag-feldolgozó üzemek fejlesztését is.
A hosszabbítást december 20-ig lehet kérvényezni.
A KAP-tárgyalások elhúzódása miatt 2021 és 2022 átmeneti évek lesznek, és még a jelenlegi szabályozás lesz érvényben, de új forrás is megjelenik: ez a NextGenEu.