0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A francia kormány egymilliárd euróval segíti a fagykárt szenvedett gazdákat

Egymilliárd euróval segíti a francia kormány azokat a gazdálkodókat, akiket a leginkább sújtottak a tavaszi fagyok, az áprilisi, szokatlanul hideg időjárás.

A francia kormányfő hivatala szombaton közölte: a kormányzati támogatás több elemből tevődik össze: adóvisszatérítésekből, államilag támogatott ugaroltatásból – a földterület pihentetéséből – és olyan hitelekből, amelyekre az állam garanciát vállal. Emellett a helyi önkormányzatok gyorssegélyt folyósítanak az arra rászoruló gazdáknak.

Azok a termelők, akik a legnagyobb kárt szenvedték el, a mezőgazdaságot sújtó „természeti katasztrófák” címén az elveszett terményeik értékének 40 százalékára jogosultak.

Ezt a szabályt kiterjesztik a szőlő- és bortermelő gazdákra, akik rendes körülmények között ezen a jogcímen nem igényelhetnének kártalanítást.

Az elmúlt két hétben több egymást követő napon át fagypont alá süllyedt a hőmérséklet Franciaországban, amely a legnagyobb mezőgazdasági termelő az Európai Unióban. A mostoha körülmények súlyos károkat okoztak, elsősorban a szőlészetekben, a gyümölcsösökben és a cukorrépaföldeken. Sok borosgazda szalmabálákat gyújtott, így próbálta megvédeni a szőlőt a fagytól.

A legnagyobb francia gazdaszövetség, az FNSEA becslése szerint a gazdák több mint 3 milliárd eurós kárt szenvedtek.

Forrás: MTI