Back to top

Több mint ötszáz középiskolás az erdészeti vetélkedőn

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium csapata nyerte az idei „Fedezd fel az örökséged!” erdőismereti vetélkedőt. Az Országos Erdészeti Egyesület ötödik alkalommal hirdette meg a középiskolásoknak szóló versenyt, amely idén az erdők láthatatlan értékeire hívta fel a figyelmet. A vetélkedőre 58 településről közel 100 iskola 185 háromfős csapata jelentkezett.

Idén először a teljes Kárpát-medencéből várták a résztvevőket a megméretésre.

A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, hiszen 44 határon túli csapat vett részt az online versenyen,

Autotrof Kakukkmadarak
Az első helyezett csapat
amelynek eredményhirdetését a mintegy 360 ezer diák részvételével zajló Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényén tartották a szervezők.

Az első helyezett Szabó Hanga, Bálint Benedek és Szabó Kornél után a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai - Papp Zsófia Andrea, Oláh Zsófi és Varga Balázs Csongor - léphettek fel a képzeletbeli dobogó második fokára, a harmadik helyen pedig a váci Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium Sztebel Judit, Viszus Virág és Sinkó Viktor Péter alkotta összeállítása végzett.

Az öt fordulóból és egy terepi videós feladatból álló vetélkedő március elején kezdődött és április elején ért véget. A fordulók során a résztvevők számára kiderült,

mi mindent rejt az erdei talaj, miként válik az élet nélkülözhetetlen alkotóelemévé az élettelen, hogyan élnek az éjjel aktív állatok, a rejtőzködők, milyen az erdei „magasélet”, és hogyan járulnak hozzá az erdők egészségéhez az erdészek.

A verseny végére összeállt a kép: az erdő minden apró sejtje, élő és élettelen alkotóeleme azon dolgozik, hogy az erdő csodája fennmaradhasson.

Az óriási versenyszellem és az aktív közösségi médiajelenlét mellett a fiatalok kreativitását emelték ki a szervezők. A csapatok logókat, terveket, erdőrészleteket rajzoltak szabadkézzel és digitálisan, fotókat, érdekes történeteket küldtek és osztottak meg, színesítve a vetélkedőt.

A fiatalok fordulóról fordulóra egyre több érett, önálló gondolatot fogalmaztak meg és vállaltak fel, láthatóan megértették a „láthatatlan erdő” üzenetét,

ami kivívta a bírálók elismerését.

Kos Bambusea Foresta
Második helyezettek

Az összes csapat helyezését tartalmazó lista itt olvasható.

Az első három helyezett csapat tagjai értékes utalvánnyal, a 4-6-ak Turista Magazin előfizetéssel és Országos Kéktúra Igazolófüzettel, a 7-10-ek pedig a „A mi erdőnk” magazin előfizetésével gazdagodnak.

A Vörös Amaránt csapat videóját különdíjban részesítette a Magyar Természetjáró Szövetség.

Nyereményük Burger Barna: Kékvándor című könyve. A határon túli csapatok közül a marosvásárhelyi Kalandorok érték el a legjobb eredményt, ezért őket az Országos Erdészeti Egyesület ajándékcsomag-különdíjjal jutalmazza. Díjazták a szervezők az első három helyezett csapat felkészítő tanárait is, név szerint Likerné Pucsek Rózsát, Juhász Ritát és Kónyáné Csirik Ágotát.

A verseny zsűrijét Csókáné dr. Szabados Ildikó, az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárság munkatársa, Sári Enikő, A mi erdőnk magazin főszerkesztője, Néder Katalin, a Fenntarthatósági Témahét felelőse és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség képviselője alkotta.

Vörös Amaránt
A harmadik helyezettek
A témahét egyik kiemelt kérdésköre idén az erdők biodiverzitásban betöltött szerepe, amihez a középiskolás korosztály megszólításával csatlakozott a ’Fedezd fel az örökséged’ vetélkedő. A közreműködésért az Országos Erdészeti Egyesület Zöld Tündér Díjat vehetett át a Témahét szervezőitől.

MMG Direkt

Elindult a Magyar Mezőgazdaság új műsora, az MMG Direkt. Ezen a héten Viniczai Sándor, a Magyar Mezőgazdaság kiadó rovatszerkesztője beszélget Nagy Ticiána szőlész-borász mérnök szakos hallgatóval és Dusnoki Csaba agrármérnöki osztatlan szakos hallgatóval. Mindketten a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tanulnak. A teljes adást holnap, 2021.04.21-én nézheti meg a youtube csatornánkon.

De már most bepillanthat a beszélgetésbe – MMG Direkt röviden:

MMG - Direkt röviden | A generációváltás generációk közötti ellentétekkel jár? | Teljes adás holnap!

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Menedék és újrakezdés

Másfél évtizede segítséget nyújtottunk a Talpalatnyi zöld Hollós Lászlóval ismeretterjesztő műsorhoz. A Kis-Sárréttel foglalkozó fejezetnek végül a Megtartó sárrét címet adtuk, majd a Menedék és újrakezdés alcímet is hozzáragasztottuk.

Megkerüli Hubertlakot

Bakonybéltől nem messze, a Magas-Bakony rengetegén át halad a Bakonyerdő Zrt. Hubertlaki Tanösvénye. Kalandos túra végigjárni, miközben sok érdekes információval gazdagodhatunk a térség élővilágáról, az erdőgazdálkodásról, és megcsodálhatjuk a környék gyöngyszemét, a bakonyi Gyilkos-tavat is.

30 év története

A fél évszázados jubileum apropóján igényes megjelenésű, a teljes időszak történetét átfogó kiadványt adott ki az év végén a Zalaerdő Erdészeti Zrt. A könyv részletezi az elmúlt évtizedek eredményeit, nehézségeit, bemutatja az öt erdészet tevékenységét és munkatársait.

Mit játszik az Ökocsiga?

Egy természetszerető óvónő és egy fáért rajongó, ügyes kezű ezermester találkozásából és színes ötleteikből született az Ökocsiga játszóház. A fantáziadús családi vállalkozást legegyszerűbben talán természet-, gyerek- és állatbarát tevékenységként lehetne bemutatni.

Hogy visszaálljon az eredeti állapot

A Peszéri-erdő a Duna-Tisza köze fajokban leggazdagabb erdeje, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület.

Jó úton vagyunk

Tavaly Kiss Lászlót választották az Országos Erdészeti Egyesület elnökének. A hazai erdésztársadalom egyik tapasztalt alakjával a magyar erdészet és a magyar erdők jövőjéről beszélgettünk.

Valóságos főszereplők

Hajdanán az emberek szíve együtt lüktetett a természettel. Bár nem voltak tudósok vagy zsenik, jól ismerték a természet törvényeit. Olvastak a csillagok állásából, követték az állatok rejtett ösvényeit, és alaposan megfigyelték a növények törékenységét. S hogy mindez nem csak mese, arra Fekete István, korunk egyik legkiemelkedőbb írójának életműve a bizonyíték.

Határon innen

Minden magyar ember szíve hevesebben dobog a Trianon szó hallatára, hiszen az I. világháború után aláírt szerződés tragikusan megpecsételte Magyarország sorsát. A Magyarbirodalom 325 ezer négyzetkilométeres területének elcsatolták a 72 százalékát, és idegen uralom alá került a lakosság kétharmada. Az erdeink megcsonkítása ennél is csúfosabb képet mutat.

Ha sok az autó az erdőszélen

A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is érezteti hatását. A fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódást kínáló, Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága rekordot döntött 2020-ban. A helyzet több helyen hasonló az országban.

Értékteremtő tevékenységnek tekinti a kiskertek művelését az agrártárca

Országos jelentőségű, értékteremtő tevékenységnek tekinti az Agrárminisztérium (AM) a kiskertek művelését - jelentette ki a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Kiskert program 2020-2025 pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.