
– mondta a kukoricafeldolgozó, szárító-tároló cég vezetője, Vámosi Gábor, aki szerint a gabonaárakat nagyban befolyásolja a spekuláció, valamint az, hogy a hírek az internet segítségével szinte azonnal eljutnak mindenhová. Ma senki sem hiszi el, hogy háromnegyed év múlva is ennyire drága lesz a gabona. Nagy áresés következhet, hiszen – ha itthon nem is – globálisan jó termés várható.

– mondta Reng Zoltán, az egyik legnagyobb múltú hazai kukoricafeldolgozó vállalat képviselője -, mivel a termelők egyelőre nem akarnak eladni. Ha pedig nő a tárolókapacitás – amely szerinte nem indokolt a meglévő figyelembevételével -, még inkább így lesz. Mégis úgy véli, hogy
Például amiatt, mert „elfáradnak a malmok” és abbahagyják a felvásárlást.
A közel 1800 hektáron gabonát termelő Varga-Farm – Varga István cége - jelentős veszteséget szenvedett el azzal, hogy „időben” eladta a repcét.
Üzemeltetnek egy kisebb gabonaszárítót, aminek a felújítására pályázatot nyújt be, de úgy véli, új építésébe fogni jelenleg nagyon kockázatos vállalkozás. Véleménye szerint
a gabonatároló- és szárítókapacitás növelésénél sokkal fontosabb lenne az öntözés fokozása a hazai szántóföldi termelésben. Ezzel akár a duplájára lehetne növelni például a kukoricatermelést.
