Állítólag az örökké fagyos sarkkör közelében élő gazdák esténként beterelték a ház alsó szintjére ezeket a jószágokat, mert a skót felföldi marha egyedei még a felettük alvó embereket is melegítették.
A skót felföldi marha robusztus felépítése szemet gyönyörködtető, a súlya 600 és 900 kilogramm között van, hosszú, dupla bundája, szemébe lógó frufruja, igénytelensége és a kezessége miatt hamar népszerűvé vált idehaza is ez a jámbor állat. Az egyik hazai tenyésztőt, a Szigetvár melletti Zsibóton élő Auth Gábort először arról kérdeztük, hogy miért fogott bele éppen a skót szarvasmarha meghonosításába.
– Azért esett erre a fajtára a választás, mert nagyon mutatós állat, és természetközeli tartásmódot igényel. Nem szerettünk volna a századik angus- vagy charolais-tenyésztő lenni, és vegyes állományt sem akartunk. Úgy gondoltuk, hogy hobbinak a kócos jó választás, és biztosítani tudjuk a család számára a húst.
Megszerették őket időközben?
– Igen, és nem is volt nehéz ellátni őket ezzel a külterjes tartással. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy hetekre, hónapokra ott hagyjuk őket, aztán majd lesz valami.
Szeretik a répát és a száraz kenyeret, és amint meghallják a zacskó csörgését, egyből az emberhez jönnek.
Az interneten valaki úgy hirdette eladásra skót marháit, hogy nem morcosak. Ez nagy erény?
– Szerintem egyáltalán nem morcosak. A német nyelvterületen, ahonnan mi is vásárolunk, a tenyésztők maximum 20-40 állattal foglalkoznak. Azt tapasztaljuk, hogy mind kézhez szokott, vezethető jószág, van rajtuk kötőfék, és akár kiállításokra is lehet vinni őket, miután belőttük a csodálatos szőrüket. Ha azonban nem foglalkozunk velük, és kint hagyjuk őket a vadonban, akkor ők is elvadulhatnak, mint bármilyen más állat. A téli szálláshelyükre is bármikor be lehet menni, nem rúgnak, nem öklelnek, hacsak nem játékból teszik azt.
A skót felföldi marha, mint borjú
A borjút is meg lehet simogatni? Megengedi az anyja?
– Csak egy-kettő van, amelyik nagyon félti a borját, náluk az ellés után a lehető leghamarabb meg kell oldani a fülszámozást, mert olyankor még mindketten fáradtak. Aztán hat-nyolc hónapos korukban leválasztjuk őket, és akkor ők is megszokják az ember közelségét.
Úgy hírlik, hogy a virágot is nagyon szeretik.
– Virágot, gyógynövényt, gyomot, vagyis majdnem mindent megesznek, csak pár keserű gazt hagynak ott, amit aztán le is kell kaszálni.
