Back to top

Gasztroturizmus: nyolc város különleges ételei

A gasztronómiai élmények miatt utazni egyre népszerűbb szegmense a turizmusnak. A pihenni vágyók gyakran nem a nevezetességek, hanem a finomságok keresik fel a világ nagyobb városait, hogy az azokra jellemző ételeket végig kóstolják. Fedezzünk fel nyolc várost, melyek híresek étel különlegességeikről, valamint lenyűgöző étkezési kultúrájukról.

Az elmúlt években az étkezés és az utazás összefonódott azoknak a turistáknak a számára, akiknek az úticéljuk középpontjában az ételek állnak. Nemcsak azt élvezik, hogy a világ minden táján új ételeket kóstolhatnak, hanem az ételek nyújtotta élmények egyúttal kaput nyitnak számukra egy város kultúrájához és az ott élő emberekhez is. Az utazásukat követően szeretettel emlékeznek vissza olyan pillanatokra, mint például, amikor reggel 8 órakor Oszakában beléptek egy sushi-bárba, és megfigyelték, ahogy egy halpiaci alkalmazott élvezi a nap első étkezését.

Ezeket az ételeket és élményeket nem véletlenül találják meg. Rengeteg előzetes utazástervezést és helyszíni kutatást végeznek, hogy megismerjék a városok helyi ételeit.

Persze, ez plusz munkát jelent számukra, de a jutalom több mint felülmúlja a fáradtságot, különösen, ha ez a jutalom pizzát, tésztát vagy desszertet jelent…

Íme egy lista a világ nyolc városáról, melybe érdemes ellátogatni és kipróbálni a helyi ételkülönlegességeket.

Bangkok

Bangkok hatalmas városa hemzseg a kereskedőktől, akik az utcán, a Hawker központokban és az úszó piacokon árusítják a helyi különlegességeket. A város nyüzsgő kínai negyedének különlegességét kiemelik a lenyűgözően színes helyszínek, az ínycsiklandozó ízek és az egzotikus illatok. Ennek a városnak olyan ételkultúrája van, amely hajnaltól hajnalig meg sem áll, például egy sikátorban való sétálgatás során a nap bármely időszakában könnyen belefuthatunk olyan ételekbe, mint a Pla Pao (sókrémes tilápia), a Pad see Ew (kevert sült tészta) és a Goong Ob Woonsen (üvegtésztás garnélarák).

Ugyanakkor az utcai kifőzdék és standok csak egy részét képezik Bangkok étkezési történetének.

A thai fővárosban minden árkategóriában találunk éttermeket, köztük olyan Michelin-csillagos éttermeket, mint például a Gaggan. Ráadásul egy Michelin-csillagos street food étterem is található a városban, a Raan Jay Fai, amely friss rákhússal töltött omlettet kínál. A hatalmas városban sokféle nemzetközi étterem található, amelyek a közeli országok (Japán, Tajvan) klasszikus ételeit szolgálják fel.

Nápoly

Ha Nápolyban csak pizzát szolgálnának fel már az is bőven elég lenne ahhoz, hogy a dél-olasz városra a világ egyik legkiemelkedőbb gasztronómiai városaként tekintsünk. De mint kiderült, a nápolyi pizza csak egy része a gasztronómiai történetnek…

Sokak számára a pizza az elsődleges oka annak, hogy ellátogatnak ebbe a városba, de nem csak ez az egyetlen étel, amivel jellemezhető Nápoly gasztronómiája.

Kevesen tudják azt, hogy a városnak egyedülálló kávékultúrája van, ezenfelül a helyi étkezési kultúra is sajátos jegyekkel rendelkezik, amelynek központi részében a helyi mezőgazdasági termékek állnak. Ilyen különlegességek például a közeli Vezúv hegy vulkanikus talaján termesztett paradicsomok és a Nápolyi-öbölben fogott friss halak.

De, hogy konkrét ételeket is kiemeljünk a nápolyi ételek közül, a legnépszerűbbek közé tartozik például a Pasta alla Genovese (nápolyi marhahúsos, hagymás ragú tésztával) és a Pesce Crudo (nyers hal), nem beszélve a Fiocco di Neve-ről (puffasztott könnyed sütemény krémtöltelékkel).

Párizs

Párizs mindig remek választás, ha a művészet, az építészet, a történelem vagy különösen az ételek szerelmesei vagyunk.

A város nem más, mint egy valóságos svédasztal, ahol minden utcán és minden kerületben szem előtt rejtőznek a csábító vendéglátóegységek.

A Steak Frites (steak és sült krumpli) és a Steak Tartare (tatár beefsteak) között dönteni igazi kihívás, és ne feledkezzünk meg a cukrászdákban található különlegességekről, a macaronok, sütemények és torták véget nem érő sorairól.

A párizsi éttermeket különleges atmoszféra lengi körül, a gasztronómiai Michelin-csillagos templomoktól kezdve, mint a Pierre Gagnaire étterem, a meghitt, de mégis energikus, nemzetközi hatású éttermeken át, mint a Le Rigmarole, a klasszikus bisztrókig, mint a Paul Bert, számtalan lehetőség kínálkozik, hogy a számunkra megfelelő helyen hódoljunk a kulináris élvezeteknek.

A magasabb árkategóriájuk egységeken kívül Párizsban kedvezményes ajánlatok is várnak az utazókra, akik hajlandók egy kis kutatást végezni és előre asztalt foglalni.

A francia főváros nemzetközi éttermeinek – japán, kínai, olasz és izraeli – széles választékát is érdemes feltérképezni, hiszen szinte minden megtalálható.

Bologna

A La Grassa (a kövér) becenévvel illetett Bologna lehet Olaszország leggasztronómikusabb városa. Ez a státusz ugyanakkor nem véletlen. Bologna szó szerint Emilia Romagna szívében fekszik, amelyet más néven Olaszország Élelmiszer-völgyének is neveznek.

A friss tésztákon túl Bologna méltán híres az olyan termékekről, mint a mortadella, amely Amerikában a „baloney” (kolbász) ihletője, és a gelato (fagylalt). A Carpigiani fagylaltgépgyárnak otthont adó Bolognában a világ legjobb fagylaltkészítői közül sokan itt tanulták meg a mesterségüket.

Lyon

Míg Párizs Franciaország leghíresebb városa, Lyon vitathatatlanul az ország gasztronómiai fővárosa, ugyanis már évtizedek óta vonzza a gasztronómia szerelmeseit.

Lyon egyik különlegessége a Volaille de Bresse en Vessie, Paul Bocuse hírhedt étele, amely egy sertéshólyagban főtt csirkét tartalmaz.

Volaille de Bresse en Vessie "Mere Fillioux"

Amerika két legnagyobb francia séfje, George Perrier és Daniel Boulud szintén Lyonból származik.

A város a francia konyha minden szintjén él és lélegzik, a néhai Bucose séfről elnevezett piactól a legfinomabb fogásokat kínáló éttermekig. Lyonban rengeteg „bouchons” nevű étterem található, ahol olyan házias fogásokat szolgálnak fel, mint a Quenelle de Brochet (quenelle hal- vagy húskrém keveréke, amelyet zsemlemorzsával kombinálnak és tojásszerűre formázzák), a Pâté en croûte (csirkehússal és sertéshússal töltött, vajas pite) és a Salade Lyonnaise a város névadó salátája frisée-vel, szalonnával és buggyantott tojással. Ezek a bouchonok a város vendéglátóegységeinek szívét jelentik. Azonban a városnak van egy egyre növekvő közössége is, amely fiatal séfekből áll, akiknek nincs szükségük nagy személyzetre és magas árakra ahhoz, hogy a kulináris határokat feszegessék.

Az olyan modern lyoni éttermekben, mint a La Bijouterie és a Les Apothicaires, a francia konyha fényes jövőjébe nyerhetünk bepillantást.

Barcelona

Barcelona közel sem egy rejtett gyöngyszem, ugyanis gyakran az utazók álma közé tartozik, akiket Gaudi fantáziadús építészete és a város Földközi-tenger melletti fekvése vonz. De a gasztronómia szerelmeseinek ugyanannyi, ha nem több okuk van arra, hogy ellátogassanak Katalónia legnépesebb városába. A La Boqueria Mercat mellett, (amely a világ egyik leghíresebb élelmiszerpiaca), a várnak egy hálózatnyi szomszédos piaca is van, mint például a Mercat de Ninot, amelyek mindegyike tele van helyben beszerzett termékekkel, és friss tenger gyümölcseivel. Az utazók ezeken a piacokon kóstolgathatnak, és vásárolhatnak is, ha később szeretnék elfogyasztani az ételeket.

A barcelonai séfek teljes mértékben elfogadják azt a koncepciót, hogy az étel lehet egyszerre jól kivitelezett és szép.

A barcelonai étkezés olyan kulináris rítus, amely ritkán okoz csalódást. Olyan különleges ételek és italok jellemzőek a városra, mint a Churros (olajban sült édes tészta), Patatas Bravas (sült krumpli két fél szósszal), vermouth és a bor különlegességek.

Tokió

Tokió egy olyan város, amely hisz abban a koncepcióban, hogy a több több, különösen, ha ételekről van szó. A város kiterjedt étteremhálózattal rendelkezik a szomszédos izakayáktól (japán bár alkoholos italokkal és harapnivalókkal) a Michelin-csillagos éttermek rendkívüli számáig. A 2021-es útikönyvben 212 tokiói étterem összesen 278 csillagot kapott.

Tokió egy olyan város, ahol a gyorséttermi ételeket magasabb színvonalon készítik, mint bárhol máshol a világon.

A csillaggal kitüntetett éttermek kulináris színvonala, legyen szó akár sushiról, akár olasz konyháról, felülmúlhatatlan. A tokiói ételkülönlegességek széles körébe tartozik a Ramen (tésztaleves hússal, hallal vagy zöldségekkel), Soba (hajdinából készült vékony tészta), Sushi (ecetes rizs, nyers tengergyümölcseivel és zöldségekkel) és az Udon (búzalisztből készült vastag tészta) is.

London

Számos világváros állítja magáról, hogy kulináris olvasztótégely. London az egyik, amelyik megfelel ennek az állításnak. Akár hongkongi stílusú gombócokra, akár töltött libanoni kebabra vágyunk, Londonban mindez tömegesen megtalálható. Ugyanez vonatkozik a nápolyi pizzára és a vietnámi phóra is.

Persze, a város pubjai és éttermei még mindig kínálnak olyan hagyományos londoni ételeket, mint a klasszikus angol reggeli (bab, tükörtojás, kolbász) és a mindenütt jelen lévő Fish & Chips (rántott halfilé sültkrumplival).

De ha lesétálunk a Brick Lane-en Shoreditchbe, sós marhahússal és füstölt lazaccal töltött bageleket, valamint indiai és bangladesi ételeket kínáló éttermeket találunk.

Ha egy kicsit messzebbre utazunk, a londoni piacokon például Brixton és Hackney városrészekben Ázsiához, Afrikához és a Közel-Kelethez kapcsolódó ételek sokféleségét találjuk. Ráadásul ezek a piacok megfizethetőbbek, mint a legtöbb londoni étterem, melyek lássuk be, hogy nem az olcsó kategóriába tartoznak.

Forrás: 
www.2foodtrippers.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fűszerpaprika a fóliasátrakban

Az őrléshez nélkülözhetetlen elektromos áram drágulása, a munkaerőhiány, a környezeti feltételek és a vásárlói szokások megváltozása a fűszerpaprika-termesztés átalakulását eredményezi. A szabadföldi termesztés biztonsága romlik, emiatt mind többen termesztik fóliasátorban, és kísérleti jelleggel már kőzetgyapotra is ültetik.

A hideg elviszi a banántermés nagy részét

Az ecuadori banántermelők komoly kihívásokkal küzdenek, mivel az ottani hideg időjárás miatt mintegy negyedével kevesebb banán termett, néhány ültetvény pedig növény-­egészségügyi karantén alatt áll.

Drasztikus élelmiszer-áremelés, klímaváltozás? Együk meg a kaktuszunkat!

A fügekaktuszok, vagy "medvetalp" kaktuszoknak a szára zöldségként a termése gyümölcsként fogyasztható. E jellegzetes szártagú kaktuszok az Opuntia nemzetségbe tartoznak. Könnyen felismerhetőek lapított szártagjaikról. Hazájukban – fajtól függően - elérhetik a 7-8 méteres magasságot is. A vaskos szártagok általában kerek keresztmetszetű részekkel ízesülnek egymással.

A világ jelenlegi legnagyobb vertikális farmját építették föl Dubajban

Az új vertikális farm épületében évente közel 1 millió kilogramm zöldséget fognak termelni egy olyan országban, amely jelenleg szinte az összes élelmiszert importálja.

A mezőgazdaságról Bálványoson

Július 19–24. között tartották Tusnádon a 31. a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, közismert nevén a Tusványost. Idén több mint 400 programmal, tizenegy koncerttel és sok más kikapcsolódási lehetőséggel várták a látogatókat.

Hollandiában és Olaszországban is annyiba kerül a hagyma termesztése, mint nálunk

Európában országoktól függetlenül körülbelül azonos, 8000 euró a vöröshagyma termesztési költsége, amíg a termést a földön a pótkocsira rakják. Legföljebb a költségnemek aránya tér el a termőhelyi, gazdasági adottságok miatt. A termelői árak, de még az áruházak is árrése is hasonló, tudtuk meg Varga Istvántól, a FruitVeB alelnökétől, a szabadszállási Róna Szövetkezet kertészeti ágazatvezetőjétől.

Különös rostforrás

A karácsonyfát feldíszítjük, aztán lecsupaszítjuk..... majd megesszük. Nem, nem félreírás, úgy tűnik, mostantól valóban étel is készülhet a karácsonyfából. A nordmann fenyőből kinyert rostok hasznosításával készült fenyőkeksz csak egy, a sok újszerű és értékes lehetőség közül, amellyel a karácsonyfa újrahasznosítható az ünnepek után- állítja egy dán kutatónő, aki projektjével a közelmúltban rangos díjat is nyert.

Az Ikea és az Infarm együtt termesztenek egészséges növényeket

Az IKEA három németországi bútorüzletben teszteli az Infarm vertikális farmjait. Céjuk az, hogy a vásárlóit és az alkalmazottait egészségesebb és fenntarthatóbb életvitelre inspirálják.

Az erdő a jövőnk záloga

Mi a kapcsolat az ombudsman és az erdőgazdálkodás között? Az Országgyűlés által hat évre választott közjogi tisztségviselő felügyeli, hogy ne sérülhessenek az emberek alkotmányos jogai. Munkájának szerves része a jövő nemzedékeinek védelme is. Ez utóbbi nem képzelhető el a fenntarthatóságra törekvés nélkül, aminek tudvalevően az erdőgazdálkodók az élharcosai.

Dobjunk sertést a grillre!

Az Agrármarketing Centrum nyári sertésfogyasztást népszerűsítő kampányát a grillpartiknak szentelték. Szakemberek, a grillmester és a dietetikus is elmondta, miért is érdemes minőségi magyar sertéshúst fogyasztani, és az hogyan illeszthető be a mai táplálkozási rendbe.