Színes levélnyél, gumós levélalap

Az előző lapszámban kezdett rövid cikksorozattal ezt a szemlétet szeretnénk támogatni, most a mángold és a gumós édeskömény termesztéséről lesz szó.

Mángold

A mángold (Beta vulgaris vagy Beta vulgaris var. cicla), csakúgy, mint legismertebb közeli rokonai, a cukorrépa, a takarmányrépa és a cékla, a disznóparéjfélék (Amaranthaceae) családjába tartozik. Említett rokonaival ellentétben azonban a föld alatti részei a lombozathoz viszonyítva nem jelentősek, egyértelműen a levélzöldségek közé sorolható. Két típusa ismert, az egyiket elsősorban a terebélyes és általában erősen hólyagos levéllemeze miatt termesztjük (ez a levélmángold), a másikat a levélnyele miatt (levélnyél mángold).

Ez utóbbinak hosszabb és főként vastagabb levélnyele az alapi részen akár 8-10 cm széles is lehet, de mindkét típusnak fogyasztható mind a levélnyele, mind a levéllemeze.

A mángoldfajták között a levél/levélnyél típus mellett a levélerek színében van jelentős eltérés. Intenzív színük egyben dísznövényekké is teszi őket, a ma divatos egynyári-keverék kiültetésekben (vagy helyrevetésekben) egyre többször találkozhatunk velük. De nemcsak dísznövényként, hanem zöldségként is: vegyes salátatálak, vagy minden olyan változatnál, ahol nyersen fogyasztjuk, érdemes kombinálni a különböző színű változatokat. Citromsárga, narancssárga, piros, bordó, lila, fehér levélnyelű (és levélerű) is fellelhető a zöld mellett.

A világosabb levélerű fajták levéllemeze általában zöld, a sötétebbeké (pl. bordó) akár barnás-bordós is lehet. Ehhez házikertbe érdemes színkeverék- vetőmagot beszerezni.

A mángoldlevél főzelékként, de levesként is fogyasztható a spenóthoz hasonlóan elkészítve, de apró darabokra vágva főzés nélkül is díszíthetjük vele a levest tálaláskor.

Emellett húsok mellé szószt is készíthetünk belőle, vagy akár sajtkészítéskor az apróra vágott levelét belekeverhetjük a sajtmasszába (ez utóbbihoz színes levélnyelét is szokták használni, apróra metélve). Ha levest, szószt készítünk belőle, ahhoz a sárga, fehér vagy zöld változatokat használjuk, mert a piros-bordó változatoknál a levélerek színanyagai barnulnak-szürkülnek a főzés során. Levélnyelét érdemes vajon párolva vagy vízben főzve úgy is elkészíteni, ahogy a spárgát ajánlják receptekben.

A levelek fejlődésének hőmérsékleti optimuma 19 °C körül van, s a magok gyors csírázásához is legalább ilyen hőmérsékletre van szükség. A kifejlett egyedek mindegyik fajtatípus esetében elviselik a kisebb fagyokat, így általában az ősz második feléig szedhetők. A hidegtűrőbb, levéllemezért termesztett fajták levelei át is tudnak telelni. (A mángold levélnyele sok vizet tartalmaz, így könnyebben sérül és elpusztul a fagyok során.) A mángold teljes életciklusát tekintve kétéves növény, magszárat a második évben fejleszt, de erősebb lehűlés az első év során is kiválthatja a magszárképződést.

A napos termőhelyet kedveli, félárnyékban gyengébb és kisebb leveleket fejleszt.

Vízigénye viszonylag nagy, amit ha kielégítünk, nagy levél- (vagy levélnyél-) tömeggel hálál meg. Kedveli a viszonylag magas páratartalmat is. Kedvező tulajdonsága, hogy rövidebb, átmeneti szárazabb periódusokat azért elvisel, és nedvességhez jutva újra lendületesen fejlődik.

A talajra nem különösen igényes, ha a víz és táp­anyag rendelkezésére áll, jó termést ad szinte minden talajban. Nem igényli a friss szerves trágyázást, megfelelő a második évben hasznosítani vele a területet. Az őszi talajforgatást követően elég tavasszal eldolgozni a talajfelszínt, így a téli csapadék be tud szivárogni a talajba és gyarapíthatja a tárolt vízkészletet. Hőigénye miatt a magot állandó helyre vetni április második felében vagy május közepéig érdemes, így a vetésig meg kell akadályoznunk a gyomosodást.

Egy-egy növény helyigényét tekintve a fajta, illetve a fajtatípus meghatározó. A levélnyél mángold típusú növényeket távolabbra ültessük egymástól, mint az elsősorban levéllemezéért termesztettet, mert a növények kövérebbek és lombozatuk merevebb is. Mindkét fajtatípusról szedhetünk a növekedés közben (miután megerősödtek a növények) leveleket, így a sortávolságot úgy tervezzük meg, hogy a tövek közé be tudjunk menni. Ehhez 40-50 cm-es sortávolság a megfelelő, de a levél mángoldnál kisebb is lehet (30 cm), ha nem akarunk év közben leveleket szedni. Az optimális vetésmélység 2,5-3 cm, ahonnan elég meleg talajban általában két hét alatt jönnek elő a kis növénykék. A tőtávolságot a kelést követően állítjuk be egyeléssel, a levélnyél mángold esetében 35-40, a levélmángoldnál 15-20 cm-re. Ehhez általában kétszeres magvetési sűrűséggel (és így magmennyiséggel) kell számolni. Az egyeléskor kiszedett növényeket salátaként bátran elfogyaszthatjuk!

Különösen a nagy térállású levélnyél mángoldot, de a levélmángoldot is érdemes lehet kisebb felületre, palántáról nevelve ültetni.

A palántaneveléshez február végi vetéssel kapunk májusi kiültetéskor palántákat. A palántákat 40 x 40, illetve 40 x 25 cm-re ültethetjük. Ha színkeverék-vetőmagunk van, akkor a kiültetésre látni fogjuk azt is, milyen lesz a levélnyél színe.

A növények ápolása mindössze öntözésből és néhány kapálásból áll.

A szedés a levélnyél mángold esetében augusztus közepétől kezdhető, korábban csak az erősebb tövekről ajánlott esetleg egy-egy levelet letörni. A levélmángold két héttel korábban szedhető már, de ha többszöri szedést tervezünk, alkalmanként érdemes csak 2-3 levelet leszedni egy-egy tőről. Összességében négyzetméterenként 4-5 kg termésre számíthatunk.

Gumós édeskömény

Az édeskömény (Foeniculum vulgare) a Földközi-tenger környékéről származó, az ernyősvirágzatúakhoz (Apiaceae) tartozó növény. Bár régóta ismert, ma is az eredeti géncentrumában zajlik leginkább a termesztése, és a konyhakultúrában is ott a legnépszerűbb. Egyéves termesztésű növény, melynek minden része fogyasztható.

Gyökere kivételével minden részét ténylegesen hasznosítják: leveleit, hajtását, virágzatát, terméseit egyaránt.

Zöldségféleként az úgynevezett gumós édesköményt termeszthetjük, melynek „gumója” a megvastagodott levélalapokból áll, de fiatal leveles hajtásait, leveleit is fogyaszthatjuk. Elsősorban frissen, salátakeverékekbe használják, de párolva és sütve is ízletes. Kiemelkedő a kálium-, valamint a fehérjetartalma, de a zöld részek (fiatal hajtások, levelek) C-vitamin-tartalma is. Illóolaja étvágygerjesztő, valamint vizelet- és szélhajtó hatású.

A növények gyökere húsos, orsószerű, szára 70-80 cm magas, levelei szárnyasan összetettek, finoman szeldeltek, szórt állásúak. Kétszeresen összetett ernyővirágzatuk apró sárga virágokból áll. Termésük 3-5 mm hosszú ikerkaszat. A gumó a teljes növény tömegének 45-60%-át adja.

Így fajtaválasztáskor érdemes utánanézni a fajta termesztési ajánlásának. A hosszú nappalos fajták (ez a fő típus) hosszú megvilágítás hatására magszárat és termést hoznak, ami a gumóképződés szempontjából kedvezőtlen. Vannak nappalközömbös fajták is, ezeknek a termesztése nyáron is sikeres. A zöldségfélék között egyértelműen a legvízigényesebbek közé tartozik, viszonylag nagy fogyasztással, különösen a gumóképződés kezdetétől. Emiatt csak akkor termesszük, ha tudunk öntözni. A talajra egyébként nem különösen igényes, de homoktalajon sok öntözést igényel, és ha a szél hordja a homokot, az a levelek tövéhez is kerülhet, szennyezve a gumót.

Tenyészideje 3,5 hónap körüli. A legkorábbi április közepi vetésekből, az első termés július második felében-végén szedhető, lúdtojás méretű gumómérettől. Később már érdemes megvárni, hogy a gumók ökölnyi méretűre nőjenek.

A folyamatos szedéshez a tavaszi első vetéstől kb. kéthetente érdemes mindig újabb szakaszt vetni május végéig, de ilyenkor csak nappalközömbös fajtákat vessünk.

Másodvetésre július elejétől már hosszú nappalos fajták is használhatók. Ez a második vetési időszak (július végéig, augusztus elejéig) kedvezőbb a termésminőséget tekintve, októberi szedéssel. Ekkor a gumófejlődési időszakban a természetes csapadék is elég lehet a növénynek, és nincsenek túl meleg napok sem.

Csak helyrevetéssel szaporítsuk, ez a termesztés egész időszakára nézve kedvezőbb, mintha palántát nevelnénk. Az optimális sortávolság 35-45 cm, de a növények gondozása szempontjából jobb az ikersoros (pl. 50+20, 45+25 cm) elrendezés. Az optimális tőtávolság 10-15 cm, de ehhez legalább kétszeres magmennyiséggel 3,5-5 cm-re vessünk. A megfelelő tőszámra 4-5 lombleveles korban egyeljük az állományt. Ilyen méretben a kiszedett növények nem mennek kárba, mert salátaként, fűszerként felhasználhatjuk őket.

Az édeskömény növények kezdetben viszonylag gyengén fejlődnek, nem tudják elnyomni a gyomokat, így a vetés utáni első két hónapban többször kell kapálni, ami a gyomirtás mellett lazítja a talajt. Amikor látjuk, hogy a levélalapok kezdenek megvastagodni, egyszeri fejtrágyázással segíthetjük a gumófejlődést. Ilyenkor a növényeknek elsősorban káliumra és nitrogénre van szükségük, így jó megoldás lehet a 2 ezrelékes kálium-nitrát tápoldattal való beöntözés.

A gumószín fajtánként változhat (világos­zöld-fehér), de a legkeresettebb a hófehér. Szedésnél a gumók 250-450 grammosak, úgy számolhatunk, hogy négyzetméterenként 10 növény esetén 3 kg, 14 növény esetén 4 kg körüli hozamunk lehet.

Szedést követően a gumók lombját a piaci értékesítéshez 10-15 cm csonkra vágják vissza, amit házikerti szedésnél is érdemes megtenni, különösen, ha tárolni is szeretnénk a termést.

A levelek egyébként hamar fonnyadnak vagy rothadásnak indulnak, viszont a megtisztított gumó hűtőszekrényben, nedves papírban 2-3 hétig nyugodtan tárolható minőségromlás nélkül.

Mindkét növényt konyhaablakból, mikrozöldségként is fogyaszthatjuk: a kis csíranövények csíráztatóedénybe való vetéstől számítva 10-14 nap múlva lesznek „szedésérettek”.