A párologtatás (transzspiráció) olyan gyors, hogy a növény teljes víztartalma teljesen kicserélődik egy nap alatt. A növény és a víz egyensúlya tehát dinamikus, bizonytalan és hullámzó.
A vízfelvétel (abszorpció) mértéke a transzspiráció (párologtatás) mértékétől, a gyökérrendszer kiterjedésétől és hatékonyságától, valamint a talajban lévő víz fölvehetőségétől függ. A vízegyensúlyt két tényező szabályozza, az egyik a talaj, a másik részben növényi és légköri. A vízhiány befolyásolja a légzést (respiráció), például a levelekét élénkíti, a magvakét csökkenti, általában hatással van a belső biokémiai folyamatokra.
A növényeken óriási vízmennyiség áramlik át. Például egy szőlőtőke egy tenyészidő alatt legalább 300 liter vagy még annál is több vizet párologtat el a levelek nagyságának függvényében.
A vízegyensúly alapján hidrostabilis és hidrolabilis típust különböztetünk meg. A hidrostabilis fajokban alig változik a vízegyensúly, mert a légréseik nagyon érzékenyen reagálnak a vízhiányra. Ilyenek például az alma-, a szilva- vagy a körtefa. A hidrolabilis lágy szárú növényfajok víztartalma környezetük levegő-páratartalmától függ, száraz időben kiszáradnak, nedves időben felélednek. Ha hetekig vagy hónapokig nincs csapadék, a talaj víztartaléka kimerül, a növények víztartalma fokozatosan csökken. Arra kényszerülnek, hogy légréseiket minél rövidebb ideig tartsák nyitva.
Amint a talaj kezd kiszáradni, a vízfelvétel csökken és a levelek is lankadnak. A növények valamilyen módon érzékelik a talaj kiszáradását a gyökér közvetlen környezetében, és a vízszállítás csökkenésével egyidejűleg információjukat közlik a hajtással.
A nagytermetű gyümölcsfák (pl. dió) nagy talajtömeget hálóznak be gyökereikkel, így a rendelkezésre álló víz a gyökérrendszer egyes részei között különböző lehet.
A talaj felső tíz centiméteres rétegében elhelyezkedő gyökerek jobban ki vannak téve a változásnak, mint a mélyebben levők. Fontos, hogy a növény információt kap a gyökérzettől, ugyanis a talaj kiszáradása hatással van a gyökér pH-jára, kation-, anion-, aminosav- és hormontartalmára. Ezek koncentrációja a száraz talajjal körülvett gyökerekben csökken.
Egyetlen kivétel az abszcizinsav hormon (ABS), amely követi a talaj csökkenő víztartalmát. Az ABS hormon a gyökerek tenyészőcsúcsaiban képződik, és a növény egész vízháztartását szabályozza. A növények levelei képesek arra, hogy a talaj vízállapotáról informáló ABS-t megkülönböztessék a levélben szintetizált ABS-től. A transzspirációs áramlat gondoskodik arról, hogy kapcsolat létesüljön a talaj kiszáradását érzékelő gyökércsúcs és a levél sztómái között.
Amikor túl sok
A vízellátottság nem mindig megfelelő, szélsőséges eseteiben megkülönböztetünk vízhiányt és túlzott vízellátást. A vízhiány okozhat átmeneti lankadást vagy permanens hervadást. A víztartalom csökkenésének kísérőjelensége a turgornyomás csökkenése, a lankadás, a sztómák bezáródása.
A szárazságtűrő növények protoplazmája különbözik a szárazságra érzékenyekétől. A szárazságtűrőkben a szárazság alatt nő a sejtek cukortartalma, csökken a kolloidok töltése és gyengül a hidratáltság. Szárazságtűrő, télálló növény például a szelídgesztenye és a füge.
Túlzott víztelítettség esetén a talaj levegőtlen lesz, az elárasztás következtében a talajkapillárisokból mindig kiszorul a levegő. A levegőtlen talajban pedig megszűnnek az oxidációs folyamatok és az anaerob légzés kerül előtérbe.
Mi a teendő, ha egy patak partján ültetett, azonos vízigényű paprika és káposzta területét eső után elönti a víz? Mindkét területről le kell szivattyúzni a vizet: először a paprikáéról, és utána a káposztáéról.
Ennek sejtszerkezeti oka van: a paprika sejtjeiben nagy a vakuólum (sejtnedvüreg) mérete, így a gyökér turgornyomására gyorsan megtelik, ennek hatására a száron repedések alakulnak ki, fennáll a gomba- és baktériumfertőzés veszélye. A káposzta sejtjeiben szűk a vakuólum, így lassan telik meg vízzel.
Élettani különbség is van a két növény között: a paprika csak oxidatív aerob légzésre képes, a káposztában pedig erjedéses, anaerob légzés is megvalósul. A víz alá került káposztánál az anaerob légzés kerül előtérbe, de ha a vizet levezetik, akkor ismét visszaáll az oxidatív légzés. Ezen alapul a savanyú káposzta készítése hordóban. Paprikánál csak ecetes savanyítás lehetséges.
A stressz elviselésére a növény számos berendezést fejlesztett ki. A fokozott párologtatást és a csökkent vízfelvételt a légrések bezárásával ellensúlyozzák.
Veszélyes hiány
A növényt számos stressz érheti a növekedés és hozam szempontjából is, de legveszélyesebb a vízhiány (vízstressz), mert mindenütt felléphet. Hazánkban a kedvezőtlen csapadékeloszlás következtében (főleg az Alföldön) gyakori jelenség. A növények vízmérlegük 10-15%-os hiányát még nagyobb károsodás nélkül elviselik, ha azonban a levegő páratartalma alacsony, a talaj víztartaléka pedig kimerült, bekövetkezik az az állapot, amit vízstressznek nevezünk.
A növény vízfelvételével fokozatosan kiszárítja a nedves talajt, közben maga is vizet veszít és a vízpotenciál-értéke negatív irányba tolódik. Éjszaka, amikor a transzspiráció lecsökken vagy szünetel, a növény és a talaj vízpotenciálja között egyensúly alakulhat ki. A vízstresszre a sejtnövekedés a legérzékenyebb. Ha a külső vízpotenciál akár csak 1 barral csökken, az lassítja a sejtnövekedést.
A gyökérzet szerepe
Ahogy a gyökerek a talajból veszik fel a vizet, a közelükben a talaj víztartalma hamarosan kimerül, ezért a nyomásgrádiensnek megfelelően a szomszédos régiókból a gyökér felületéhez áramlik a víz. A hozzáférhető víz mennyiségét a lankadási együtthatóval fejezhetjük ki. 
Ősszel a lehűlt talajból a gyökerek már csak lassan veszik fel a vizet, vízhiány alakul ki, amire a növény általában a párologtató felület csökkentésével válaszol, amit a lombhullás útján ér el. A talaj oxigéntartalma szintén befolyásolja a gyökerek vízfelvételét. A túlságosan tömör vagy vízzel elárasztott talajokban, ahol a szellőzés nem kielégítő, a növények rosszul fejlődnek, mert a gyökereknek oxigénre van szükségük.
A szárazságtűrő növények elviselik a szárazságot, mert testükben nagy mennyiségű vizet raktároznak és párologtatásuk csekély.
A gyökerek az anyagfelvétellel párhuzamosan savakat választanak ki, közülük a szénsav a legtöbb. Emellett kisebb mennyiségben szerves savak, illetve azok anionjai is kiválnak, például a malát és a citrát. A kiválasztott savakat a növény az anyagfelvételben hasznosítja, amennyiben a vízben nehezen vagy egyáltalán nem oldódó ásványok feltárását teszik lehetővé. Különösen a zuzmók tűnnek ki e tekintetben, amelyek több mint kétszázféle szerves és szervetlen savat választanak ki. Öreg gyümölcsfák ágain szembetűnő a jelenlétük.
A vízszállítás két mozgatója a gyökérnyomás és a párologtatás révén a levelek szívóereje. Ezek szemmel láthatóan is megnyilvánulnak.
A guttáció jelensége során a gyökérnyomás tavasszal a káposzta levélszélein cseppek (gutta) formájában mutatkozik meg. Ha a szőlőt későn, a vegetáció megindulásakor metsszük, akkor a vágási felületen könnyezés formájában eltávozik a víz és a benne lévő vitaminok, hormonok, tápelemek. A növény legyengül, és ha ősszel nem pótoljuk a tápanyagot, akkor télen fagykárt szenvedhet a tőke és kisebb lesz a termés.
Dr. Szalai József
ny. egyetemi docens, MATE Budai Campus, Növénytermesztési Intézet
