Back to top

Csődöt jelentett a holland vállalat

Csődeljárás alá került a holland Codema Systems Group vállalat. Az ügyfélspecifikus kertészeti technológiai megoldások tervezésére, telepítésére és karbantartására szakosodott cégnek mintegy 140 alkalmazottja van.

A vállalat vezetése a közelmúltban számos lehe­tőséget mérlegelt az üzleti tevékenység folytatására és a vállalat jövőjének biztosítására, a kirendelt csődbiztos most ezt a folyamatot folytatja tovább azért, hogy a dolgozók számára a lehető legjobb perspektívát kínálhassák. A vállalat gazdálkodásában 2020 óta kezdtek súlyosbodni a problémák, az ezt követően kinevezett új igazgatóság és a fejlesztési folyamatok csak részben tudtak segíteni a helyzeten. A Codema forgalma 2020-ban csaknem a felére esett.

A vállalat szerint a koronavírus-járvány nyomán kialakuló válság jelentős hatással volt az üzleti életre. Az utazási korlátozások súlyosan hátráltatták az Európán kívüli munkafolyamatokat és a külföldi beruházásokat.

A nagy kínai és kanadai projektek 2018-ban és 2019-ben hozzájárultak az értékesítés erőteljes növekedéséhez, de 2020 óta mindkét országban erősen szűkült a piac. Az üvegházi kertészeti ágazatnak világszerte romló piaci feltételekkel kell megküzdenie, miközben a meglévő és a potenciális vásárlóikat érinti a leginkább az energia és az inputanyagok árának emelkedése. A közelmúltban a geopolitikai fejlemények okozta nyugtalanság tovább csökkentette a termelők beruházási hajlandóságát.

Forrás: 
hortidaily.com/Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/19 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Paradicsomból műtrágya

Egy új kutatás annak a lehetőségét vizsgálja, hogyan lehet paradicsomból, pontosabban a növényi hulladékból műtrágyát készíteni. A műtrágyák ára az elmúlt időszakban az egekbe szökött, ráadásul számos termék gyártása nem környezetbarát és sok energiát igényel.

Üvegház: mindenből a legkorszerűbbet

Tavaly decemberben készült el a Bartucz család 9500 négyzetméteres korszerű üvegháza Kiskunfélegyházán. A hatalmas beruházásukhoz drénvíztisztító berendezés, valamint üvegháztető-mosó és -festő robot is tartozik. Ők is látják, tapasztalják a gazdasági nehézségeket, mégis előre tekintenek.

A méhészet, mint vállalkozás 2.

Írásom első részében kifejtettem, hogy miért fontos a folyamatos tanulás és vállalkozásfejlesztés. Egyáltalán érdemes-e vállalkozni, mekkora méhállomány az optimális, meddig növeljük a méhcsaládok számát. A napjainkat is súlyosan érintő infláció történetéről, a fogalom meghatározásáról is kezdtem írni, amit most folytatok.

Génmegőrzés a világban

Korábbi cikkemben írtam a biodiverzitás fontosságáról és arról, hogy az emberi tevékenységek hatására milyen tempóban romboljuk azt. A tudósok már felismerték a problémát, és a riói egyezményben rögzítették, hogy a korábbi károk felszámolása és újabbak megelőzése közös társadalmi felelősségünk. Nézzük tehát, hogy milyen génmegőrzési létesítmények szolgálják a genetikai sokféleség tartós fennmaradását.

Szamócaszezon: reményeket meghaladó eredmények

Egy sikeres termesztési idény most sokkal többet jelent annál, mint hogy biztosítja-e vagy sem az érintett kárpátaljai család megélhetését. Sokkal nagyobb a tét, mert jelentősen hozzájárul a szülőföldön maradáshoz, hiszen azt bizonyítja, hogy a háborús helyzettel járó bizonytalanság ellenére van jövő.

Formatervezési díjat kapott a Steyr Terrus CVT

A nagy presztízsű RedDot formatervezési díjjal ismerték el a Steyr Terrus CVT traktor dizájnját. A zsűri értékelése szerint 2022 legelegánsabb traktorának formaterve hozzájárul a nagy teherbírású munkagép képességeihez, kényelméhez és hatékonyságához. A Steyr Terrus CVT 2015-ben jelent meg a gyártó kínálatában, mint az osztrák vállalat „zászlóstraktora”.

Mindenkit megvisel a hőség, kivéve a rovarkártevőket – növényvédelmi előrejelzés 27. hét

A tavasz óta tartó általános levéltetű-fertőzöttség minimálisra csökkent ugyan, de a többi kártevő rovar kiválóan megvan a kánikulában. A növénybetegségeknek ezzel szemben nem kedvez a mostani idő. Fontos aktualitás, hogy sürgősen védekezni kell az amerikai szőlőkabóca lárvái ellen.

Aktuálisabb, mint valaha - tankolási rendszerek a Bábolnai Gazdanapokon

Aratás közben nem járkálhat el tankolni a kombájn – ezzel minden gazdálkodó tisztában van. A hatósági áras, korlátozottan hozzáférhető üzemanyag komoly kihívás elé állíthatja a mezőgazdaságot, aki pedig nem szeretne emiatt hátrányba kerülni, az tárolókapacitást fejleszt. A 35. Bábolnai Gazdanapokon szeptember 8-10. között erre is találhat megoldást.

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.

Példaértékű felzárkóztatási modell Tarnabodon

Az agrárium hazánk egyik meghatározó húzó ágazata, amely az elmaradott térségek fenntartásának egyik kitörési pontja is lehet akár állattenyésztési, akár a növénytermelési oldalon. A Tarnabodon elindult program példaértékű modellé válhat.