Back to top

A zsír nem az ördögtől való

A magyar konyha elképzelhetetlen állati eredetű zsír felhasználása nélkül. Idővel azonban helyettesítésére egyre többféle növényi zsír épült be gasztronómiánkba, sőt, már se szeri, se száma a különféle diétáknak, étkezési szokásoknak, amelyekről néhány évtizeddel ezelőtt hallani sem lehetett. E táplálkozási útvesztőben milyen alapanyagok jelenthetnek kiutat az egészséges, kiegyensúlyozott étrendhez?

Mit tegyünk az okostányérra? | Szűcs Zsuzsanna, Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége | MMG-Direkt

A kérdés megválaszolására Szűcs Zsuzsannát, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnökét hívtunk meg az MMG Direkt stúdiójába, akivel Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője beszélgetett legutóbbi adásunkban.

– Az egészséges táplálkozás attól lesz igazán egészséges, hogy nagyon változatosan fogyasztunk különféle élelmiszereket. Ezek alapján semmilyen alapanyag nem az ördögtől származtatható – ismerteti kiadónk vendége. E kijelentés alapján tehát a zsír egyáltalán nem egészségtelen, ha megfelelő mennyiségben fogyasszuk.

Szűcs Zsuzsanna a zsírt összehasonlította az étolajjal, amelyről korábban széles körben elterjedt az a tévhit, hogy „fogyókúrásabb” a sertészsírnál.

Pedig mind a kettőnek ugyanakkora a kalóriatartalma, csak más az összetételük. Ha általánosítunk, az állati eredetű zsírok telített zsírsavakból, míg a növényi eredetűek telítetlen zsírsavakból állnak, ez a tulajdonságuk lényegében halmazállapotukban is megmutatkozik.

– Ugyanakkor az állati eredetű zsiradékokban fellelhető telítetlen zsírsavak mértékét lényegesen befolyásolják, hogy milyen takarmányt kapott az állat. A lenmag vagy repce takarmányba keverésével, úgynevezett biodúsítással csökkenthetjük a telített zsírsavakat a zsír, tojás, tej esetében, ami kedvező egészségünk szempontjából. Hiszen a túlzott telítettzsírsav-fogyasztás elősegíti a különböző szív- és érrendszeri betegségek kialakulását – ismerteti Szűcs Zsuzsanna.

Magyarországon már számos jó minőségű olaj, zsiradék érhető el, amelyekből érdemes válogatni.

A napraforgó-étolaj helyettesítésére ott van a repce- vagy az olívaolaj, de akár a lenmagot, a kukoricacsírát és a dióolajat is ide lehetne sorolni, az már persze más kérdés, hogy ezek közül a pénztárcánk mit engedhet meg. De mindenképpen azzal járunk jól, ha ezeket az alapanyagokat változatosan és hazai termékek megvásárlásával fogyasztjuk.

Napjainkra már számos diétát és táplálkozási szokást ismerünk, melyek néha teljesen ellentmondanak egymásnak. Hétköznapi fogyasztóként borzasztóan nehéz eligazodni ezek között, és sok esetben nagyon szélsőséges, egyoldalú étrendet követelnek meg a diétázótól. A szakértő szerint napi 20-30-féle tápanyagra lenne szüksége szervezetünknek, de mivel nincs egyetlen élelmiszercsoport sem, ami ezt a biztosítaná, akkor járunk a legjobban, ha minél változatosabban táplálkozunk.

A szélsőséges diéták teljesen tönkretehetik az ember emésztőrendszerét és felboríthatják koleszterinküszöbét.

Hogyha ez megtörténik, onnantól kezdve tényleg rászorul az egyén arra, hogy ténylegesen valamilyen diétát kövessen. Kutatási eredmények megállapították, hogy a bélrendszerben lévő mikrobiomoknak egyre nagyobb jelentősége van szerveztünkben. Az egyoldalú étrend ezeket a mikrobiomokat károsítja, ami később krónikus betegségeket, elhízást, illetve idegrendszeri problémákat idézhet elő. Egyes kutatási eredmények az Alzheimer-kórt is összefüggésbe hozták a mikrobiomok összetételével, károsodásval. A koleszterinszint kapcsán is jelentősen változott a tudományos álláspont. Úgy tűnik, az ételekkel elfogyasztott koleszterin jóval kisebb hatással van szervezetünk koleszterinszintjére, mint azt korábban gondoltuk – magyarázza a szövetség elnöke, aki egyben ismertette a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének Okostányér elnevezésű weboldalát, ami attól igazán „okos”, hogy nagyon egyértelműen ismerteti, hogyan érdemes, mondjuk egy főétkezés alkalmával tányérra tennünk az egyes ételeket úgy, hogy kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozást tegyünk lehetővé.

Illusztráció
Illusztráció

– Az okostányér alapvetően úgy épül fel, hogy a tányér felére zöldségeket, gyümölcsöket teszünk, magyarán a napi élelmiszer-bevitelünk felét ezek az élelmiszerek tegyék ki, míg a tányér másik felén a húsok, halak, tojás, különféle tejtermékek, gabonafélékből készült ételek foglalnak helyet – a többi már csak következetesség és elhatározás kérdése.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ha kigyomláltuk a vadkomlót, együk meg! Az egyik legdrágább zöldféle

Talán sokkoló lehet, ha megtudjuk, hogy a világ legdrágább zöldsége az, amit sok helyen gyakran gyomnövénynek tartanak, míg a németek, franciák és belgák akár 1000 eurót is képesek fizetni kilójáért. Vajon miért olyan kívánatos a vadkomlócsíra?

A fagylalt, amely megdöntötte a Guinness-rekordot

A világ legdrágább fagylaltját Japánban lehet megkóstolni, feltéve persze, hogy az árától nem szédül meg az ember.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a Penny Magyarországnak

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc csütörtökön az MTI-vel.

A kertészkedés meglepő egészségügyi előnyei

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a kertészkedő emberek egészségesebbek, mint azok, akik nem végeznek kerti munkákat. Ennek több oka is van, mint például, hogy több rostot fogyasztanak, és több testmozgást végeznek.

Négy étel, ami öregíti az agyat

Az ételek nem csak a testünk számára jelentenek üzemanyagot, hanem agyunk egészségében is jelentős szerepet játszhatnak, de a kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet az agyműködés javításában és a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ha azonban nem vagyunk körültekintőek az ételválasztásunkkal, bizonyos élelmiszerek felgyorsíthatják az agy öregedését, és növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.

Fejlesztések a dunaharaszti italgyárban

A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 23 millió euró (mintegy 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási és logisztikai kapacitásait Dunaharasztiban - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Már kóstolható az Ország Söre!

A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mostantól dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.

Ismét megünneplik a Szent Iván éjt Tarcalon

Egy nem nagy, de annál kedvesebb rendezvényre szeretnék felhívni a figyelmet: Palásthy Katalin, a tarcali Katica Vendégház tulajdonosa ismét megrendezi a Szent Iván-napi nyitott kert elnevezésű eseményét, amelyben gasztrokiállítók, ezoterikus előadók, finom falatok és hűs borok kapják a főszerepet; a napot pedig tradicionális tűzgyújtás zárja. 

A megfizethetetlen ár a fenntartható étrend legfőbb gátja

Egyre többen vannak, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy fenntartható módon étkezzenek, derült ki a WWF tizenkét országra kiterjedő felméréséből. Az idén a megkérdezettek 56%-a, 2021-hez képest 9%-kal többen válaszolták, hogy nem tudják megfizetni a fenntartható étrendet. Muszáj csökkenteni az egészséges élelmiszerek áfáját, érvel a WWF németországi szervezete.

Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért

Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.