0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Az ókori görögök találták fel a mediterrán étrendet

Az ókori görög orvosok találták ki a híres mediterrán étrendet, ugyanis már a hippokratészi orvosok is egészséges étrendet írtak elő, és gazdag íz világot használtak az ételekben, hogy kezeljék betegeiket.

Az Exeteri Egyetem szakértői az ókori görög orvosok szövegeit tanulmányozva megállapították, hogy szerintük a gazdag íz világ javíthatja az ételek tápértékét, egyikük, a pergamoni Galénosz pedig fokhagymát és hagymát tartalmazó ételek fogyasztását írta elő a betegeknek. Továbbá a tanulmány szerint az ókori görög orvosok munkája fektette le a világ legegészségesebbjei között számon tartott modern mediterrán konyha alapelveit. Az ókori görög filozófus Platón az ételek egészségre gyakorolt jelentőségéről írt, míg Hippokratész azt mondta:

„Az étel legyen az orvosságod és az orvosság legyen az ételed.”

Az ókori görög étrend, mint a mediterrán étrend alapköve

John Wilkins professzor, az Exeteri Egyetem görög kultúra szakértője kifejtette: „Az ókori étrend hasonlított a modern mediterrán étrendre, de természetesen a Kínából származó narancs és citrom, valamint a dél-amerikai paradicsom nélkül. Az étrend nagyrészt regionális növényeken alapult, amelyeket az orvosok általában előnyben részesítettek az importált luxuscikkekkel szemben. Emellett az ókori Földközi-tenger nem tartott fenn nagyszámú állatot, így a hús korlátozott volt, ahogyan a modern Földközi-tengeren is” – vonta le a következtetést Wilkins professzor. „A talaj ízekben gazdag táplálékot termelt, ami a gabonaféléket még ízletesebbé tette”.

Az ókori görög orvosok „az ízt a táplálkozási potenciál mértékének tekintették, mert ez a tulajdonság, a fanyarság az éretlen almában vagy a csípősség a hagymában azt tükrözi, hogy az étel milyen hatással lesz az emésztett anyagra és végső soron a testnedvekre” – fogalmazott a szakértő.

„Galénosz a táplálkozást az orvoslás fontos területének tekintette a farmakológia és a sebészet mellett” – tette hozzá Wilkins.

„Ha az embereknek túl sok volt a nyálkaváladékuk, akkor hagymára és fokhagymára volt szükségük, hogy felhígítsák azt.” Wilkins továbbá leírta, hogy Galénosz írásaiban palacsinta-receptek szerepeltek, és megvitatta, hogy milyen kenyereket és süteményeket kell enni. Az orvos a tej veszélyeire is figyelmeztetett, amely szerinte savót és szilárd anyagokat tartalmaz, amelyek az arra fogékony egyéneknél elzárhatják a máj szűk csatornáit.

Receptjei egyszerű főzési technikákat tartalmaztak, amelyek célja az alapanyagok ízének kiemelése volt, és még arról is írt, hogy a csigákat kétszer kell megfőzni, hogy csökkentsék hashajtó hatásukat.

Galénosz olyan fűszereket is ajánlott pácienseinek, mint a bors, a gyömbér és a fahéj, míg más orvosok gyümölcsöket és zöldségeket javasoltak.

A mediterrán étrend alapelvei

A görög gasztronómiát gyakran a világ legegészségesebb konyhái között tartják számon, mivel a mediterrán étrendhez kapcsolódik, amely bizonyítottan számtalan egészségügyi előnnyel jár.

A mediterrán étrend a legjobb példa arra, hogy a diéta sosem megy ki a divatból; kiállta az idők próbáját, és még mindig az egyik legegészségesebbnek tartják.

A Földközi-tenger jelentős kulturális sokszínűségnek ad otthont, mivel Görögország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Libanon, Törökország és Észak-Afrika határolja. Bár minden ország saját ételválasztékot és hagyományokat mutat be, az egyes kultúrák receptjei jelentős átfedést mutatnak, ezért a különböző konyhák közös táplálkozási tulajdonságokkal és összetevőkkel rendelkeznek. A mediterrán étrend általában főként növényi alapú, mivel sok benne a zöldség, gyümölcs, hüvelyes és feldolgozatlan gabona, ellenben kevés a hús benne. Ezenfelül az étrend követői csak kis mennyiségű tejterméket fogyasztanak. Ezeket az ételeket az olívaolaj köti össze, amely alapvető összetevőnek számít, ha az egészséges görög gasztronómia és a mediterrán étrend alapjainak meghatározásáról van szó.

Forrás: greekreporter.com