A közelmúltban pedig újabb szintet lépett a lisztkukac, ugyanis az Európai Bizottság a házi tücsök és a keleti vándorsáska mellett „új élelmiszer” kategóriában nyilvántartásba vette a lisztbogár lárváját is.
Tartása nagyon egyszerű, és ha nem csábulunk el az entoveganizmus, azaz a rovarevésen alapuló táplálkozási irányzat felé, de vannak olyan állataink, melyek kedvelik, akkor is megéri házilag tenyészteni. Főleg annak tudatában, hogy milyen áron lehet beszerezni akár élő, akár szárított változatát…
Az Európai Bizottság azért is javasolja, hogy az európai emberek is tegyék az étrendjük részévé a rovarokat, mert ezek az új élelmiszerként nyilvántartásba vett rovarok táplálóak, fehérjékben, vitaminokban, rostokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszerforrást jelentenek, tenyésztésük pedig környezetvédelmi szempontból fenntartható.
A rovarok tenyésztéséhez sokkal kevesebb erőforrást kell felhasználni, mint a szarvasmarha, sertés vagy szárnyasok tenyésztéséhez, minimális vizet fogyasztanak, elhanyagolható mennyiségű metánt termelnek, felnevelésük csupán néhány hétig tart, és nagy területigényük sincs. Most már csak azt a kulturális szakadékot kell áthidalni, hogy az európai lakosság jellemzően nem rovarevő, így várhatóan hosszú idő kell majd ezeknek az új élelmiszereknek az elfogadásához, majdani elterjedéséhez az európai konyhákban…
A közönséges lisztbogár
A közönséges lisztbogár a rovarok (Insecta) osztályának bogarak (Coleoptera) rendjébe, ezen belül a mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe és a gyászbogárfélék (Tenebrionidae) családjába tartozó, ma már világszerte mindenhol elterjedt kozmopolita faj. Az emberi behurcolás eredményeként már a sarkkörök táján is megtalálható!
A szárnyfedőin finoman pontozott sávok futnak végig, csápja rövid. A közönséges lisztbogár hazánk természetes környezetében is megtalálható, de élelmiszerraktárakban, malmokban, pékműhelyekben való megjelenése miatt inkább raktári kártevőként ismerik. A szabadon élő példányok fakorhadékkal táplálkoznak; főként éjjel aktívak.
