Back to top

Bővül az állateledel-gyár Bükön

A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy

a svájci tulajdonosi hátterű vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés,

a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Ágh Péter országgyűlési képviselő (j)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Ágh Péter országgyűlési képviselő (j)
Fotó: MTI - Soós Lajos

Beszédében mindenekelőtt az elmúlt évek nehézségeit hangsúlyozta, mondván, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt, hazánk azonban jól vizsgázott a válság közepette is, a gazdaság növekedési pályán tudott maradni.

"Mindezen rendkívül nehéz körülmények dacára a tavalyi évben a magyar gazdaság mesterhármast ért el: megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatás rekordja is" - mutatott rá.

"A magyar gazdaság kellőképpen erős ahhoz, hogy a legnehezebb körülményeket is le tudja győzni, és még így is mesterhármast érjen el" - tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte: a háború nem látszik a végéhez közeledni, s a szankciók továbbra is éreztetni fogják negatív hatásaikat, így 2023 sem lesz egyszerű, de a kormány nem adja fel alapvető társadalom- és gazdaságpolitikai célkitűzéseit, például a teljes foglalkoztatást és az alacsony adókat.

Mint mondta, ezek tudják biztosítani a beruházási ütem fenntartását, ami pedig a garanciát jelenti arra, hogy Magyarország kimaradjon az európai recesszióból vagy legalábbis stagnálásból.

Történelmi sikernek nevezte, hogy már több mint fél éve 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma hazánkban, és nem volt soha olyan kevés álláskereső, mint tavaly (238 ezer). Ez a szám 2010-ben még csaknem 600 ezer volt.

Emlékeztetett, hogy a 2022-es "fekete évben" ismét megdőlt a beruházási rekord, 2600 milliárd forinttal, méghozzá úgy, hogy minden idők legnagyobb beruházása csak idén fog megkezdődni.

Aláhúzta, hogy az exportteljesítmény a tavalyi év első tíz hónapjában elérte a 2021 egészére vonatkozó adatokat, így ezen a téren is csúcsdöntés történt. "Ráadásul ezt úgy tudtuk elérni, hogy mi nem nyersanyag-exportáló ország vagyunk" - emelte ki.

A miniszter a cég friss beruházásával kapcsolatban arról számolt be, hogy

Magyarország a kutyaeledel kivitelét illetően a 13. helyen áll a globális ranglistán.

Közölte, hogy az élelmiszeripar, ahova az állateledel-gyártás is tartozik, tavaly októberig 46 százalékos növekedést mutatott fel.

Hangsúlyozta, hogy nagyjából 900 svájci hátterű cég működik Magyarországon, több mint 31 ezer embernek adva munkát, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig 2022-ben 15 százalékkal növekedett és ezzel rekordot ért el.

A vállalat MTI-nek küldött közleményében kiemelte, hogy a Nestlé Hungária több mint 35 ezer négyzetméteres új gyártóterülettel és ultramodern, automata üzemű raktárral bővíti kapacitását a büki Purina gyárában. A nedves állateledelt előállító üzemegységre és a mellette épülő önműködő, számítógéppel vezérelt tároló- és visszakeresési rendszerű (ASRS) raktárépületre 140 milliárd forintnyi saját forrást fordítanak.

A jelenleg is mintegy 1400 főnek munkát adó állateledelgyár, a büki Nestlé Purina 2020-ban egy 50 milliárd, 2021-ben pedig egy másik 35 milliárd forintos beruházási csomaggal 250 új munkahelyet teremtett a térségben. Így a most bejelentett beruházással együtt 5 év alatt több mint 500 új munkahely létesül a gyárban

- írják a közleményben.

A most épülő új gyáregységekben kizárólag zöld árammal működő elektromos bojlerek fogják biztosítani az energiaellátást, ami tovább javítja majd a gyár szén-dioxid emissziós értékeit. Az anyavállalat globális célkitűzéseinek megfelelően a Nestlé Purina gyárban már hat éve megújuló forrásokból származó áramot használnak, az ipari hulladékot pedig vagy anyagában hasznosítják újra, vagy hőenergia formájában - tájékoztatott a cég.

Magyarországon a vállalat több mint 30 éve van jelen. A büki beruházásával együtt immár 325 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon, és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez - írja a cég.

A svájci vállalat Magyarországon három gyárában - Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön -, illetve budapesti központjában összesen több mint 2500 embert foglalkoztat.

Fotó: MTI - Vajda János

A szerencsi gyár a cég közép-európai regionális kávé és kakaóitalpor-gyártó és töltő üzeme, ahol évente közel 40 ezer tonna kávé és kakaópor készül, amelyet 30 országba szállítanak ki.

A 60 éves diósgyőri gyár a cég egyetlen, kizárólag üreges figurák gyártására specializálódott üzeme a világon, ahonnan a termékeket több mint 20 országba exportálja a vállalat.

A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki Purina gyár 2023-ban ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Termékei a világ több mint 50 országába jutnak el Bükről.

A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a vállalat globális hálózatának is.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A vasban gazdag ételek felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.

Életbe vágó vízügyek

Az elmúlt évek tendenciáit figyelve azt gondolhatnánk, darázsfészekbe nyúl, aki a vízgazdálkodással akar foglalkozni. Főleg, ha teszi ezt törvényi szinten.

Különleges, melegkedvelő zöldségek

A saját veteményeskertben az a legjobb, hogy olyan növényeket is megtermeszthetünk, amikhez egyébként nem jutnánk hozzá boltokban, sőt gyakran még piacokon sem. Ezzel lehetőség nyílik szélesíteni a repertoárunkat, a változatos táplálkozás pedig előnyös... Ezk a zöldségek annyira szeretik a meleget, hogy külön örülnek annak, ha nyáron vetjük őket, és persze öntözéssel segítjük a gyors kikelést.

Egy bonbonos doboz legendája

Sokunknak lehet gyerekkori emlékképe a ’70-es, ’80-as évekből a nagymama polca, rajta a jellegzetes, nyolcszögletű, virágmintás doboz, amely legtöbbször varrókészletet vagy más személyes értékeket rejtett. A Százszorszép bonbon és doboza Monarchia idején keletkezett legendája napjainkig él.

Ma van a Tej Világnapja

A tej pozitív élettani hatásai miatt, valamint, hogy felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel fontosságára, a Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben május utolsó keddjét nevezte ki, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től pedig már konkrét dátumot, a június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának.

Elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Jó évet zárt tavaly a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Részben újraindult Románia legnagyobb műtrágyaüzeme

Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt - írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.