A pályázatra idén is 3 kategóriában – PhD, alap- és mesterképzés – lehet jelentkezni.
Miközben a boltok polcain leginkább az árak változását látjuk az élelmiszerek, zöldségek-gyümölcsök vásárlásakor, valójában a háttérben hatalmas forradalom zajlik az agráriumban, a technológiai újdonságok kiaknázásában az egyik vezető ágazat. Az adatalapú precíziós gazdálkodás, a növények és állatok fejlődését napi 24 órában figyelő szenzorok, a dróntechnika, a körforgásos gazdálkodás innovatív megoldásai már napi szinten jelen vannak, amit az is jól mutat, hogy a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán a precíziós, drónirányító és adatelemző képzésen túl várhatón idén már kifejezetten agrárdigitalizációs szakmérnök képzés is indul.
A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat ezért már 2015 óta támogatja azoknak a fiatal agrárszakembereknek a tanulmányát, akik a fenntartható, körforgásos gazdálkodás innovatív irányvonalait kutatják” – hangsúlyozta Demeter Zoltán, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője az új, innovatív gondolkodás iránt nyitott szakemberek támogatásának súlyát.
A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatról
Az elmúlt hét évben több száz hallgató nyújtotta be pályamunkáját az ösztöndíjpályázatra, és eddig 61 fiatal agrárszakember kapott összesen több mint 10 millió forint támogatást tanulmánya, kutatómunkája folytatásához. Idén is három kategóriában – PhD, alap- és mesterképzés – lehet jelentkezni 2023. szeptember 29-ig ezen a linken, a téma pedig a fenntartható agrárium.
Ehhez már most szükség van az innovatív technológiákat értő és alkalmazó szakemberekre” – vallja az agárszakértő. elmúlt évben olyan kutatások kerültek ki nyertesen, mint például az élelmiszerellátásban meghatározó broilercsirke-tartás körforgásos megvalósítása, a klímaváltozás hatásainak vizsgálata a szőlőmetszésre vagy a napelemek és az almaültetvények kombinálásának lehetőségei.