0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 23.

Felemás eredménnyel zárult a Tisza-tó és környéke nyári szezonális ellenőrzése

A megújult nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés az idei évben a Tiszta-tónál, valamint annak tágabb környezetében működő vendéglátó egységekre is kiterjedt. Kettősség jellemzi a június 4. hetében ellenőrzött térségben feltárt körülményeket.

A kibővített nyári mustra idén egy-egy jelentősebb területre kiemelt figyelemmel összpontosít. Ezek sorába tartozik a Tisza-tó környéki vendéglátás is, melynek egy héten át tartó szemrevételezésére a vizsgálatsorozat első szakaszában került sor.

A kontroll fókuszában az éttermek higiéniás állapotának vizsgálata mellett, az alapanyagok nyomonkövethetőségének, megfelelőségének, továbbá kezelésének ellenőrzése is helyet kapott.

A feltárt eredmények összességében vegyesnek mondhatóak, az ellenőrzött egységek számottevő hányadában ugyanis fellelhetőek voltak hibák, ugyanakkor ezek többségében csak kisebb hiányosságok voltak, a higiéniai állapotok döntően megfeleltek az előírásoknak. Pozitívumként említendő, hogy az allergén információk feltüntetése nagyrészt rendben volt.

youtube://v/UeoBuoExWFA

Jellemző szabálytalanságként emelhető ki a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiánya. Emellett több helyen lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszerek is előkerültek a számonkérés folyamán.

Súlyosabb élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat a szakemberek mindössze egy ellenőrzött egyégben állapítottak meg.

Az ellenőrök többek között az alapanyagok nem megfelelő kezelése, valamint a szabálytalan szakosított tárolás kapcsán, továbbá a szennyezett főzőberendezés és készételes hűtő miatt marasztalták el a létesítményt. A hatóság elrendelte az ezen a helyen fellelt, több mint 1000 kg nem nyomonkövethető élelmiszer forgalomból való kivonását, valamint a forgalomba hozatal/felhasználás azonnali hatályú megtiltását.

A hatóság az ellenőrzések alatt összesen közel 1300 kg jogsértő terméket vont ki a forgalomból. Az egy héten át tartó vizsgálatsorozat során az ellenőrzések több mint fele tárt fel hibákat.

Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van, a nyári szezon elején elvégzett ellenőrzéseknek köszönhetően azonban az érintett vendéglátó egységek a feltárt hibákat még a nyár hátralévő, hosszabb időszaka előtt javítani tudják.

Forrás: Nébih