Azonban a tudósok rájöttek, hogy a növény levelének lehámozott külső vastagabb szövete, vagy héja távol tartja a rovarokat, így természetes rovarölőként működik. Több olyan bioaktív hatóanyagot is kimutattak belőle, mellyel megakadályozható, hogy a kártevő ízeltlábúak megdézsmálják a termést.
„Vélhetően évente több millió tonna aloe héjat dobnak ki világszerte” – idézte a Phys.org Dr. Debasish Bandyopadhyayt, a projekt vezető kutatóját. Ezért keresték a módját annak, hogyan lehetne hasznosítani ezt az anyagot.
Bandyopadhyay akkor kezdett el érdeklődni az aloe héjának rovarölő szerként való lehetséges felhasználása iránt, amikor egy kollégájával együtt meglátogatott egy helyi aloe vera termesztőközpontot. Itt tűnt fel nekik, hogy
Néhány hobbi kertész már használja az aloe gélt, mint a természetes növényvédőszer-keverékek egyik összetevőjét, azonban ezekben a keverékek a növény külső szöveteit nem tartalmazzák. Jelenleg az aloe héját mezőgazdasági hulladékként kezelik, és nagyrészt biomassza előállításra használják, például talajjavításra. Ennek fő hátránya, hogy miközben lebomlik, metánt és más üvegházhatású gázokat bocsát ki a légkörbe, ami hozzájárul a klímaváltozáshoz.
Bandyopadhyay a Texasi Rio Grande Valley Egyetem munkatársaival együtt végezte a vizsgálatait, amihez először megszárították a növény héjat. Annak érdekében, hogy az aloe vera bioaktivitása ne változzon, a héjakat sötétben, szobahőmérsékleten szárították meg úgy, hogy levegőt áramoltattak át rajtuk. A kutatók ezután hexánnal, diklórmetánnal, metanollal és vízzel különböző kivonatokat állítottak elő a szárítmányokból. A kutatócsoport korábban már beszámolt arról, hogy a hexánkivonat oktakozánt tartalmazott, egy olyan vegyületet, amelyről már korábban is tudták, hogy szúnyogirtó tulajdonságokkal rendelkezik.
Az új kísérletekben a diklórmetán-kivonat sokkal nagyobb rovarölő hatást mutatott a mezőgazdasági kártevőkkel szemben, mint a hexánkivonat, ezért a kutatók tovább akarták elemezni. A diklórmetán-kivonatot kémiailag profilozták nagy teljesítményű folyadékkromatográfia-tömegspektrometriával, így azonosították a benne lévő vegyületeket.
Ezek között azonban hat olyan vegyület volt, melyek rovarölő tulajdonságokkal rendelkeznek. A kutatók szerint ezek azok a vegyületek, ami miatt elkerülik a kártevők az aloe verát. Ráadásul az azonosított vegyületek nem voltak toxikusak, ami azt jelenti, hogy az aloe héj alapú rovarölő szer létrehozásával kapcsolatban nem merültek fel jelentős biztonsági kockázatok.
Következő lépésként a kutatók azt fogják vizsgálni, hogy szabadföldi körülmények között mennyire válnak be ezek a készítmények a kártevő rovarok ellen. Bandyopadhyay emellett kollégáival együtt arra is kíváncsi, hogy vajon ezek a vegyületek alkalmasak-e szúnyogok és kullancsok távoltartására is, és így az átlagember számára is hasznos szer készülhet az aloe vera növény eddig hulladékként kezelt héjából.
