Gazdái áldozatos munkával mára harmonikus fűszerkertet hoztak létre. Az illatok sokféleségével a kert már messziről magához csalogatja a látogatókat.

Hertelendyné Balogh Szilvia elmondta, hogy nem volt újdonság számukra a kertművelés, mert a szüleik már kiskorukban bevonták őket a családi gazdálkodásba.
– A szüleink is foglalkoztak mezőgazdasággal. Nemcsak háztájink volt, hanem nagyobb földet műveltek. Nemcsak a növényekkel való foglalkozás fontosságát nevelték belénk, hanem a szeretetét is átadták. Mi is igyekeztünk minél hamarabb bevonni a gyerekeinket a mindennapi munkálatokba, a kertészkedésbe, és sikerült is megtanítanunk nekik, milyen fontos, hogy meg tudjuk termelni magunknak a házias ízek alapanyagait, minél több étel fő összetevőit: nagy mértékben ezek határozzák meg az egészségünket. Talán a mi szemléletünk eredményezte, hogy nagyobb lányunk szeptemberben kezdi a mezőgazdasági mérnök szakot a MATE Kaposvári Campusán.
Honnan jött az ötlet, hogy vállalkozásba kezdjenek?
– Régóta foglalkoztatott minket, hogy családi vállalkozásba kezdjünk, hiszen mindkettőnknek mezőgazdasági végzettsége van. Szerettük volna végre a magunk javára hasznosítani a tudásunkat.
Erre jó alkalmat teremtett a Nyitott Porta mozgalom, régi álmunk megvalósítását nagy részben nekik köszönhetjük. A hálózatnak köszönhetően vettük fel tevékenységi körünkbe a vendéglátás mellé a zöldfűszerek termesztését. A vendégház udvarán épített magaságyásokba ültettük a fűszernövényeket. A magaságyás lehetővé teszi, hogy a lehető legkisebb helyen állítsuk elő a lehető legnagyobb értéket. Úgy gondoltuk, egyesítjük a két tevékenységet, és ahhoz kerestünk passzoló nevet. Így találtuk ki a Fűszeres Portát.
2019–ben vettünk a faluban egy huszonöt évvel korábban felújított, de nem túl korszerű házat. Tartogatott meglepetéseket. A felújítás során igyekeztünk visszaállítani a 200 éves ház eredeti jellegét: helyreállítottuk a boltíves tornácot, a borított tokos ablakokat, a konyhában található kemencét és a fagerendás mennyezetet. A helyi LEADER–akciócsoport egyik felhívásán keresztül anyagi támogatást szereztünk, ami nagy segítség volt a költséges felújításhoz. Arra törekedtünk, hogy a ház régi szépségének megőrzése mellett a modern technológiát is beépítsük. Az épület fűtése hőszivattyús, az áram egy részét napelemek állítják elő, a nyílászárók hőszigeteltek.
Az udvart családbaráttá alakítottuk, a játszótéren kívül szalonnasütő és finn szauna is van benne.
A család apraja–nagyja kivette a részét munkából. A felújítás során megszerettük a házat, mi is szívesen töltünk el benne néhány órát, amikor lehetőségünk van rá. Különleges hangulata van az épületnek, amit a vendégeink is ki szoktak emelni az itt–tartózkodásuk után írt értékelésekben.
A nagyszüleinktől, sőt dédszüleinktől örökölt bútorokat nagy gonddal felújítottuk, hogy helyet találjunk nekik a házban. Nemcsak kedvesek nekünk, hanem a régi élmények felidézésével otthonossá teszik az épületet.

A Fűszereskertben milyen mottóval zajlik a munka?
– Mottónk: A vidéki természet 200 éves esszenciája. Mihályfa lélekszáma kevesebb, mint háromszáz fő, de a vidéki életforma minden jellegzetessége megtalálható itt: családi gazdaságok, állatok, gyönyörű, nyugodt környezet. Úgy gondoltuk, hogy ez a nem kicsi, hat plusz két fő befogadására alkalmas, 130 négyzetméteres ház a felújításnak köszönhetően újra teljesen illeszkedik a vidéki környezetbe, mi több, kiemeli az esszenciáját. A vendégház udvarán egynyári és évelő zöldfűszerek teremnek. Egy részüket feldolgozzuk, de vendégeink is kiszolgálhatják belőle magukat, itt–tartózkodásuk alatt bátran használhatják őket a főzéshez. Nemcsak a látványuk, hanem az illatuk is emeli a szállás színvonalát.
A 10 grammos kiszerelésű fűszerek értékesítése nem hoz nagy hasznot, de fontosnak tartottuk, hogy a vendégek fel tudják idézni a nálunk szerzett jó emlékeket, és jó ötletnek tűnt különleges helyi terméket kínálni nekik, amit csak a vendégházunkban lehet megvásárolni. Kizárólag biotermesztéssel termesztjük a fűszereket. Mivel az egynyári növények szezonálisak, a begyűjtött mennyiség határozza meg, hogy mennyit tudunk biztosítani. A szedéstől a szárításon át a csomagolásig mindent magunk végzünk, nagy gondossággal, odafigyeléssel. A multik kínálatával és áraival nem tudjuk felvenni versenyt, de nem is törekszünk rá. Mi a különlegességet, az egyediséget tekintjük mérvadónak.
Mennyire „vevők” az emberek a hagyományos falusi vendéglátásra?
– Hazai és külföldi vendégek egyaránt szívesen keresik fel a házunkat, ha nyugalmat, csendet, tágas, zöld udvart keresnek, és szívesen hallgatnak madárcsicsergést. Nálunk egész nap hallható.
Időközben a szomszédban omladozó házat is megvettük, hogy szebbé tegyük a portánk környezetét. A felújítása lassan halad, mert végesek az anyagi lehetőségeink.
Folyamatosan bővítjük a szolgáltatásainkat, hogy minél több igényt ki tudjunk elégíteni. A szomszédos épületben fedett kerékpártárolót alakítunk ki, hogy a házzal együtt járó öt kerékpárunkat minél tovább használhassák vendégeink.
Mennyi munkával jár a vállalkozás működtetése?
– Másodállásban működtetjük. A férjem építészmérnökként dolgozik magánvállalkozóként, jómagam a közeli kisváros egyik iskolájában vagyok gyógypedagógus. Rengeteg kompromisszum és szabadidőnk egy részének a feláldozása kell a porta lelkiismeretes üzemeltetéséhez, ha vendégeink minden igényeit szeretnénk kielégíteni. A család minden tagjának a munkájára szükség van hozzá, és képességeiknek, lehetőségeiknek megfelelően mindhárom gyerekünk kiveszi belőle a részét.
Vannak terveik a fejlesztésre?
– Szeretnénk legkésőbb jövőre megnyitni a szomszéd házban a kisebb szálláshelyet. Túrázók és romantikára vágyó párok számára is alkalmassá akarjuk tenni. A Fűszeres Porta beváltotta a hozzá fűzött reményeinket, szinte folyamatosan foglalt. Így a lelkesedésünk töretlen, hogy további vendégeket fogadjunk.
Férjemnek mezőgazdasági technikusi végzettsége is van. A képzéseken elsajátítottuk a feldolgozáshoz szükséges tudás alapjait, de azóta is folyamatosan képezzük magunkat.
Az ültetvény termőre fordulásával ki tudjuk szélesíteni a termékpalettánkat, és akkor már nemcsak a vendégházban fogunk értékesíteni, hanem például piacokon is. A nyílt napokon szívesen megmutatjuk a vendégházat, a kertet, és ötleteket, javaslatokat adunk a termesztéshez. Rendszeresen hirdetünk kézműves foglalkozásokat a Nyitott Porták hálózat közösségi oldalán, amiken előzetes bejelentkezéssel mindenki részt vehet.