0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 2.

Finomságok Gabi kertjéből

Az üvegbe zárt finomságokat sok-sok szeretettel fűszerezem – fogalmazta meg mottóját Szulcsán Gabriella, aki Gabi kertjéből névvel készíti, kínálja chili és egyéb zöldség alapú termékeit. A saját termesztésük garantálja a minőséget, ami nagyon sok plusz munkával jár, de nem férhet hozzá kétség, hogy a fáradozásuk mindenkinek megéri.

– Egészségügyi szakoktató és mentálhigiénikus tanár az eredeti végzettségem, semmilyen mezőgazdasági szakképzésben nem vettem részt. Mindent, amit tudok, autodidakta módon sajátítottam el. Ehhez sokat olvastam, és még mindig sokat olvasok, hogy a lehető legjobb és legszebb termést állítsuk elő. Csak szakkönyveket és egyetemi jegyzeteket veszek kézbe, hogy a lehető leghitelesebb forrásból tájékozódjak – kezdte a bemutatkozást Szulcsán Gabriella.

– Ennek ellenére már gyerekként megismertem a kerti munkát. Nógrád megyében nőttem fel, és a szüleim nemcsak kertet műveltek, hanem állatot is mindig tartottak. Annak idején tehernek éreztem, amikor bevontak a munkába, de ma már el se tudnám képzelni az életemet növények nélkül. Öt éve költöztünk Budapestről Albertirsára, és a házzal együtt járt a 2200 négyzetméteres kert is. Mit volt mit tenni, ezt hasznosítani kellett.

Ültettem egy csomó chilipaprikát, paradicsomot és mindenféle fűszernövényt.

Bőséges lett a termés, amiből számomra az következett, hogy fel is kell dolgozni. A kreativitásom rávitt, hogy különböző chilis dolgokat találjak ki, amivel létrejött mai kínálatunk alapja. Kezdetben lekvárt, szószokat, krémeket és zseléket készítettem. Ma már huszonnyolc termékünk van, és folyamatosan bővítem a palettát. Mostanra be kellett vallanom magamnak, hogy nem bírnám ki, ha nem ezt csinálnám.

Annak ellenére, hogy egyre másra készítették a termékeket, kezdetben szó sem volt vállalkozásról, aztán az élet úgy „rendelkezett”, hogy belevágjunk, mondta el Szulcsán Gabriella.

– Valójában nem vállalkozásként indultunk, csak nagyon szeretek kísérletezni a konyhában és imádom az erőset. Tizenöt éve vagyok a párommal, aki azt mondja, ezalatt a másfél évtized alatt még nem evett kétszer ugyanolyat a konyhámból.

Amikor az első chilis termékeket elkészítettem öt évvel ezelőtt, rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak adtuk őket ajándékba. Mindenkitől azt a visszajelzést kaptam, hogy ezzel érdemes volna megélhetésszerűen foglalkoznom, annyira ízletesek lettek.

Hallgattunk rájuk. Az állandó állásunk mellett kezdtünk bele, csupán jövedelemkiegészítésként tekintettünk rá. Kicsiben indultunk, sem beruházásra, sem vállalkozás indítására nem gondoltunk. De ahogy haladtunk, rájöttünk, mennyire segítné a munkánkat ez meg az a konyhai eszköz: ha mindent kézzel, technológiai segítség nélkül csinálunk, akkor hamarosan betemet minket a munka. Azt is mondhatnám, hogy lehetetlen kivitelezni.

Gondoltunk egy nagyot, és elkezdtünk konyhai eszközöket beszerezni, egyre többet. Az első nagyobb beruházásunk a főzőüst volt. Nagyban segítette a paradicsom és a paprika feldolgozását. Utána paradicsompasszírozót, húsdarálót, botmixert vettünk, kicsit a jövőre is gondolva: mindegyik ipari méretű volt. Azután következett a szárítógép, a füstölő, majd a mélyhűtőládák, a paprikaőrlő és kisebb konyhai eszközök.

Aztán egyszercsak eljutottunk oda, hogy a családi konyhában már nem fértünk tőlük, úgyhogy újra lépnünk kellett. Másfél évvel ezelőtt elkezdtük felújítani a kertben a nyári konyhát, ami mostanra chilikészítményeink „melegágya” lett. Ez nagyon komoly beruházás volt számunkra, és most már minden itt készül.

Sajnos még mindig ott tartunk, hogy újabb és újabb beruházásra volna szükség ahhoz, hogy hatékonyabban tudjunk dolgozni, csakhogy akadnak korlátok: egyelőre több pénzt költünk, mint amennyit keresünk. De, gondolom, ez minden kezdő vállalkozásnál így van.

Fontos szempont volt, hogy megkülönböztessük magunkat a többi chilistől, hiszen egyre többen foglalkoznak chilitermesztéssel, tulajdonképpen divatossá vált. Szerencsére a kereslet még mindig felfutóban van.

Ugyanis sokan látnak benne lehetőséget, de aki belevág, az hamar kénytelen belátni, hogy nagyon kemény munka és kitartás kell a sikerhez, ami sok lemondással jár együtt. Idén február 1. óta ez a fő foglalkozásom, úgyhogy most már nem elég megtermelni a chilit és elkészíteni a termékeket, hanem mindenképpen el kell adnunk, hogy meg tudjunk élni. Ez nem könnyű.

Hamarosan nevet is kapott a családi vállalkozás, aminek a mottóját is megfogalmazták.

– A névválasztásunk tudatos volt. Mivel Gabriella vagyok, adott volt, hogy „Gabi kertjéből” lesz a nevünk, amit később a „Chili Csodák” névvel bővítettünk. Így lett „Chili Csodák Gabi kertjéből”.

A mottónkat Hippokratésztól kölcsönöztük: „Táplálékod legyen az orvosságod, orvosság legyen a táplálékod.”

Azt a kört céloztuk meg, melynek tagjai a kézműves termékekből következő igényesség lehetőségére nyitottak, illetve nagyon fontos, hogy tartósítószer- és adalékanyag-mentes minden termékünk. A tapasztalatunk viszont az, hogy egy bizonyos célcsoportot eredményesen elérni nagyon komoly marketingtevékenységet és piaci jelenlétet igényel. Önmagában attól, hogy egy bizonyos kör tud rólunk, még nem indul el a vásárlás, tehát a tájékoztatás az ismertség megteremtése kóstolókon keresztül nagyon fontos elem. Csak lépésről lépésre lehet építkezni, és sajnos úgy tűnik, hogy ez sokkal lassabb folyamat, mint reméltük. Még rengeteg lehetőséget ki kellene próbálnunk, ami szintén tőkeigényes: egy márka bevezetése, ismertté tétele komoly kihívás.

Mindent a Gabi kertjéből származó saját alapanyagokból készítenek, ami egyértelműen növeli a vásárlók és az érdeklődők bizalmát irántuk.

– A saját termesztés garantálja a minőséget, de nagyon sok plusz munkával is jár, hiszen mindent ketten csinálunk a párommal. De úgy érezzük, hogy ezt a plusz munkát még mindig érdemes bevállalni, mert így tökéletesen biztosak lehetünk abban, hogy milyen technológiai folyamatokon megy keresztül a termés, mire a konyhába kerül. A saját termékeink iránti bizalom miatt fontos számunkra. Jó érzés, amikor erről beszélhetek a vevőinknek, és látom, hogy nekik is nagyobb a bizalmuk.

Szulcsán Gabriella hangsúlyozta, lényegesek a fejlesztések, hiszen ezekkel megkönnyítik a saját munkájukat, növelik a minőséget, illetve csökkentik a kockázatokat.

– Mindenki tisztában van vele, hogy a mezőgazdasági tevékenység a növénytermesztés szintén sok kockázatot hordoz magában, hiszen három évig úgy termesztettünk szabadföldben, hogy kezdve a kiültetési sokktól, az UV-sugárzáson keresztül a vihar és jégkárokig, sőt, a korai fagyokig bezárólag, minden kockázatnak ki voltunk téve.

Szerencsére ettől az évtől kezdve sikerült önerőből két huszonhárom méter hosszúságú fóliasátrat felépítenünk, ami egyfajta fizikai védelmet is jelent.

A fóliáink UV-védelemmel vannak ellátva, ez nagy biztonságot jelentett a palántáknak és most a termésnek is. A jövőbe tekintve, nagyon bízom benne, hogy sokan megismerik a termékeinket és a visszatérő vásárlóink köre is bővül majd. Minél többen megtudják, s értékelik, hogy a chili erősségén kívül finom ízeket is bezártam az üvegekbe, s mindezt nagy szeretettel fűszereztem.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság