Nem lehet eltéveszteni Soltvadkerten a Frittmann Borászat impozáns épületét. Az úttörő borászatban már több mint húsz éve könnyű és hordós fehérek, valamint izgalmas vörösborok készülnek. Frittmann János volt az első kunsági borász, aki megkapta Az Év Bortermelője címet.

Frittmann János a testvérével, Istvánnal közösen alapította a pincészetet 1988-ban, ami időközben a szülőktől örökölt családi birtok bővítésével jelentős méretűre nőtt.

Senki nem kényszerítette a fiúkat, hogy borásznak tanuljanak, mint ahogyan ő sem a gyerekeit, akik kicsi koruktól dolgoztak a szőlőben és a pincében. Mára beletanultak, komoly döntéseket hoznak, és az operatív munka nagy részét ők végzik. 2015-ben cégük elnyerte Az Év Pincészete díjat.

Frittmann János a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, 2014-től a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) Szakmaközi Bizottságának elnöke, valamint 2018–2023 között a szakmaközi ügyekért felelős alelnöke volt, az idén pedig a HNT elnökévé választották. 2011-től a Magyar Bor Akadémia alelnöke.

Könnyű, illatos borok

A pincészetben a Nerót szedik legkorábban a rozéhoz, aztán az Irsai Olivér következik, amiből az elsők között készítettek forgalmi bort. Ez az elején egyáltalán nem tűnt sikeres döntésnek, jó pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a fogyasztók is értékelni tudják. A Frittmann testvérek hittek benne, érzékelték, hogy reduktív módszerrel jó borok lesznek majd belőle. A borászat a kilencvenes évek végén a rozéról lett ismert, már akkor megjelentek a nem magas alkoholtartalmú, friss, gyümölcsös rozéval, amiért először majdnem megkövezték őket. Egyes kritikusok anorexiás borként emlegették. És nemcsak ezzel mentek szembe az akkori trendekkel, hanem azzal is, hogy Kékfrankosból készítették, akkor, amikor mindenki a világfajtákkal dolgozott, mert az volt a divat, emlékszik a kezdetekre.

Ezután jött az Irsai Olivér, a bevezetésében sokat segített, hogy a fogyasztók már ismerték és kedvelték a rozéjukat, de még így sem volt könnyű elfogadtatni. Mára viszont ez a pincészet egyik főfajtája.

A Frittmann testvérek fontosnak tartják a régi magyar fajtákat, ezért azokat telepítették akkor is, amikor mindenki a világfajtákban hitt, és azt gondolta, csak az adható el a piacon. Soltvadkerten inkább a tradicionális fajtákat választották, Ezerjót, Kadarkát, Cserszegi fűszerest telepítettek, és elkezdtek kísérletezni a Generosával. Mindegyik gyönyörű bort ad. Amik ma slágerboroknak számítanak, azok nálunk már 2000-ben szerepeltek az itallapon – mondja Frittmann János.

Egyetemisták és a Bëlga együttes

Nem volt könnyű helyzetben a pincészet, hiszen rányomta a bélyegét a borvidék negatív megítélése. Éveken keresztül a borhamisításoktól volt hangos a média, ami ellen nehéz volt küzdeni. Frittmann János fontosnak tartja megjegyezni, hogy a nagy hamisítások soha nem a szőlőművelő családokhoz kötődtek, mert nekik nem ez volt az érdekük.

Úgy döntöttek, hogy az újra fogékony, az előítéletekkel még nem fertőzött fiatalok felé nyitnak. Borklubokat alapítottak az egyetemeken és főiskolákon, ott ismertették meg a fiatalokat a szőlőfajtákkal, a borkészítéssel és a könnyedebb, gyümölcsösebb borokkal. A kezdeményezés nagy sikert aratott, az Irsai mellett végül a fiatalok tették le a voksot, és többször választották az év borává. Annak idején rajtuk keresztül érték el a szülőket is, akik felfigyeltek a boraikra, noha előtte valószínűleg soha nem kóstoltak volna alföldi bort. Ez sokat segített a borvidék megítélésében, de hitelessé kellett tenni a borászatok tevékenységét, és meg is kellett mutatni a borfogyasztóknak.

Úgy véli, sikerült megváltoztatni az előítéleteket, és a fiatalok körében továbbra is népszerűek a kunsági borok.

A sikerhez elszántság és sok szerencse is kell, vallja Frittmann János. Nekik az egyiket a Bëlga együttes Boros című száma szolgáltatta, amiben konkrétan megénekelték a Frittmann-borokat. Akkoriban a borászatban fogalmuk sem volt róla, hogy egyáltalán léteznek, de éppen beleillett a szövegük abba az elképzelésbe, amelynek mentén építkezett a borászat.

A véletlennek köszönhették azt is, hogy egy palack 2013-as évjáratú Cserszegi fűszeresük eljutott Amerikába, ahol a The Wall Street Journal, a gazdasági és üzleti körökben nemzetközi szinten is legismertebb sajtóorgánum borszakírója, Will Lyons beválasztotta a világ öt „tökéletes és legszokatlanabb bora” közé, melyekről eddig még sohasem hallottak.

Ezek a szerencsének is köszönhetők, de jó szőlő és kiváló bor nélkül a szerencse sem működik. Ezt pedig az a rengeteg díj és elismerés mutatja, amit a pincészet eddig begyűjtött a hazai és a nemzetközi versenyeken.

Megelőzték a kor divatját

Nem mi megyünk a trendek után, hanem amit húsz évvel ezelőtt mi és még néhány borászat itt kialakított, most ez a divat itthon és a világban egyaránt, összegzi a borfilozófiájuk lényegét. Sokat járt külföldön és figyelte a borkészítés technológiáját, az irányzatokat. Először azt tanulta meg, hogy mindennek az alapja a jó szőlő, másodszorra pedig azt, hogy változik a világ és mindig előre kell gondolkodni. Most könnyedén el tudják adni a megtermelt borokat, mert azzal kerültek előnybe, hogy korábban előre gondolkodtak, és a borfogyasztás divatja végre elért hozzájuk és a célközönség is megmaradt.

A címkével is megelőzték a kor divatját. Amikor kijöttek az egyszerű, minimalista stílusú címkékkel, kaptak hideget-meleget, mert akkor nem ez volt a jellemző.

Mivel kezdettől jelen voltak boraikkal a gasztronómiában, már egészen korán látni lehetett az étkezéssel kapcsolatos tendenciákat. Elindult egy gasztronómiai váltás, ami átalakította a borfogyasztást is. Nem a borokkal van a baj, azok rendben vannak, de a mostani napi étkezéshez már nem fogyasztunk testes, tanninban gazdag, nagy vörösborokat. Ezekből kevesebb fogy, és ezt érdemes lenne más borászoknak is figyelembe venni.

Nem hezitált sokat az újdonságok bevezetésén, könnyedén meghozta ezeket a döntéseket. Tiszteli a hagyományokat, de tudja, hogy azokat nem szabad fenntartani, amelyek gazdaságilag nem működnek. Mindig teljesen mást csináltam, mint amit mások csináltak, mondja nevetve.