0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 14.

Evolúciós irányváltás: növényevőből ragadozó – emberi beavatkozásra

Érdekes dolgok történhetnek az evolúció során is, de van, amikor az emberi tevékenység ebbe (is) bekavar. Már az is megtörtént, hogy növényevő állatból vérszomjas ragadozó lett emiatt. Egy igaz történet…

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világ végéhez közel egy békés kicsi sziget. Gough szigetnek hívták. Ezen a szigeten nem éltek emberek. Viszont a tengeri madarak annál szívesebben jártak ide romantikázni. Háborítatlansága, kietlensége bizalmat sugárzott. Számukra tökéletes volt ez a hely arra, hogy felneveljék ott az utódaikat. Legalábbis addig, amíg az emberek be nem tették oda a lábukat.
A 19. századi a fókavadászok hajóján potyautasként utazó egerek úgy gondolták érdemes körülszimatolni ezen a szigeten, ezért lesurrantak. Ám a kíváncsi egerek lekésték az indulást és ottragadtak. Mire rájöttek, hogy pácba kerültek, már nem volt mit tenni, fel kellett találniuk magukat idegenben. Egy korlátozott élelmiszerforrással rendelkező, emberektől mentes, 90 km2- es szigeten, ahol a kő hátán is csak kő van.

Ha a szükség úgy hozza

A házi egér elsősorban növényi részekkel (vadon növő növények magvai, olajos magvak, gabonafélék, diófélék) táplálkozik. Ha esélye nyílik rá, kutakodik az emberek maradékai között, szívesen elfogyasztja a kenyérdarabkákat, rágcsálnivalókat, valamint időnként egy- egy rovarral egészíti ki az étrendjét. Végső esetben, miután teljesen kiürült a természet raktára – ami egy szigeten hamar bekövetkezhet- ráveszi magát a dögevésre. És úgy tűnik, amikor igazán szorongatva érezi magát, különösen elvetemültté tud válni.
Egy egér másfél hónapos korában válik ivaréretté, és kevesebb mint 3 hét múlva már közel egy tucat éhes szájat kell etetnie. És ez így megy tovább az idők végezetéig.

Egy kicsiny szigeten természetes ellenség nélkül az egérpopuláció kezelhetetlen mértékben felduzzadhat. Ezek az egerek pedig élni akartak.

Már nem izgatták magukat, hogy kifogytak az élelemből, sem amiatt, hogy elfogyasszák az elhullott madárfiókák tetemét. Sőt már valami egészen mást forraltak a kicsiny fejükben: „Itt van előttünk ez a temérdek tehetetlen hústömeg, miért nem próbáljuk meg legyűrni őket?”  Tehát gondoltak egy nagyot és a tettek mezejére léptek.

Kegyetlen ragadozókká váltak

Mivel a szigeten korábban sem ember, sem más ragadozó nem lakott, a madarak a földön épített fészkei biztonságban voltak. Arra pedig bizonyára sosem számítottak, hogy a néhány grammos egerek irgalmat nem ismerve megtámadják, és élve szétcincálják az akár félkilógrammos fiókáikat.

És esetenként még a kilenc kilogrammot nyomó felnőtt madaraknak is nekimennek. Ezek nem egyedi esetek. Ott megszokottá váltak, mondhatni mindennapossá. Olyannyira, hogy a becslések szerint az utóbbi időben évente akár kétmillióval kevesebb madárfióka hagyhatta el a szigetet. Ezzel a kipusztulás szélére sodródott több őshonos madár, például a Gough-sármánypinty, és számos olyan faj, amely szinte csak oda jár szaporodni, mint a fokozottan veszélyeztetett Tristan albatrosz vagy az atlanti viharmadár.

Itt mindenki áldozat

Azonban nekünk, embereknek illik átlátni a helyzetet. Szörnyülködhetünk, de ítélkezni nincs jogunk. Mert valójában az egerek is áldozatok. Az emberek hozták őket ebbe a helyzetbe, habár valószínűleg nem szándékosan. Ők is csak a túlélésre törekedtek, méghozzá elkeseredetten. És nem maradt más választásuk, ha élni akartak, meg kellett támadniuk a madarakat.

Ettől a húsdiétától viszont az egerek elvetemült szörnyetegekké váltak és néhány generáció alatt megduplázták a méretüket. Az ő pici fejükbe persze nem fért bele, hogy ezzel csak elodázzák a mindenképpen bekövetkező véget. És közben magukkal rántanak még jónéhány más fajt. Hiszen ahogy elfogytak volna a madarak, az egerek végleg táplálék nélkül maradtak volna.

Az egereknek menniük kell

Míg a természetvédők csak rangsorolják a fajokat, és a drasztikus eszközök bevetésétől sem riadnak vissza, hogy egy helyet megmentsenek, az állatvédők minden állatot egyenlően kezelnek. És különösen az ilyen nem túl népszerű állatoknak lenne óriási szükségük a megértésre. Ezúttal nem sikerült hatni a döntéshozókra, mivel 2021-ben a szigetet teleszórták mérgezett csalifalatokkal. Az éhes egerek pedig gyanútlanul elfogyasztották.

Lehet ennek jó vége?

Az egérmentesítő akció után a szigeten fészkelő madarak fellélegezhettek. Egy rövid időre. Azonban három hónappal később a megfigyelőcsapat talált egy egeret. Aztán még néhányat. Nem lehet tudni hogyan élhették túl ezt a megsemmisítő erejű csapást, és valójában azt sem, hogy hajdanán az összes egér áttért-e a húsevésre, vagy maradtak köztük vegák.

Az mindenesetre biztos, hogy az ilyen egérszörnyeknek nem könnyű visszaszokniuk az eredeti étrendjükre, hiszen már egy sokkal nagyobb testet kell fenntartaniuk. De talán lehetséges. Mert ezek a jelenleg ott élő példányok úgy tűnik eddig beérték az elsődleges táplálékforrásaikkal, így már a 2022- es költési időszak nem követelt újabb áldozatot a madárfiókák közül, és elképesztő eredménnyel zárult.

Egy sokkal kiterjedtebb probléma

A biológiai sokféleség megőrzése szempontjából különösen fontosak a madarak. Sok magot fogyasztanak, amivel szabályozzák egyes növényfajok túlszaporodását. Az elfogyasztott gyümölcsök magjait távolabbi helyekre szállítják, így lehetővé téve a növények terjedését, az erdők regenerálódását. És még az ürülékük is létfontosságú tápanyaggal látja el a kisebb szigeteken illetve a lakott területek partvidékein élő növényvilágot. Az elmúlt ötven évben a tengeri madarak több mint felét elvesztettük, és ez jelentős tápanyag (nitrogén, foszfor) kieséssel járt. Ennek következtében pedig súlyos táplálékellátási problémák léphetnek fel.

Az idegen fajok összezúzzák az egyensúlyt

És a szigetek flórája, faunája nem tud egyik pillanatról a másikra alkalmazkodni az ilyen változásokhoz. Talán sosem. Tehát az ökoszisztéma helyreállításának része a szigetekre behurcolt ragadozó fajok (egerek, patkányok, macskák, rókák, etc.) gyérítése, vagy teljes eltűntetése. A madarak oldaláról nézve, természetesen ez a helyes, hiszen így biztonságosabban élhetnek a helyükön és esélyt kapnak a jövőre. Viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a behurcoltaknak is joguk van az élethez.

Ez az evolúciós kísérlet már a kezdet kezdetén kudarcra volt ítélve. De ezt egy pirinyó egéraggyal túl komplikált lett volna belátni. És mi történt volna, ha belátják? Egyetlen egyed sem választaná az értelmetlen halált, ha létezik más alternatíva. A DNS-ünkbe bele van ragasztva, hogy a legvégsőkig küzdjünk az életünkért, illetve a DNS-ünk fennmaradásáért.

Sajnos semmi esély, hogy ennek a „mesének” happy end legyen a vége, de legalább tanulhatnánk belőle. Mert talán sikerült jobb helyzetbe hozni a madarakat, de hogy megmeneküljenek, ki kell(ett) pusztítani az összes egeret. Ezeknek az egereknek nem kellett volna meghalni, ha szerencsétlenségükre néhány évszázada nem vetődtek volna véletlenül, emberi közreműködéssel erre a szigetre. De ez megtörtént. És mi emberek voltunk felelősek a kínlódásukért, a változásukért és végül a szenvedések közepette bekövetkező halálukért is. Az lenne igazán emberhez méltó, ha a jövőben az ehhez hasonló problémákat humánusabbak tudnánk megoldani.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: