A klímaváltozás kapcsán várhatóan a nem is annyira távoli jövőben táplálékaink jelentősen átalakulnak majd. Lesznek növények, melyeket a megváltozott körülmények miatt már nem lehet majd gazdaságosan termeszteni nálunk. Másokat, melyeket eddig nem lehetett itthon tartani, pedig lehet majd, hiszen számukra a megváltozott körülmények az ideálisak.
Gondoljunk csak bele: 20-30 éve a füge és a gránátalma bokroknak milyen komoly fagyvédelem kellett, hogy túléljék a teleinket. Napjainkban ezeknek már meg sem kottyannak a téli „hidegek”, és egyre többen az olajfáikat és a leanderieket is a kertben, a szabadban teleltetik…
Na ki ő?
A képen látható termés is, lehet, hogy pár év múlva a hazai hobbikertek egyik nagy kedvence lesz, sok más ma még ismeretlen társával együtt.
Vitamintartalma magas, koktélokba és szószokba is felhasználható. Afrikában sok helyen termesztik ezt a mi uborkáinkkal rokon fajt. A termés 200-300 gramm, hossza 10-15 cm. Húsát magokkal együtt fogyasztjuk, ami jót tesz a bélperisztaltikának, tehát emésztést segítő, székrekedést megszüntető hatással is bír.
Az íze, felhasználása alapján gyümölcs, ám termesztési szempontból zöldség (pont olyan kettősség jellemzi ilyen szempontból, mint a dinnyeféléket), ez ugyanis egy kiwano, vagy tüskés uborka. Latin neve Cucumis metuliferus, ám annak ellenére, hogy hazánkban alig ismert, elég sok neve van már az eddig említetteken túl például, szarvas dinnye, vagy afrikai uborka néven is hivatkoznak rá.
Könnyű termeszteni
Melegigényes lévén kora tavasszal kell szobában elvetni a magjait, hogy május végén már fejlett példányokat ültethessünk ki.
A vetés és termés között 4 hónap telik el. Az öntözést és a szerves trágyázást meghálálja, így gyorsabban növekszik és többet terem, ám a szárazságot is jól viseli.
Egy éves kúszónövény, tehát a fagyokkal nálunk elpusztul, ám a féléretten leszedett gyümölcsök jól beérnek.
A képeken látható példány is közel egy hónapos utóérlelésen volt az ablakban.