A JuicePlus+, mely egy növényi por kapszulák gyártásával foglalkozó cég, világszerte 32 ezer ember bevonásával készített felmérést gyümölcs- és zöldségfogyasztási szokásainkról.
– adta hírül a euronews.com.
Arra is igyekeztek választ adni, mi állhat emögött a kétségbeejtő tendencia mögött. A leggyakrabban idézett indok alapján a fogyasztók többsége nincs tisztában vele, mi a minimum mennyiség, amit napi szinten be kell vinni friss gyümölcsből és zöldségből egészségünk érdekében. Továbbá azzal kapcsolatban is bizonytalanságukat fejezték ki, mi számít egy adagnak az említett táplálékokból.
Pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízható, konkrét és mindenki számára elérhető információval szolgál ezzel kapcsolatban is:
Kivételt képeznek ez alól az aszalt gyümölcsök, ezekből 30 gramm tesz ki egy adagnyit.
A kérdőív eredményei alapján a friss élelmiszerek árai is visszatartó tényezőként hatnak sokak számára. A megkérdezettek 43%-a nyilatkozott úgy, hogy élete folyamán legalább egyszer tapasztalt olyat, hogy nem engedhetett meg magának megfelelő minőségű friss élelmiszert.
Charles Spence, az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológusa az úgynevezett gasztrofizikával is foglalkozik, mely új ágazat célja az, hogy a tudomány alapelveit követve vizsgálja a gasztronómiát és az étkezési szokásokat.
A professzor felhívta a figyelmet arra, hogy az európai fogyasztók csaknem fele egyre inkább konzerv formájában szereti megvásárolni a gyümölcsöket és zöldségeket. Ez elsősorban anyagi megfontolásból történik, hiszen a tartósított verzió jóval olcsóbb mint a friss termék. Emellett pedig úgy vélik, ezzel csökkenthetik a háztartásuk kidobott élelmiszer mennyiségét, hiszen világszerte ezek 34%-át a friss termékek teszik ki.
A kutató felhívta a figyelmet a köztes étkezések szerepére is. Sokan szeretnek édes kekszeket, chipseket ropogtatni, annak ellenére, hogy ezek rendkívül alacsony tápanyagtartalommal rendelkeznek.

Ha ezeket választjuk az egészségtelen nassolnivalók helyett, akkor jó eséllyel szokjuk meg az ízüket, szeretjük meg őket és építjük be főétkezéseinkbe is a zöldségeket, gyümölcsöket” – mondta.
Azoknak pedig, akik már a kutatást megelőzően tudatosan növelték az általuk bevitt gyümölcs- és zöldségmennyiséget, 27%-a tette ezt egészségügyi megfontolásból.
Ez arra enged következtetni, hogy növekedés figyelhető meg az egészségtudatos élelmiszerfogyasztók számában.