0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 9.

Új helyszínen a Tenyészverseny

A festői környezetű Szilvásváradon, kiváló talajon rendezték az idei tenyészversenyt, ahol négy-nyolcéves lovak versenyeztek, mindegyik a korosztályának megfelelően.

A szokásos állatorvosi felvezetés után pénteken kezdődtek a versenyszámok. A négyévesek kétszer, míg a többi korosztály lovai háromszor álltak starthoz az október eleji hétvégén, és rendeztek nyitott versenyszámokat is. 100 és 140 centiméteres magasságok között válogathatott a közönség és a lovasok.

A négyéves lovaknál Kovács Henri Tokyo IC-vel mondhatni start-cél győzelmet aratott. A Czuczi István által tenyésztett pej mén mindkét nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, megérdemelten zsebelte be a négyéves kategória bajnoki címét.

„A bajnok négyéves Tokyo IC egy Tangelo van de Zuuthoeve apaságú, nagyon impozáns, szuper vágtával rendelkező fiatal ló. Nagyon kiegyensúlyozott pályákat ment fiatal kora ellenére, kimondottan jól bemutatható ló a stílusbírálatban. Vasárnap a döntőben kiemelkedő 9 stíluspontot kapott, ami jól tükrözi a teljesítményét”

– jellemezte lovasa, Henri.

Az ötéves lovak döntőjében harmincan álltak starthoz. A mezőnyben annyira sok ló ugrott jól a döntő pályáján is, hogy tizenketten jutottak az összevetésbe. Itt ugyancsak egy Kovács Henri által lovagolt ló, Talisman nyert.

A hatévesek mezőnyében huszonkilencen vágtak neki a százhuszonöt centiméteres döntő pályának. Itt kevesebben, nyolcan jutottak csak az összevetésbe. A végső győzelmet pedig egy, a díjugrató felnőtt válogatottunk, ifj. Szabó Gábor által lovagolt és a győri Koncz Ferenc által tenyésztett májsárga herélt, Genius Conference ünnepelhette. A Zico Blue/ Q-Verdi származású, kiváló küllemű ló a szezonban többször is bizonyított már korosztályos és nemzetközi versenyben is. Májusban és augusztusban is ünnepelhetett nemzetközi korosztályos győzelmet, előfordult, hogy egy versenyhétvége alatt több alkalommal is nyerni tudott.

Koncz Ferenc hosszú idő óta tenyészt tehetséges, jó lovakat hazánkban, lehet, hogy Genius Conference lesz a következő nagypályás lova.

A „király” kategóriában, vagyis az utánpótlás hét-nyolc éves lovak döntőjében huszonhét páros állt rajthoz. Itt az összevetés már száznegyven centiméteren zajlott, ahová mindössze három ló jutott. Végül a Krucsó Szabolcs által lovagolt hétéves pej mén, Chesterfield volt a leggyorsabb, így ez a hazánkban is jól ismert, Chacco Blue II. apaságú ló zárta a döntők győzelmi sorozatát Szilvásváradon. A rendkívül impozáns küllemű mént Egervári Attila tenyésztette, és szinte napra pontosan három éve versenyez vele jelenlegi lovasa, Krucsó Szabolcs.

A verseny végeztével Kovács Henri értékelt, aki ezúttal is talán a legtöbb lovat nevezte a tenyészversenyre. Neve gyakorlatilag évek óta egyet jelent a fiatal lovak tökéletes bemutatásával, és nem csak akkor, amikor erre a rangos magyarországi versenyre kerül sor.

Három kategóriában nyolc lóval

Kovács Henri a Tenyészversenyen általa lovagolt lovakat vette sorra.

Négyéves kategóriában a Tokyo IC és  Kenzo  IC  nevű fedezőménekkel indultam, mind a kettő Czuczi István által tenyésztett ló, és ő a tulajdonosuk is. Kenzo IC a negyedik helyen végzett két hibátlan pályával. Ő egy Kannan apaságú szintén fedezőmén, az anyjával, Honeymoon IC-vel is volt szerencsém versenyezni korosztályos versenyeken eredményesen.

Ötéves kategóriában négy lóval indultam. Közülük került ki a győztes ló, Talisman, akiről már részletesebben is meséltem. Második helyen végeztem a Donnie Brasco nevű pej ménnel, akinek tulajdonosa Lukács Loránd, tenyésztője Zlatko Navojec. Donnie egész szezonban kiemelkedően ugrott és versenyzett. A Tenyészverseny előtt két héttel részt vett a Fiatal Lovak Világbajnokságán, ahol a vigaszdíjban harmadik helyen végzett. Kanato IC az ötödik helyen végzett, neki szintén Czuczi István a tenyésztője és a tulajdonosa. Ő is egy Kannan apaságú fedezőmén, az ő anyjával is versenyeztem. Gucci IC ötévesen nyerte a tenyészversenyt Kecskeméten. A kilencedik helyen végzett Cloudberry a szüleim által tenyésztett ló, akinek már a nagyszülei is a családunknál születtek. Tulajdonosa Kiss Doris és Lukács Loránd.

Hatéves kategóriában két lóval indultam. Ameko Kannandele a második helyen végzett, ő egy nagyon intelligens, óvatos kanca. Tenyésztője Mártha József, tulajdonosa az Ameko Kkt. Rádiháza Nike tizedik lett, az ő tenyésztője a Kabala Ménes Kft., tulajdonosa pedig Lukács Loránd.

 

Először volt tenyészverseny Szilvásváradon, hogyan értékeled?

Véleményem szerint ez egy jó helyszín, ideális a fiatal lovaknak a versenypálya és a melegítő nagy méretei miatt. A pályán mernek vágtázni a lovak és jól ugranak.

Milyen pályákat épített a pályaépítő?

Erdélyi Magdolna kellően technikás vonalvezetésű pályákat épített sok vonallal és kombinációval. Megtalálta azt a szintet, ami feladatot állít a fiatal lovak elé, mégis teljesíthető a mezőny számára.

A tenyészverseny előtti héten egy telt házas Nemzeti Vágta-hétvégét szervezett a helyszín, szerinted mi az oka annak, hogy egy héttel később kongott az ürességtől a lelátó?

Úgy gondolom, hogy bár mind a két eseményen lovak vannak a központban, teljesen más a célközönség.

A Nemzeti Vágta egy szórakoztató, a laikusok számára is élvezhető esemény, a családok számára hétvégi program. A díjugrató tenyészverseny fő célja nem a szórakoztatás, nincsenek show-versenyszámok, a lovasok első két nap nem időre lovagolnak. Ennek ellenére is lehet látványosnak mondani, de talán kicsit monoton; nem hinném, hogy nem lovas embert egy egész nap lekötne. De a legnagyobb különbség mégis marketingoldalon van: míg a Nemzeti Vágtáról mindenki tud az országban, mindenféle lehetséges felületen meg van hirdetve, addig a díjugrató tenyészverseny szinte sehol.

Hogyan lehetne a szakágunkat népszerűsíteni?

Ha már a Nemzeti Vágta népszerűsége volt a téma, úgy gondolom, azt kihasználva például lehetne a vágtán csinálni „top 10” díjugrató versenyszámokat a felnőttek, ifik, gyerekek együttes erejével.

Ott lehetne a válogatott, a magyar bajnok, be lehetne mutatni különböző versenyszámokat, hiba-idős, vadász, staféta, vagy csinálni csapatversenyt. Így izgalmas és színvonalas lenne, változatosan mutatná be, milyen széles korosztályok lovagolnak egymás mellett a sportban.

Talisman, akivel az ötéves kategóriát nyerted, milyen ló? Ki a tulajdonosa? Milyen lovagolni?

A szüleim tenyésztették. Apja az ugyancsak általam lovagolt Tambourino, aki nálunk született. Anyja Baccara, apja a híres Tangelo van de Zuuthoeve. Talisman anyja is nálunk született, ő egy Hamlet/Caos kanca. Talisman tulajdonosa Kis Doris és Lukács Loránd.

Nagyon jó lovaglású és vágtájú ló, figyelmes és kiegyensúlyozott, hiszen év közben amatőr lovasával, Dorissal versenyzett, én pedig csak a tenyészverseny előtt ültem vissza rá. Úgy gondolom, képesség van benne, könnyen ugrik nagyobb magasságon is, eljuthat komolyabb pályákra is.

Mit gondolsz, milyen volt az idei mezőny az utánpótlás lovakat tekintve?

Évről évre egyre több jó fiatal ló mutatkozik meg a tenyészversenyen. Úgy gondolom, minden kategóriában voltak kiemelkedő fiatal lovak, akik három napon át ugrottak hibátlanul, ezt mutatta az összevetések száma is.

Fontosnak tartanám megemlíteni, hogy bár fejlődik a színvonal és a magyar tenyésztésű lovak is eredményesek tudnak lenni, a tenyésztők nincsenek eléggé díjazva, nincs elég hangsúly fektetve rájuk a verseny folyamán. A sok külföldi tenyésztésű ló mellett mégis mind a négy kategóriát magyar tenyésztésű ló nyerte. Emlékeim szerint régebben díjazva voltak a magyar tenyésztők, ezt vissza lehetne vezetni, hiszen szükségünk van rájuk!

Forrás: Pegazus

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: