A gyümölcstermesztésben a növekedés és terméshozás harmóniájának kialakítására törekszünk. A két folyamat közötti egyensúlyi állapot rendkívül törékeny, környezeti vagy termesztési tényezők hatására könnyen elbillenhet egyik vagy másik irányba.
A gyümölcsfáknál ez a kívánatos egyensúlyi állapot viszonylag jól számszerűsíthető. Alma esetében elvárt, hogy 45-60 t/ha hozamok mellett (ez intenzív ültetvényben fánként 10-20 kg) a gyümölcsök mérete 70-75 mm legyen, emellett pedig a visszavágatlan, kétéves gallyak csúcsrügyéből képződött hajtások termőkorú fákon 20-30 cm, fiatal fákon 30-40 cm hosszúra nőjenek. A meggynél a gyümölcsök átmérője elérje a 18-22 mm-t, a hajtások hosszúsága pedig 40 cm legyen. Ha ezen feltételek teljesülnek, jó eséllyel beszélhetünk arról, hogy fennáll a termőegyensúly.
A termésszabályozás legfontosabb lépése a helyes metszés. Tudnunk kell, hogy a visszametszés és a ritkítás eltérő élettani hatást vált ki a növényekből. A visszametszéssel (kurtítás) elsősorban a növekedést segítjük, a megmaradó növényi részek gazdagabban ágaznak el, így ezt általában fiatal fákon, a koronaalakítás éveiben végezzük. A ritkítás során tőből távolítunk el egyes növényi részeket, ami inkább a generatív folyamatokat, tehát a termőrügyek képződését erősíti.
Arra is figyelnünk kell, hogy milyen szögállású vesszőket, ágakat hagyunk meg.
A függőleges vessző csúcsrügyéből keletkezik a legerőteljesebb hajtás, közvetlenül alatta meredek állású, szintén erős hajtások törnek elő, és a vessző alapja felé csökken a hajtások növekedési erélye, és egyre laposabban ágaznak el. A jelenségért a csúcsi dominancia a felelős, amit a hajtások auxintermelése vált ki.
Egy-egy fagykárosodást követően a termés egy része elpusztul, megbomlik a növekedés és a terméshozás közötti egyensúly: a felvett víz és tápanyag mind a növekedésre fordítódik, a fák növekedési túlsúlyba kerülnek, az optimálisnál több és hosszabb hajtásokat fejlesztenek, a korona elsűrűsödik. Ez rontja a fán maradt gyümölcsök színeződését, beltartalmát, és segíti a kórokozók felszaporodását. A növekedés mérséklésére nemcsak fagykáros években lehet szükség, hanem a sok csapadék növekedést serkentő hatásának ellensúlyozása, vagy éppen az egyes fajták nagyobb növekedési erélye, a talaj nagy termékenysége is indokolhatja.
Gyümölcsfajaink legtöbbje több termést köt, mint amennyit jó minőségben képes kinevelni, mert a célja az, hogy minél több magot érleljen. A fejlődésben lévő gyümölcsök magjaiban gibberellin hormon termelődik, ami gátolja a virágrügyek képződését, így a következő évben kevesebb virág nyílik, kihagyó évünk lesz. Ezt a termésingadozást gyümölcsritkítással tudjuk ellensúlyozni, és ez mindenképpen elvégzendő az alma, a körte, az őszibarack és a kajszi esetében. A nagy termékenységű fajtáknál a túlkötődés szélsőséges esetekben olyan mértékű is lehet, hogy a kis gyümölcsök 60-70%-át kell eltávolítanunk a virágzás utáni hetekben.
A túlkötődött őszibarackfák a következő évben csak igen szerény termés hozására képesek, ugyanis virágrügyeket kizárólag egyéves vesszők hordoznak. Míg más fajoknál a többéves gallyakon is sűrűn vannak termőképletek, addig az őszibarack esetében csakis az előző évben fejlődött vesszők teremnek.
A ritkítás optimális időpontja őszibaracknál a virágzás utáni 5-6. hétre esik, amikor a gyümölcsök átmérője 22-27 mm, „kisdió” nagyságúak. A sérült, beteg, apró terméskezdemények mellett az egészséges gyümölcsökből is kell ritkítani, köztük 10-15 cm távolságot hagyjunk meg. Az optimális terhelés szálvesszős metszésnél 4 gyümölcs szálvesszőnként, egy- és kétvesszős metszésmódnál pedig 2-3 db.
Almánál a kézi ritkítás optimális időpontja június második felétől július első dekádjáig tart. A csokrosan kötött almákból csak egyet hagyjunk meg.
Csihon Ádám, Dr. Sipos Annamária
