Persze vannak, akik a nyuszikat társállatként tartják, ám a tenyésztők a rossz fülállású, hibás színű állatokat szívesebben látják a tányéron – nehogy egy rossz gén elterjesztésével lerontsák az állományt.

Nem véletlenül kölcsönöztem a cikk címének a Kistermelők Lapja Facebook-csoportjának a nevét. Azt gondolom, hogy a nyúl az az állatfaj, amely mindegyik kategóriába beleférhet. Még csak nem is kell hosszú szőrű, különleges fajtának lennie ahhoz, hogy társállat legyen. Barátnőm középtestű, rövid szőrű, fekete-fehér Banditája pontosan ugyanolyan családtag volt, mint az én néhai Decsi hegyi Fincó nevű teknőctarka perzsacicám.

Nem úgy a nyúllal hobbiból foglalkozók! Ők az igazi tenyésztők. Nekik köszönhetjük az új színeket, egyre szebb formákat, illetve egy-egy mutációval létrejött érdekesség rögzítését, és akár az újabb fajtákat is. Igaz, az ő szempontjaik nem a minél hatékonyabb takarmányhasznosítás, a gazdaságos alomszám és egyéb, a nagyüzemi állattartásban fontos tulajdonság, hanem a szépség, illetve a fajtastandardnak való megfelelés.

Sajnos azonban őket is elérte az, ami a galambászokat: mióta nem jön a felvásárló, hogy elvigye a felesleget, csak az igazán elhivatottak maradtak. Náluk pedig annyi állat van, amivel el lehet „játszadozni”, mert a nyúlhús fogyasztása kikopott az étkezési kultúránkból. A hobbinyulasok így magukat meg legfeljebb a barátaikat, ismerőseiket látják el nyúlhússal.

Pedig sokan közülük a tányéron szerették meg először a nyulat, ahogy Király Attila, a Magyar Nyúltenyésztők Országos Egyesületének elnöke is. Az édesapja vadászember volt, gyerekkorában apa és fia sokszor járták együtt az erdőt-mezőt, és ő szerettette meg Attilával a mezei nyúlból készült vadast is. Édesapja korán elhunyt, ám öröksége, az állatok iránti rajongás megmaradt ugyanúgy, mint a vadas ételek iránti.

Attila 33 éve vitte haza az első pár nyulat azzal a nem titkolt céllal, hogy ha vadat nem is, de nyulat biztosítson a vadashoz. Így kezdődött hát az életre szóló elköteleződés. „Szerencsém is volt, egy Salgótarjánban élő rokonom révén szert tettem Szlovákia legjobb tenyészetéből származó tenyészállatokra. Így biztosított volt a jó minőség, én pedig hamar eldöntöttem, hogy a német óriást fogom tartani” – emlékszik vissza a kezdetekre Attila.

Így kezdett el Király Attila német óriás nyulakat tenyészteni. A nyerés esélye – ami persze a következő évben nem sikerült – mellett magával ragadta a kiállítás családias, bensőséges hangulata, a közös bográcsozás is.

„Pár kiállítás után már tudatosan figyeltem a tenyészállatokra, így tudtam először nyerni a kiállításon. A hobbimban tehát egyre sikeresebb lettem, ami visszahatott az egész életemre. Kiegyensúlyozottabb ember lettem, és bár sohasem törtettem a munkahelyemen, egyre-másra jöttek ott is a sikerek” – hívja fel a figyelmet Attila a hobbi, illetve az állatokkal való foglalkozás jótékony hatásaira.

Mindenesetre 2010-ben, a nemzetközileg is jegyzett méretű állományra alapozva, az óriásnyúl-­tenyésztők megalakították az Óriásnyúl Tenyésztők Fajtaklubját. Ez pedig lavinát indított el: létrejött a középtestű nyulas fajtaklub, majd 2013-ban a Magyar Nyúltenyésztők Országos Egyesülete, rá egy évre pedig a kistestű- és törpenyúltenyésztők is megalakították a saját fajtaklubjukat. Az egyesületnek 180 tenyésztő a tagja.

Sport- és hobbinyúltenyésztőink pedig bekapcsolódtak az európai vérkeringésbe: versenyekre járnak, népszerűsítik az elismert fajtákat. Király Attila szerint sajnálatos, hogy az egyetlen hazai óriásnyúlfajtánk, a magyar óriás nem tartozik az elismert fajták közé. Az egyesület és a fajtaklubok aktuális teendőjének a háztáji nyúltartás népszerűsítését tartja, így lehet a tenyésztői kört is bővíteni. Az országos kiállítást is azért vándoroltatják, hogy hazánk minden szegletében lehetőségük legyen az embereknek megismerni és megszeretni a „nyulászkodást”.

Attila tenyésztői munkája a példa a háztáji nyúltenyésztésre: „A legszebbeket bemutatom, de minden tenyészetben születnek, illetve „alakulnak” tenyésztésre alkalmatlan egyedek. Van, amelyik színhibás, a másiknak dől a füle, vagy épp az anyja kiskorában valamikor beleharapott a fülébe. Ezeket levágom, és megesszük.”

Attilának van egy, a modern ízlésnek megfelelő saját ragureceptje is, ami babérral, citrommal, kaporral és kókusztejjel készül. De ő is készített már nyúlkolbászt, és a tenyésztőtársaknak is megvan a saját jól bevált házi receptjük – és ezek nem azonosak azokkal, amik a nagyüzemi nyúltartókat tömörítő nyúl terméktanács kis szakácskönyvében olvashatók.

A háztáji tartást egyébként Király Attiláék portáján nagyon szépen meg lehet tanulni. Ő a tenyésztés miatt több nyulat tart, mint amennyi a konyhát ellátná, az óriás fajta miatt kicsit nagyobbak a ketrecei, de egyébként a népszerűbb középtestű fajtáknak elegendő egy garázs méretű épület.

A fontos inkább az, hogy ne legyenek az állatok huzatban, legyenek védve az esőtől, akkor nem sok bajuk eshet. Kivéve, ha valamely ragadozó beszabadul a ketrecükbe. Ezek ellen meg ott a jól megépített ketrec és a sűrű drótháló.

Elvileg ki lehet próbálni a földön a csoportos tartást is, de ahhoz egyrészt betonalj­zat kell, hogy ne tudják kiásni magukat, és ott is biztosítani kell számukra búvóhelyet, meg persze a tisztaságot. Ez a tartás Attila szerint azonban sok stresszt okozhat a nyulaknak, hisz ahol nyúl van, ott általában van kutya is, macska is, márpedig a ragadozóktól, még ha nem is akarnak rájuk vadászni, a nyulak megijednek.

A nyulat egyébként régen a szegény ember disznajának is nevezték – szinte minden portán tartottak párat. Általában középtestű fajtákat, mert igénytelenek, szaporák, jó a gyarapodásuk és a húskihozataluk is. Kis odafigyeléssel, kevés takarmánnyal, kis ráfordítással föl lehetett őket nevelni. A takarmányozásuk egyszerű volt: kis termény, száraz kenyér, zöld, széna, apró alma – vagyis az élelmük jó része a ház körül is megtermett.

„A tenyészetemet úgy állítottam be, hogy 25 kiváló tenyészállatom legyen – mondja Attila. Havonta selejtezek, évente körülbelül negyvenet. A felnőtt állatokat sem tartom örökké, kétévesen őket is levágom, a már említett tenyésztésre alkalmatlan egyedek pedig meg sem nőnek, megesszük mindet.”