0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 21.

Ecset hegyén növények titkai

Izgalmasan szép dolgok születhetnek, ha találkozik a természet a művészettel. A botanikai képek elbűvölő világa emberemlékezet óta rabul ejtette a flóra rejtelmeit faggatókat.

A növények pontos megfigyelése, szakszerű ábrázolása hajdan a tudományt és a gyógyítást szolgálta, később műalkotássá, esztétikai értékké önállósult. Kesselyák Rita grafikusművész kislány korától élvezettel rajzolta a virágokat, és mára számtalan remek festmény, rajz, könyvillusztráció került ki a keze alól.

Első találkozásunk színhelye a budakeszi Punktum Galéria, ami alkotásnak, kiállításnak, tanításnak egyaránt teret ad. Körös-körül lapok a készülő Csillagösvény – nyitott vázlatkönyvből, eddigi munkáinak retrospektív gyűjteményéből. A fiatalon is gazdag életmű egyedi művészalbumként jelenik majd meg, tematikus elrendezésben, díszes, nagy, kódex-szerű dobozokban.

Rita a kezdeteket is fontosnak tartja, s egy kedves, meghatározó emléket idéz. „Nagy családban nőttem fel, hatan vagyunk testvérek.

Apai nagymamám belvárosi lakásában volt egy ajtó, amire megengedte, hogy a gyerekek rajzoljanak. Több se kellett, telepingáltam rózsákkal, tulipánokkal, mert már óvodásként is imádtam virágokat rajzolni. Mindig vonzott a természet, a növények, a zöld. Ráadásul a zöld csoportba jártam”

– meséli nevetve. Friss diplomásként újabb erős hatás érte. „Egyik húgom táj- és kertépítész lett. Közös mappát használtunk, így láttam a munkáit, hogy milyen gyönyörű, konkrét, színes és átlátható tervek, amik aztán meg is valósulnak.” Hamarosan ő is megbízást kapott: hangulatrajzokat kértek egy régi magyar fajtákat őrző gyümölcsöskerthez. Nekilátott hát alaposabban tanulmányozni a gyümölcsöket, és még közelebb került a növényvilághoz.

Almák a nagykönyvben

E munka révén ismerte meg a Tündérkert mozgalom jeles képviselőit, Kovács Gyula pomológust és Ambrus Lajos írót, aki készülő Nagy almáskönyvének illusztrációit bízta rá.

„2010-ben, épp a fiam születése előtt keresett meg Ambrus Lajos, hogy 30 ősi magyar almafajtát kellene feldolgozni a díszkiadású kötetben. A gyümölcsöket Kovács Gyula kertjéből kaptam hozzá. Hatalmas munka volt, nem tudom, hogy bírtam a kisbaba mellett.

Élő modell után rajzoltam, szigorúan megfigyelve, milliméterről milliméterre kidolgozva. A prototípus a pónyik és a batul alma volt. Mindent beletettem, irreális mennyiségű időt, energiát ráfordítva.” Fejtörést okozott az is, hogy ki kellett tapasztalnia, milyen technikával tudja a legéletszerűbben megjeleníteni a látványt. „Rétegenként építettem fel. Először grafitceruzával megrajzoltam minden formát, fényárnyék játékot, jelöltem minden egyes pöttyöt, hibát. Konstellációk jelentek meg, mint a csillagképeken. Utána akvarellel színárnyalatokat vittem fel rétegesen a halványtól a sötétekig. Közben minden egyes rétegnek meg kellett száradni, ami időbe telt.

Ha úgy találtam, a papír nem tartja meg kellőképp a pigmentet, lefújtam a restaurátorok által használt retuslakkal. Ez kicsit lezárja az előző réteget, és lehet rá újabbat festeni. Így épült a »végtelenségig«, leheletnyi nüanszokkal, míg sejtelmesen finom árnyalatok olvadtak egymásba.”

A grafikusművész azt is megjegyzi, eszközt, technikát tekintve nem dogmatikus, azzal fest, ami van.

Angyalok és démonok nyelvén

Kesselyák Rita növényközpontú érdeklődésének másik vonulatát a historikus kertek képviselik. Ebbéli kutatásai, történelmi ihletésű gyűjtései, rajzai szintén könyvben öltöttek testet. Herczeg Ágnes: Szép és kies kertek. A kora reneszánsz kertek Itáliában és Magyarországon című kötetének illusztrációit készítve bejárta a szerzővel Olaszországot, és sok pompás Medici-kertet tanulmányozott. Mátyás király kertjeit is ezek alapján és korabeli szemtanúk leírása nyomán képzelte újjá, rekonstruálta művészi igénnyel. „Analógiákat kerestem, a mai látványba beleszőttem a hajdanit. A fantázia és realitás között próbáltam érzékletesen megidézni egy kort. Az összes szenvedélyem, szívem, lelkem belerajzoltam”– vallja e munkáról, amiben nyilván közrejátszik erős olasz kötődése és többszöri római ösztöndíja, tanulmányútja is.

„Meggyőződésem, hogy az angyalok és a démonok olaszul beszélnek. Magam is olaszul gondolkodom, ez egy lelki kapcsolat, hozzátartozik a kreatív lényemhez. Egyfajta csatorna, amin keresztül képes vagyok rácsodálkozni a világra. Ha Itáliában vagyok, sokkal megbocsátóbb tudok lenni az emberek, az élet jelenségeivel. Valahogy elemel: a szépség, a művészet, a nyelv, a zene – így együtt visz engem.”

Második találkozásunk egy zöld kaptatón a Tündér-sziklához vezetett, napsütötte őszi nyárban. Rita életének szerves része az erdei futás, ami nem csupán sportot jelent, de képzőművészként is lételeme. „30 éve futkározok, ez a másik szenvedélyem. Azért költöztünk a János-hegy oldalába, hogy a környéken, a természetben tehessem. Mindig fedezek fel újabb és újabb ösvényeket. A futás során egyre jobban érdekeltek a vadnövények. Kezdtem felismerni őket könyvből, de volt, amit csak úgy rajzoltam le szerelemből, azt sem tudtam, micsoda. Aztán egy botanikus azonosította, hogy kéküstökű csormolya, Melampyrum nemorosum. Az első, kicsit misztikus beavató rajzom az odvas keltike volt. Virágszőnyege kora tavasszal nyílik.

Vittem haza hármat lerajzolni. Kettőt szárral, egyet gumóstól, kis földdel. Vízbe tettem, a gumósat kicsit ki is támasztottam. Estére már csak ez tartotta magát, a többi tönkrement. Rajzolni kezdtem, elfáradtam, gondoltam holnap folytatom. Másnap alig ismertem rá: a növényke a vízben felemelkedett, nőtt és nyújtózott, mintha kitárná a karjait, s virágai is kinyíltak.

Megdöbbentem, elsírtam magam. Ráéreztem, hogy amit rajzolok, az nem tárgy, az maga az élet. És mi az, hogy élet, mi mozgatja? Amit mi látunk, az csak egy pillanatnyi fizikai realizálódása valami mögöttes valóságnak.” A növényi lét titokzatosságáról a könyvben megörökített almák is elárultak valamit. „Mindegyik fajtából kaptam tartalékba egy kilót. Egyet kiválasztottam modellnek, a többit szemenként becsomagolva hűtőbe tettem. Mire elkészültem, azok már rég romlásnak indultak. Amit pedig rajzoltam, hetekkel túlélte a többieket. Megőrizte magát nekem. Mintegy beteljesítve küldetését, hogy meg tudjam mutatni. A 30 fajtából nagyon sokkal így jártam. Úgy éreztem, valamit kommunikálnak. Érdekes tapasztalat volt.”

Erdei futó rajzkönyvvel

A botanika másfajta felismerésekkel is gazdagította a művészt. „Minden szál növény és minden szem gyümölcs külön univerzum. Lerajzolásuk olyan, mint egy bolygó letapogatása. A domborzata, a formái, színei, textúrája, mind más. Amikor az ember dolgozik, az aprólékos munkában nincs kicsi vagy nagy.

Nagyítót nem azért fogok, mert nem látom jól, hanem ezzel szinte kapuk nyílnak meg, és egyre jobban belemélyülök a növények morfológiájába. Akár egy végtelennek tűnő mélytengeri utazás, újabb és újabb dolgok tárulnak fel. Különös, meditatív állapot, ahogy megszűnik a tér és az idő.”

Talán épp ez érződik a botanikai rajzokon, amik rejtélyes módon intenzívebbek, élményszerűbbek, mint a fotók. A legendás tudós-botanikus, Csapody Vera vadvirágos képein generációk nőttek fel. Magam is belefeledkezve nézegettem őket gyerekkoromban, mert a növényhatározó éppoly izgalmas volt, mint a mesekönyvek. Olyan ember munkáját tükrözte, aki hosszú évtizedeket barangolt erdőn-mezőn, és értő szemmel mélyen belelátott a növények életébe. Rita megerősít. „A természetjárás, a növények megfigyelése az élőhelyükön egyfajta megmerítkezés a természet valóságában. Ez a megismerés emberléptékű fajtája. Mikor futni indulok, azért viszem magammal a vázlatfüzetemet és az ecsetfilctollat, hogy ha megállít a Harangvölgyben egy nagyezerjófű övezte erdei tisztás, egy óriás bükk a Normafán, egy ritka vadrózsaféle a Sashegyen, le tudjam rajzolni. Akkor is, ha fázom, fúj a szél vagy sötétedik, megörökítem a látványt, a hangulatot.

Egy fényképezőgép optikája más, mint az emberi szem. A rajz már eszenciája annak a térbeli érzéskelésnek, ami nem is csak a látáson keresztül jut el az emberhez, hanem az összes érzékszervünkön át képeződik le. Amikor előttünk van egy élőlény, azzal ténylegesen kapcsolatba kerülünk, csak így lehet megragadni a lényegét.”

A hely szelleme

Kesselyák Rita némely rajzán az értő szemlélő tüneményes miniatűr figurákat fedezhet fel a botanikai ábrák közt elbújva, plusz varázst adva a képnek. „Pár éve elkezdtem kísérletezni, hogy a botanikai rajz ne csak hagyományos szakillusztráció legyen. Próbáltam kicsit holisztikusabb módon közelíteni. A növény karaktere előhív belőlem asszociációkat.

Apró tündérlényekkel népesítettem be a pipacs, a levendula és a budai imola grafikáját. A belladonnás képpel még szabadabban, még mélyebbre mentem. Ám azzal be is fejeztem. Úgy látom, itthon a hagyományos botanikai festészet Csapody Verával gyakorlatilag lezárult.

Hiába művelik tehetséges emberek, egyszerűen nincs meg az élő hagyománya, mint Angliában, vagy Olaszországban, ahol iskolák épülnek a több évszázados tradícióra, múzeumi gyűjtemények, felsőfokú képzés van külön erre. A kísérletező irány pedig, amerre elindultam, legfeljebb kuriózum. A művészpálya nem nyitott rá, a botanikai szakma meg valamiféle meseillusztrációnak tekinti. Én viszont úgy gondolom, a kettő között ez olyan mezsgye, aminek lenne létjogosultsága.”

Búcsúzóul egy elgondolkodtató történet. Rita az ősfákkal övezett csendes kis Pálos utcában lakik, szomszédban a Dénes utca. Hogy egy reneszánsz kort kutató művész számára hogyan nyer ez értelmet és feladatot? „Sokáig nem tűnt fel a nevek jelentése, de egyszer csak összeállt a kép, hogy hiszen a Dénes kőfaragóról van szó! Aki a közeli budaszentlőrinci pálos kolostor ereklyetartó kődomborművét is készítette. És bár csak a romok jelzik a régiek nyomát, rögtön tudtam, hogy emléket kell állítanom. Amúgy is varázslatos tavasz volt, úgy éreztem, repülök, és föntről látom mindezt. Megfestettem a képet, ahogy megőrzi a növényzet, meg az angyalok elmentik egy okkult szemmel látónak ezt a hagyományt.

A kép címe: Dénes barát látta. Mert ő még látta, mi már nem. Két utat festettem, az egyiken a Mátyás korabeli Buda királyi villakertjei. A másik a pálosok útja, a kolostor miniatúrájával. Az ő felemelkedésük tiszteletére, róluk megemlékezve született ez a munka. Mélyen megérint, hogy én itt élhetek, és lelkileg így kapcsolódom a hely szelleméhez.”

Fotók: Csatlós Norbert, műhelyfotók

Forrás: A Mi Erdőnk

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: