Ősszel a talaj tápanyagtartalmát pótolhatjuk szerves trágya kijuttatásával, esetleg a törköly kiszórásával is. A törköly kijuttatása a sorok alá nemcsak a tápanyagpótlást segíti, hanem legalább 5-10 cm-es vastagságban kiterítve a gyomok csírázását is megakadályozza. Ha az időjárás engedi, azaz nem fagyos a talaj, az ültetvény át-, illetve új ültetvény telepítését is ebben az időszakban végezhetjük el.

A legtöbb gondosságot a fiatal tőke kialakítása kívánja, a termőre fordult szőlő metszése már valamivel egyszerűbb feladat. A metszés célja egyrészt a termőhelynek, a fajtának és az ökológiai környezetnek megfelelő tőkeforma létrehozása és ebben a formában való továbbnevelése, illetve megtartása, másrészt az évi rendszeres, kiegyenlített terméshozam biztosítása.

A művelésmód megválasztásánál figyelembe kell venni a technikai, piaci, ökológiai, ökonómiai feltételeket, a talaj típusát, tápanyagkínálatát, a fajtát, a várható növekedési erélyt. Ezért a nagyobb tőkeszámot és az ahhoz kapcsolódó alacsonyabb egyedi tőketerhelést csak ott szabad választani, ahol nem várható ettől túlzott hajtásnövekedés. Ajánlott művelési mód a sor- és tőtávtól, a fajtától, tápanyagkínálattól és egyéb tényezőktől függően borszőlők esetében az ernyő, az alacsony kordon, Guyot, a Sylvoz, egyesfüggöny, Moser-művelés és a fejművelés változatai. Minden esetben törekedni kell azonban a szellős és keskeny lombfal kialakítására a hatékony növényvédelem érdekében.

A tőkeművelésmódok lehetnek támasz nélküli és támrendszerrel ellátott tőkeművelésmódok. A támasz nélküliek közé tartozik a gyalog-, a fej- és a bakművelés, amire elsősorban olyan szőlőfajták alkalmasak, amelyek rejtett rügyekből, sárszemből és a vessző első két rügyéből is képesek termést hozni, vesszőik merevek, felfelé állók és egymással összekötve körülbelül egyméteres magasságban megtartják egymást. A támasszal rendelkező művelésmódok lehetnek egyedi támaszok (vagyis karó), ide sorolható a fej-, a bak-, a combművelés, és lehetnek közös huzalos támasszal rendelkezők. Az egyedi támasz esetében a sor és tőtávolság 0,8 -1×1 méter.

Meghatározó tényezők Művelésmódnak nevezzük azt a tőkeformát, amilyenre a tőke törzsét alakítjuk, és amit fenntartunk az ültetvény élettartama alatt. Metszésmódnak nevezzük a tőketörzsön, a tőkekaron mint termőalapon fejlődött vesszők évenként ismétlődő, rendszeres visszavágását, azaz a visszavágás módját. Aszerint, hogy hány rügyet hagyunk meg a vesszőn, beszélhetünk rövidcsapos (1-2 rügy), hosszúcsapos (3-5 rügy), félszálvesszős (5-8 rügy) vagy szálvesszős (8 rügy fölött) metszésmódról. A célszerű művelésmódot a következők határozzák meg: a művelés célja és intenzitása (díszítő jellegű, bortermő, csemegeszőlő; házikerti, üzemi termelő jellegű), a földrajzi és terepadottságokból eredő klimatikus viszonyok, a fajta adott művelésmódra való alkalmassága (hol hoz jobban termést: szálvesszőn, vagy rövid csapon is; milyen lombot nevel: sűrűt, merev vesszőjűt stb). Minden művelésmódhoz természetesen meghatározott támrendszer, sor- és tőtávolság, metszésmód tartozik, a lombozat elhelyezését szolgáló huzalrendszerrel együtt. A bor- és csemegeszőlők a termelési céltól függően eltérő művelésmód mellett termeszthetők.

Fejművelésű tőke

Kialakítása igen egyszerű. A vesszőket évről évre a sárszemekig, egy világos rügyig metsszük vissza. Ennek következménye, hogy a rövid vagy sokszor nem is látható tőkenyakon bunkó, korong vagy gomba alakú törzs (tőkefej) képződik a tápanyagtorlódás következtében. Mivel a tőkefej a talajfelszín közelében van, a nyári hőség hatására felmelegszik, és a felületén szövetelhalások keletkeznek.

Kialakítás után is kopasz metszésben részesítették a tőkéket a Móri borvidéken, de a hagyományos termesztésben elterjedt volt a szálvesszős metszés is, például a Soproni borvidéken. Az Alföldön vegyes, rövid-, hosszúcsapos és szálvesszős váltómetszést is alkalmaztak.