0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 17.

A méhek gyógyító ereje, avagy a méhek és a méhészeti termékek értelme és célja 2.

Ha kitekintünk kishazánkból, láthatjuk, hogy a méhméreg-terápiát ma már a világon több helyütt is alkalmazzák. Alighanem az apiterápia legvitatottabb területe ez kezdetektől, sok okból kifolyólag, de leginkább azért, mert nem kockázatmentes.

A méhészet művészete 24. – a költő, író és méhész kultúrrovata

„A méhészet művészete” esszésorozat szerzője a saját méhesében. Fotó: Illyés Bence

Ha kitekintünk kishazánkból, láthatjuk, hogy a méhméreg-terápiát ma már a világon több helyütt is alkalmazzák, elsősorban reumatikus, sclerosis multiplexszel küzdők és autoimmun-betegek kapcsán. Alighanem az apiterápia legvitatottabb területe ez kezdetektől, sok okból kifolyólag, de leginkább azért, mert nem lehet konkrét gyógyszerrel helyettesíttetni a hagyományos beavatkozást, mert nem kockázatmentes, és mert – mint minden méhészeti termék gyógyhatása – nem azonnali, hanem terápiás, tehát rendszeres használat és kezelés során bontakozik ki. Ezért is jó szó az apiterápia.

A méhméreg-terápia alkalmazása kellő szakértelmet, előzetes allergiás szűrést, felkészülést és lehetőleg elérhető orvosi felügyeletet igényelne.

A modern ember hozzászokott – főleg a fájdalomcsillapítóknak „köszönhetően” –, hogy bevesz egy tablettát, beszúr egy injekciót és azonnali hatást ér el, miközben a természetes gyógymódok nagy többsége csak rendszeres, kúraszerű használat során fejti ki gyógyító erejét. Talán az egyre inkább elterjedő pszichoterápia különböző formái ráébresztik az embereket arra, hogy folyamatokban és összefüggésekben gondolkodjanak mind a testi, mind a lelki egészséget illetően. Éppen így, nagyszerű, finom és energiával teli a kis kanál méz, de a méz gyógyító hatása szintén csak rendszeres – és mértéktartó – fogyasztás mellett tapasztalható meg, ahogyan igaz ez a propoliszra, a virágporra, a kaptárlevegőre és a méhméregre is. Ráadásul, amint néhány apiterápiával foglalkozó szakember kiválóan észrevette, a méhészeti termékek sem csodaszerek, nem jók minden bajra, sőt amire jók lennének, ott sem biztos, hogy teljes gyógyulás érhető el velük, sokszor csak némi javulás. Ajánlott szakirodalom mindehhez Gillich István nemrég új kiadásban is megjelent Apiterápia című könyvecskéje. Ugyanis, akárcsak a méh, az ember is összetett élőlény. A méh és ember kölcsönhatása pedig annyira összetett és inspiráló, hogy még költőként is nagy kihívás megírnom ezekben az esszéimben.

De tegyük fel még egyszer a kérdést: vajon tényleg „gyógyítanak” a méhek, és ez lenne-e a „végső céljuk”?

A leggyakoribb kritika természetesen az szokott lenni, hogy vajon van-e bármilyen „tudományos alapja” az apiterápiának, vagyis a méhekkel való gyógyításnak és gyógyhatásnak. A tudomány ugyanis a modern ember vallása. Előbb hisz a tudománynak, mint a saját tapasztalatainak, ugyanakkor a tudomány javára kell írnunk, hogy nem kész dogma, hanem állandóan alakuló párbeszéd, felül tudja írni tévedéseit, éppen ezért adhat szélesebb látókört néha, mint a vallási dogma, nem beszélve arról, hogy jobb esetben megismételhető kísérleteken, kutatáson és ezekből fakadó következtetéseken alapszik. Itt egy kicsit tovább kell lépnünk az apiterápia történetében, és meg kell ismételnünk, hogy Beck Félix Bódog, amikor kimerítő és igen részletes könyvet írt a méz gyógyhatásáról és az akkor már iparilag, nagy mennyiségben előállított – és fogyasztott – cukor káros hatásairól, akkor írt előtte egy másik könyvet is, magáról az általa alkalmazott méhméreg terápiáról. Sajnálatos módon Magyarországon kevésbé ismert ez a magyar származású, rendkívüli orvos-szerző, talán azért, mert Beck élete javát New Yorkban töltötte és praktizálta végig. A Central Park mellett lakott, ablakában méheket tartott egy kaptárban, és ezeket használta a terápiák során.

Beck egyik tanítványa a kiváló vermonti méhész, Charles Mraz volt, aki nagyban hozzájárult az apiterápia népszerűsítéséhez az Egyesült Államokban. Sok apiterápiás kezelést végeztek és oktattak az általa inspirált Amerikai Apiterápia Társaság (AAS) tagjainak. Mraz a könyvében (Health and the honeybee. Vermont, 1995) többször is kitér Bódog méh­méreg-terápiájára és magára Bódogra is. Charles Mraz az angliai Buckfast-apátságból szerzett méhanyákat, mint erről a visszaemlékezések alapján bizonyságot nyertünk, és ő szállította az újabb méheket Bódognak is New Yorkba. Maga Mraz is próbálkozott azzal, hogy klinikai kísérleteket végezzenek a méhméreg-terápiával, de hasonló okokból, mint nálunk, ezek a kísérletek abbamaradtak.

Míg Bódog rendkívüli műveltséggel, orvosi hozzáállással közelített az apiterápia felé, elsősorban mézet és méhmérget használva, addig Mraz méhészként gyakorlatiasan, mi úgy mondanánk, hogy „józan paraszti ésszel”, Bódog útmutatását követve és a saját tapasztalatai alapján használta a méheket gyógyításra.

Természetesen Bódogot és Mrazt is nevezhetik elfogultnak, azonban azt a 2022-ben publikált, átfogó és igen korrekt tudományos dolgozatot már a legkevésbé sem, amely részletesen összefoglalja és sorra veszi a méhészeti termékeket és azok gyógyhatását a világ különböző helyein végzett kísérleteket hivatkozva, összegezve a tudást és tapasztalatot. A XXI. századi apiterápia meghatározó dolgozatának címe Áttekintés az apiterápiáról és annak klinikai alkalmazásairól. Ezen írás összefoglalójában ezt írják a szerzők:

„Az emberiség évszázadok óta hasznosítja a méhészeti termékeket különböző betegségek kezelésére és megelőzésére, és az apiterápia számos országban alkalmazott kiegészítő medicina. Ez az áttekintés összefoglalja a méhészeti termékekkel végzett tudományos kutatásokat és klinikai vizsgálatokat, valamint azok kapcsolatát az apiterápiával. […] Az apiterápiában a leggyakoribb méhészeti termékek alkalmazási területeit mutattuk be, valamint az allergiás reakciók eseteit és az allergiák kezelésére alkalmazott apiterápiát. A méhészeti termékek szabványosításával és azok kutatásban és apiterápiában történő felhasználásával kapcsolatos kérdéseket is körbejártuk.

Következtetésünk az, hogy az apiterápia néhány világrészen gyakorolt gyógyító módszer, amely előnyöket nyújt egészséges embereknek és betegeknek, azonban nincs egyértelmű konszenzus a világrészek szerinti alkalmazásáról vagy a méhészeti termékek és a kezelt betegségek prevalenciájáról [értsd: az adott populációt érintő jelleg előfordulási gyakoriságáról]. Különböző ajánlásokat találunk a méhészeti termékek használatával kapcsolatban, és az emberek különböző mennyiségű méhészeti terméket fogyasztanak egyszer vagy többször naponta. Habár sokat haladtunk a méhészeti termékek ismeretében, elengedhetetlen kihasználni a potenciáljukat és szabványosítani a felhasználásukat, a tudományos és alternatív eseményeken való eredmények kommunikációjával erősítve a méhészek, kutatók, apiterapeuták, táplálkozási szakemberek, orvosok, eladók és méhészeti termékeket fogyasztók közötti információcserét. Ellenkező esetben mindig külön-külön fogunk dolgozni, anélkül hogy kiegészítenénk a szakértelmünket” (Weis WA et al., 2022).

A dolgozat ezután részletesen végigvesz és összefoglal minden eddigi értékelhető és tudományos kutatást a méhészeti termékek gyógyhatását illetően, különös tekintettel a mézre, a propoliszra és a méhméregre. Külön említésre méltó, hogy kortársaink közül a román származású, de Németországban igen értékes tevékenységet végző Stefan Stăngaciou vagy éppen a francia Catherine Ballot-Flurin milyen érdekes és inspiráló elképzelésekkel bír az apiterápiát illetően.

Ugyancsak értékes ismeretterjesztő munkát végez a témában hazánkban Hevesi Mihály.

Mindezek azonban már bőven szétfeszítik „A méhészet művészeté”-nek kereteit, és teljesen más irányt jelölnek ki, amit talán majd később írok meg bővebben, azt azonban jól mutatják, hogy a méhek nemcsak a beporzásban, a mezőgazdaságban játszanak kulcsszerepet, hanem a gyógyításban és az egészségünk megőrzésében is.

Miután ilyen nagy kalandot tettünk az őskortól napjainkig, fel kell tennünk a költői kérdést, hogy mégis mi a méhek „célja”? Miért teremtette őket az Isten? Vagy miért hozta őket létre a természet? E látszólag naiv kérdést már jóval előttem feltette egy nagyszerű író, Tolsztoj, aki szintén szenvedélyes méhész és a természet, a teremtés nagy szerelmese volt.

Tolsztoj ezt írja a Háború és béke egyik feledhetetlen oldalán:

„Egy ágacskán ülő méh megszúrt egy gyermeket. És a gyermek fél a méhektől, azt mondja, hogy a méhnek az a célja, hogy az embereket megszúrja. A költő gyönyörködik a méhecskében, mely beszívja magát a virág kelyhébe, és azt mondja, hogy a méh célja az, hogy a virágok illatát magába szívja. A méhész, látván, hogy a méh a virágport összegyűjti és behordja a kaptárba, azt mondja, hogy a méhnek a célja a mézgyűjtés. Egy másik méhész, aki közelebbről tanulmányozta a rajok életét, azt mondja, hogy a méh azért gyűjti a virágport, hogy a fiatal méheket táplálja és magának királynőt neveljen, s hogy így a fajfenntartás a célja. A botanikus észreveszi, hogy a méh, amikor a kétlaki-virág porával rászáll a termére, azt megtermékenyíti, és íme, a botanikus ebben látja a méh célját. Egy másik, aki a növények vándorlását tanulmányozza, azt látja, hogy a méh elősegíti ezt a vándorlást, és ez az új búvár azt mondhatja, hogy a méhnek ez a voltaképpeni célja. De a méh végcélját sem az egyik, sem a másik, sem a harmadik cél nem meríti ki, amelyeket az emberi elme fölfedezni képes. Minél magasabbra emelkedik az emberi elme ezeknek a céloknak a földerítésében, annál nyilvánvalóbbá válik előtte a végső cél hozzáférhetetlensége.”

Kétségtelen, hogy a méhek végső célja éppoly hozzáférhetetlen, mint önmagunk végső célja.

Mégis ki merem mondani, hogy világunk, sőt az emberiség és az egyes emberek számára is végtelenül értékes és a túlélés szempontjából nélkülözhetetlen a méhek és a méhészeti termékek egészségmegőrző és gyógyító hatása. Mindez azonban már egy másik történet.

Weiner Sennyey Tibor

költő, író, méhész

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: