0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 6.

Szabó Zsófi: lovas álmok egy életen át

A nemzet színésze, Szabó Gyula legkisebb lánya, Zsófi fiatal kora óta él-hal a lovakért. Ugyan Budapesten nőtt fel, de mégis élete részét képezik mind a mai napig.

Saját lovaival versenyzett is díjugratásban, de mostanában kevesebb az ideje erre a sportra. Ennek ellenére hosszú távú tervei között komoly szerepet kapnak újra a lovak.

Hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal? Mi az első lovas élményed?

Fotó: Somogyvári Anett

Bár Budapesten nevelkedtem, sűrűn látogattuk gyerekkoromban a vidéki rokonokat és az állatok, a tanya világa egyáltalán nem volt idegen számomra. A lovaglás, a lovak szeretete ugyanakkor viszonylag későn, tizenkét éves koromban érkezett az életembe. A féltestvéreim vittek el lovagolni. Tisztán él az emlékemben az érzés, az illatok, az a pillanat, amikor véglegesen magával ragadott a lovak világa. Egyenesen beszippantott, onnantól kezdve éjjel-nappal csak a lovak körül jártak a gondolataim.

Imádott apukám egy évvel később már megvette az első lovamat, Emírt, akivel ifjúsági bronzérmes sportoló lettem, sorra nyertük az Aranyos-kupa versenysorozatot.

Azt hiszem, ezek az évek voltak gyerekkorom legszebb pillanatai, évei. Minden versenyen apukám izgult értem talán a legjobban. Emlékszem, anyukám csinosította a versenyfelszerelésemet, hajnalban keltünk és imádkoztunk, hogy ne essen az eső, szép emlékek ezek.

A Béni testvérek, Burucs Bora és én, ez volt a kis csapatunk és rendszerint ilyesmi sorrend is volt a versenyeken. Vlaszaty János volt az első edzőm, akitől nem csak a lovakkal való bánásmódot tanultam meg. Ő mondta mindig, hogy ne legyek anyámasszony katonája a lovon. Jani bácsi módszerei eredményesek voltak, embert faragott belőlem. Nagyon tiszteltem őt. Később edzőm volt még a ma is aktív olimpikon lovasunk, Göttler Vilmos és a nagy tapasztalattal rendelkező Frank Elemér, mind a ketten a díjugratás legnagyobb alakjai.

Miért pont a díjugratást választottad?

Nem volt más opció, díjlovasok nem voltak a szemem előtt, a díjugratásba viszont egyből beleszerettem. Ez a szerelem egészen az első nagy bukásig tartott. Nagyon bátor voltam, talán túlságosan is. Szerintem az ilyen helyzetekben dől el, hogy ki marad díjugrató. A félelmet, az esetleges hibákból adódó veszélyt le kell tudni győzni, mikor lovon vagyunk, az agynak e tekintetben ki kell kapcsolnia, hogy baj is lehet. Minden vágyam az volt, hogy hivatásos díjugrató legyek, három-négy lóval jártam a világot és úgy éltem az életemet, ahogy legjobban szerettem volna.

Fotó: Somogyvári Anett

Most van lovad? Hogyan tudod összeegyeztetni a munkádat a lovaglással?

Ha nem is versenyzőként, de a lovaglás ugyanúgy része az életemnek, mint régen volt. Most épp nem lovagolok, a lovaimat profi lovasokra bíztam és a háttérből figyelem őket, élvezve ezt a csodás sportot és hobbit. Sosem szerettem azt, hogy ha nem jut elég időm a lovakra. Az nem jó, ha csak hetente párszor tudok lovagolni. Ez nem játék, vagy csinálok valamit, vagy nem.

Egy ló felelősséggel jár, mozgatni kell mindennap és dolgozni vele a jobb eredmények reményében. A mostani munkámmal ez nem összeegyeztethető, talán jövőre.

Gyakran látjuk, hogy a versenyekre a kisfiad is elkísér. Ő lovagol már?

Fotó: Somogyvári Anett

A kisfiunk lovas családba született, a versenyeken a lovasok szeme előtt nőtt fel, hihetetlen, hogy már hatéves. Egyelőre nem rajong a lovaglásért, természetes neki, hogy vannak a családban lovak, de egyelőre ennyi. Én azért remélem, hogy apukája majd megtanítja lovagolni.

A szakmádban származott már előnyöd abból, hogy lovas lány vagy?

Voltak már próbálkozások, több olyan film is szóba került, ahol kamatoztathattam volna lovastudásom. Sajnos ez még nem valósult meg, valahol mindig elakadt a dolog. Őszintén vágyom rá, hogy legyen ilyen lehetőségem.

Mit gondolsz, hogyan lehetne népszerűbbé tenni a díjugratóversenyeket és a lovassportokat a nézők számára?

Imádom a nagy lovas show-kat, annak idején, amikor az Arénában rendeztek lovas világkupát, szerintem az jó út volt. Elindult a sport népszerűsítése pozitív irányba. Kellenek ezek a nagy események. Mostanra megint kissé belterjes lett a versenyek sora. Versenynapokon reggeltől estig mennek a számok. Jobbára a lovasok egymásnak lovagolnak a versenyeken és nem a közönségnek. Tudnék ötleteket adni, de ehhez rövid egy ilyen beszélgetés.

Melyik a kedvenc lovas eseményed?

Egyértelmű, hogy a díjugrató világkupáknak és a Nemzetek Díjának van a legjobb hangulata. A legnagyobb lovas élményemnek azonban nem ezeket tartom mostanában, hanem azt a pillanatot, amikor a közelmúltban újra lóra ültem többéves kihagyás után. Megfogadtam, ha a kisfiam ovis lesz, akkor újra nyeregbe fogok ülni.

Forrás: Pegazus

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: