Az intézet adatai szerint a friss csirkehúsok feldolgozói értékesítési árai 10 és 25 százalék közötti mértékben csökkentek, a vágócsirke több mint 20 százalékkal lett olcsóbb.
A pulykahús ára ennél is nagyobb mértékben, esetenként 26-27 százalékkal esett vissza a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölték.
A baromfihús árának alakulása részben a takarmányköltségek változásával magyarázható, ezek ugyanis az AKI adatai szerint ugyancsak olcsóbbak lettek 2023 végére az előző évi szinthez képest.
Az összefoglaló szerint a vágómarha ára szintén visszaesett, átlagosan majdnem 24 százalékkal.
A nyers sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára hasonló változást mutat, kisebb részük valamelyest olcsóbb lett, a többségük enyhén, 10 százalék alatti mértékben drágult. A hízósertéstáp árának emelkedése a 2023 végi adatok alapján megállt, csaknem ugyanannyiért vagy olcsóbban kapható, mint egy évvel korábban – olvasható az összesítésben.
