A behurcolt nagytestű növényevő fajoknak, vagyis a megafaunának állítólag határozott és káros ökológiai hatásai vannak. Ide tartozik az őshonos növényzet és élőhelyek károsítása, a biodiverzitás csökkenése, és a többi behurcolt faj terjedésének segítése. Ezeket a hatásokat azonban eddig úgy vizsgálták, hogy nem hasonlították össze egy megfelelő kontrollal: az őshonos megafaunával – írja a Phys.org.

A dániai Aarhusi Egyetem és az angliai Oxfordi Egyetem kutatói által végzett új elemzésben

A tanulmány társszerzője, Dr. Jeppe Kristensen (Oxfordi Egyetem) elmondta: „Nem találtunk bizonyítékot arra az állításra, hogy az őshonos nagytestű növényevő fajok eltérő hatást gyakorolnának az ökoszisztémákra.” A növényközösségek esetében semmilyen bizonyíték nem volt rá, hogy számítana a legelő állat őshonossága. A tudós szerint ezért fontosabb lenne a fajok ökológiai szerepét vizsgálni, mintsem az idegenhonosságot.

A flórának mindegy, hogy őshonos vagy invazív növényevő legeli

A kutatók azonban azt találták, hogy a megafauna tulajdonságai befolyásolták, hogyan hatnak a növényekre, függetlenül az őshonosságtól. Különösen a kis testű, szelektíven táplálkozók, mint például egyes szarvasfélék, hajlamosak voltak visszaszorítani a növényi sokféleséget. A nagyobb, generalista, tömegesen táplálkozó állatok, mint például a bölények, növelték a növényi sokféleséget. Ez azért van így, mert a nagytestű, mindent elfogyasztó állatok fizikailag képtelenek szelektíven táplálkozni kedvenc növényeikkel. Ezzel pedig a domináns fajokat szorítják vissza, teret engedve a kisebb, szubdomináns növényfajoknak. Ily módon mindegy, hogy őshonos nagytestű növényevő, vagy invazív faj legel-e az adott területen.

Kristensen hozzátette: „Míg egy elefánt képes kidönteni egy közepes méretű fát, addig 50 gímszarvas nem. Nem lehet a testtömeget összesíteni ahhoz, hogy megértsük az állatok jelenlétének hatását a tájra. Figyelembe kell vennünk az egyes jelenlévő állatfajok hatását”.