Palacsinta-futás és palacsinta-foci
Adja magát, hogy a Palacsinta Nap fő attrakciója az édes desszert fogyasztása legyen. Ám kapcsolódik hozzá néhány hagyományos, palacsinta-napi tevékenység is.
Ilyen például az úgynevezett palacsinta-futás, mely máig élő hagyomány Nagy-Britanniában. A feladat során a résztvevők azért küzdenek, hogy minél előbb célba érjenek, miközben egy serpenyőben palacsintát dobálva futnak. Úgy tartják, ennek gyökerei 1445-ig nyúlnak vissza, amikor is egy szeleburdi háziasszony a nagy palacsintasütés közepette elvesztette időérzékét Húshagyókedden. Mikor meghallotta a harangszót, mely a híveket gyónni hívta, észveszejtve szaladni kezdett a templom felé palacsintástul, kezében a forró serpenyővel.

Ám ez a sporttevékenység nem egyezik meg a modern focival, annak egy középkori verziójának hagyományát ápolják a játékosok. Focipálya helyett utakon, utcán játsszák, csakúgy, mint a középkorban.
Kóstoljuk meg a hagyományos, brit palacsintát! Ennek elkészítéséhez nem kell mást tennünk, mint cukorral meghinteni a kész palacsintát, majd egy kis citromot facsarni rá.
Ha pedig amerikai stílusú desszertre vágyunk, a vastagabb tésztájú palacsintából tornyot is építhetünk, a rétegek között vajjal, tetején juharsziruppal. A bátrabbak bacont is tehetnek a tetejére!
Ez is érdekelheti:
Az ókori világ öt csodája: szépségápolási praktikák a Nílus völgyéből