Tudta, hogy a 19. századig a magyar halászat nagy hagyományokkal rendelkező, különleges ágazatát jelentette a „csíkászat”? Alábbi cikkünkben közelebbről is megismerkedhetünk ezzel a nem mindennapi élőlénnyel, amely történelmi múltja és különleges élettani sajátosságai révén érdemelte ki az Év hala címet az idei évben.
A Magyar Haltani Társaság szervezésében immár 15. alkalommal megtartott szavazáson
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Természetesvízi Halökológiai Tanszékének közreműködésével, 2023 végén megjelent Magyar Halkönyv leírása alapján a réticsík izmos, kígyószerű, hengeres, a farokrész felé lapított testű hal. A réticsík mocsarak, lápok, tavak parti régiójának, növényekkel benőtt patakok, csatornák, öntözőcsatornák és holtágak lakója, különösen kedveli az iszapos, nyáron erősen felmelegedő, sekély, vízinövényekben gazdag víztesteket.
Csíkkirály csíkországa
A folyószabályozások, vízrendezések és a mocsarak lecsapolása előtt a „csíkászat” sok pákász család számára biztosított megélhetést. 1887-ben Herman Ottó a Magyar halászat című könyvében rendkívül részletesen és színesen taglalja a réticsík lápi és mocsári halászatát, a csíkászatot, a csíkászatra alkalmas területeket pedig csíkországnak nevezi, amelynek királya a csíkkirály. A mesebeli elnevezések a réticsík egyes színváltozatait (arany és fehér, azaz albínó) jelölik, utalva arra, hogy ezek a ritka változatok akkoriban még előfordultak a természetes vizekben.
Kifogására több speciálist eszközt is használtak, amelyek ma már csak néprajzi múzeumokban láthatók. A korabeli gasztronómiában előkelő helyet foglalt el, népszerűek voltak a réticsíkból készült ízletes böjti ételek, mint például a „csíkos káposzta”, amely még az előkelő fejedelmi asztalokról sem hiányozhatott.
Ebben különleges élettani adottságnak számító béllégzése segíti. Ennek lényege, hogy a bélrendszerének elülső részén egy sűrű érhálózattal teleszőtt szakaszon képes a levegőből nyert oxigént is hasznosítani, ennek köszönhetően tökéletesen alkalmazkodik az alacsony oldott oxigénkoncentrációval jellemezhető vizekhez.
Mára már védelmet élvez a réticsík
A mocsaras, lápos területek nagy részének XIX. századi lecsapolását követően a lápi halak (a réticsík mellett a lápi póc és a széleskárász) elvesztették eredeti élőhelyüket, jelentősen megritkultak, napjainkra jelentős részben másodlagos élőhelyekre (pl. lecsapoló és öntözőcsatornák) szorultak vissza, továbbá elszigetelt állományaik egymástól távol fekvő területeteken találhatóak.
Az állománycsökkenés, néhány kivételtől eltekintve, napjainkra sem állt meg.
A MATE Természetesvízi Halökológiai Tanszéke évek óta azon dolgozik, hogy a réticsík állományait mesterséges szaporítással, ivadékneveléssel és telepítéssel hozzásegítse a faj védelméhez.
Ez is érdekelheti:
A vadkár és a nagyvadállomány-gyérítés felhangjai a FeHoVa-megnyitón
