Ezek szerint valamit rosszul szerveztek meg.

– Vadászkörökben általános vélemény, hogy a Vuk-nemzetség tagjai elleni hatékony fellépés ideje nem a decemberi hónap, hanem a január végétől február végéig terjedő időszak. A kettő között az a nagy különbség, hogy az év utolsó hónapjában, ahogy általában máskor is, az említett kisragadozó többnyire rejtett életmódot folytat, vadászat céljából csak éjszaka hagyja el a földalatti járatait, míg az év elején a párzási időszak kezdetén már nappal is rendre feltűnik, s nem annyira óvatos, mint az tőle megszokott. Mindezt jeleztük a vadászati engedélyt kiadó katonai adminisztráció felé. Tettük ezt abban a reményben, hogy februárban folytathatjuk a dúvadgyérítést. Ami egyébként azzal a megnyugtató eredménnyel zárult, hogy az állategészségügyi laboratóriumban megállapították: az elejtett állatok közül egyik sem volt veszettséggel fertőzött. Ez egyben azt is jelenti, hogy

Ez a pillanatnyi helyzet, ám hogy klasszikust idézzek, egyben ugyancsak múló állapot.

A decemberi hajtóvadászatok egyfajta vadszámlálásnak is tekinthetők?

– Felfoghatjuk így is. Ha másból nem, a felfedezett nyomok, illetve a vadcsapások jellegéből és nemkülönben a felröppenő fürjek, fácánok, örvös galambok számából fontos következtetéseket tudtunk levonni. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a mögöttünk hagyott két év során szépen elszaporodtak a fácánjaink. Pedig a háború kitörésekor ezt az apróvadat féltettük legjobban a rókáktól, pontosabban a várhatóan megnövekedett rókapopulációtól. Amikor a legutóbbi vadászgyűlésünkön ezt a kérdést felvetettük, a legtapasztaltabb kollégák arra hívták fel a figyelmet, hogy a sok felszántatlan, embermagasságú gazzal, helyenként már bokrokkal felnőtt táblák most ideális vadbúvó helyként funkcionálnak. S arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez a paradicsomi állapot a különböző kisebb rágcsálók elszaporodásához is jelentős mértékben hozzájárult. És akárhogy is nézzük, a mezei pockokat, egereket a rókának könnyebb elejteni, mint például egy kifejlett fácánt. A néhány helyen még mindig levágatlan kukoricatáblák terített asztalként szolgálnak mind a vaddisznók, mind az őzek számára. Abból a célból, hogy az utóbbiak mindenképpen helyben maradjanak, az érintett vadászkollektívák területén az etetők környékén rendszeresen helyeznek ki nyalósót, szénát és némi abrakot is.

A háború okozta kihívásokkal viszont továbbra is szembe kell nézni. Ez milyen feladatokat ró Nimród utódaira?

– Sok vadászbarátunk, ismerősünk él az ország belsejében, s a telefonbeszélgetések alkalmával ők arra hívják fel a figyelmet, hogy a harcok színteréről fokozatosan az ország csendesebb, nyugatibb régióiba húzódik a vad. Akár örülhetnénk is, ha vidékünkön egyszer csak megjelenne egy őzrudli vagy egy dámvadcsapat, ám a dolog nem ilyen egyszerű. Legutóbb ezt keserűen megtapasztaltuk a sertéspestist kontinenseken áthurcoló vaddisznók példáján. Egyszóval