Mivel csak nemrég kezdtek felfigyelni rá a kutatók, kevés tudományos vizsgálat foglalkozott jótékony hatásaival. Azonban a kezdeti vizsgálatok alapján ígéretesnek tűnik például kivonatának daganatos sejtekre gyakorolt hatása. Úgy találták, hogy megakadályozza, lassítja a daganatos sejtek növekedését. A medvehagymában található vegyületek emellett erős antioxidáns hatással is bírnak.

A medvehagyma méregtelenítő fitonutriensekben is gazdag, fogyasztása jót tesz az emésztésnek, hozzájárul az egészséges bélflóra helyreállításához.
A medvehagymát akár külsőleg is alkalmazhatjuk, antibakteriális, gyulladáscsökkentő és gombaellenes hatásai a bőrnek is jót tesznek. A medvehagymás fürdőt például kipróbálhatják azok, akiknek bőre gyulladt, irritált.
Legyünk óvatosak, ha magunk gyűjtjük!
Bár számos piacon, szupermarketekben is kapható, magunk is megpróbálkozhatunk gyűjtésével. Figyeljünk azonban oda, mert bizonyos védett területekről tilos gyűjteni! Arra is ügyeljünk, hogy csak néhány levelet szedjünk le, ne tépjük ki az egész növényt, hiszen így a következő években is biztosítható a medvehagyma-utánpótlás.
Bár azonosításában segíthet, ha a levelet megdörzsöljük, az illata ugyanis erősen fokhagymás, de ha bizonytalanok vagyunk, inkább ne szedjünk le.