Az állókultúrák esetében, mint a szőlőültetvény is, különösen fontos, hogy mennyi fertőzőanyag telel át, ami tavasszal kedvező körülmények között azonnal járványt tudna előidézni. A kutatások azt mutatják, hogy a lisztharmatgomba két formában tud áttelelni a szőlőültetvényekben. Egyrészt a növényi részekhez tapadva, kleisztotécium (ivaros szaporítóképlet) formájában, amely tavasszal elegendő csapadékkal való érintkezés után felszakad és fertőző spórákat lövell ki.

Annak érdekében, hogy csökkentsük a fertőzés kockázatát és mértékét, egy korai kénes kezelés már három-ötleveles állapotban ajánlható. Ez nemcsak a micéliumból induló fertőzést állítja meg, hanem a kleisztotéciumból kiszabaduló spórák csírázását is képes mérsékelni. Ebben az időszakban még kevés a levélfelület, amelyet a gomba támadni tudna, így kontakt készítménnyel jó eredménnyel védekezhetünk.

A lisztharmat esetében a magas páratartalom, vagy az átmeneti harmatképződés a levél felületén elegendő nedvességet szolgáltat a spórák kicsírázásához és a növényi szövetek későbbi fertőzéséhez. A spórák csírázás után hausztóriumokat fejlesztenek, amelyek behatolnak az epidermiszsejtekbe, ahol a gomba elegendő energiához jut. Ugyanis a további növekedéséhez és az újabb spórák kialakulásához szükséges nedvességet és tápanyagot a sejtekből szerzi meg. A felületen növekvő gombamicéliumok nagyobb vízmennyiség kipermetezésekor részben lemosódhatnak a növényi részekről, a spórákat pedig a hosszan tartó nedvesség hatására kialakuló változó ozmotikus nyomás károsíthatja.

Akut fertőzéskor egy kálium-hidrogénkarbonátos lemosó kezelés, kiegészítve narancsolajjal, jelentősen csökkenti az inokulum mennyiségét és ezáltal a korai fertőzés esélyét. Mivel kontakt hatóanyagról van szó, nem áll fenn a rezisztencia kialakulásának veszélye sem.

Fontos a lemosás

A lemosópermetezésnek több kedvező hatása van. Lemossa a növényi felületen megtapadt gombamicéliumokat és spórákat, a spórák a víz hatására felszakadnak, és fertőzőképességük csökken. A permetezés után a felületre rászáradó hidrogén-karbonát higroszkópos tulajdonsággal rendelkezik, azaz elvonja a vizet a környezetéből, vagyis kiszárítja a gombamicéliumokat. Megváltozik a növényi felület kémhatása, lúgos irányba mozdul el, ami szintén csökkenti az újabb fertőződés esélyét.