A fő probléma azonban az, hogy a leggyakoribb polimertípusok kémiai jellemzőik miatt biológiai folyamatok során nem bomlanak le, hiszen pont a tartósságuk miatt bizonyulnak ennyire sokoldalúan felhasználhatónak.
A „lebomlóként” jellemzett „bio”-műanyagok több típusa esetén pedig megfelelő hőmérsékleteken zajló ipari komposztálási eljárásokra van szükség.
– mondja Báldi András, az MTA levelező tagja, az EASAC Környezeti Paneljének társelnöke. A probléma súlyát jelzi, hogy az óceánok mélyrétegeitől kezdve a magashegységekig gyakorlatilag ma már nincs olyan hely a Földön, ahol ne találtunk volna mikro- és nanoműanyagokat.
Egy 2023-as vizsgálat során például a japán Fudzsi-vulkán csúcsán kialakuló felhőkben, ködgomolyagokban kilenc különböző mikroműanyagot találtak: polietilént, polipropilént, polietilén-tereftalátot, polimetil-metakrilátot, poliamid 6-ot, polikarbonátot, polietilén-polipropilén ötvözetet, poliuretánt és epoxigyantát.
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete egy átfogó műanyag-korlátozási egyezmény megkötésében látja a megoldást. Egy ilyen, nemzetközi jogi érvényű egyezmény tervezetét első olvasatban 2024 folyamán fogja tárgyalni az ENSZ Környezetvédelmi Programja.
Hogy az egyezmény sikerhez vezessen, az EASAC szerint mindenképpen rendszerszintű megoldásokra van szükség, hogy egyaránt csökkenjen a műanyaggyártás és -felhasználás volumene. Biztosítani kell, hogy az összes műanyag újrafelhasználható, újrahasznosítható vagy komposztálható legyen, és a műanyagok termékciklusai minél tovább tartsanak. A modellszámítások szerint a kereslet 30%-os csökkentésével és az újrahasznosítási arány 20%-os növelésével a műanyagszennyezés már 2040-ig 80%-kal mérsékelhető lenne – zárul az EASAC jelentése.
Ez is érdekelheti:
Mostantól még szigorúbb a környezeti bűncselekmények irányelve
