0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 8.

Mediterrán növények térhódítása

A klímaváltozás azzal is jár, hogy egyes őshonos növények már nem érzik jól magukat, viszont egyre több délszaki növény termeszthető sikerrel.

Évek óta érezzük és tapasztaljuk, hogy egyre forróbbak és szárazabbak a nyarak itthon. A klíma-előrejelzések szerint ez csak fokozódni fog, és a 21. század második felére jelentős változás várható az éghajlati övek elhelyezkedésében. Ez azzal is jár, hogy egyes őshonos növények már nem érzik jól magukat, viszont egyre több délszaki növény termeszthető sikerrel.

mediterrán növényekMagyarországon 2100-ra a mai törökországihoz hasonló száraz, meleg klíma várható, hőhullámokkal, vízhiánnyal együtt. De a világ többi országában is változik a helyzet, ezzel együtt a növények termőterületei is eltolódnak.

Közép-Európa éghajlata tehát a jelenlegi mediterrán klímára fog hasonlítani, a Balkán-félszigetéhez hasonló forró nyarakkal.

Ez nemcsak a mezőgazdaságban dolgozókat érinti, hanem a hobbikertészeket és a fogyasztókat is, azaz mindenkit. Míg egyes őshonos növények ezeken a forró, száraz nyarakon a túlélésért küzdenek, addig

megjelennek olyan fajok is, melyeket korábban legfeljebb a tengerparti nyaralások során csodálhattunk meg.

Érdemes tehát elgondolkodni azon, melyek azok a növények, gyümölcsök és dísznövények, melyek helyettesítik régi kedvenceinket.

Mire számíthatunk?

mediterrán növényA gabona már most sokkal gyorsabban érik, a kukorica és a napraforgó termésmennyisége jelentősen csökken a szárazság miatt, a burgonyatermesztés pedig veszélyben van.

Egyes előrejelzések szerint 2070-re Finnország lesz Európa legnagyobb gabonaellátója, vagyis ennyivel tolódik északra a gabona termőterülete.

Viszont számos más, most még egzotikumnak számító növény lesz termeszthető nálunk, ezért érdemes tehát már most azon gondolkodni, mit ültessünk. A csicseriborsó például hamarosan sikerrel lesz termeszthető hazánkban is, ami kiváló élelemforrás, de most még nem szerves része a magyar konyhának.

A mediterrán növények, gyümölcsök megjelenése abszolút pozitívuma a klímaváltozásnak: míg cseresznye és málna már alig van az országban, megjelenik egyre több helyen a füge, a kivi, de létezik már olíva- és pisztáciaültetvény, és a gránátalma, mediterrán növénycitrom is megterem hazánkban.

A díszkertekben pedig érdemes a tuja helyett szárazságtűrő, árnyékot adó fákat ültetni, és a zöld, öntözést igénylő gyep helyett szárazságtűrő évelőágyásokat kialakítani, és minél nagyobb területen takarni a talajt.

Nézzük a jó oldalát

A változások pozitívuma, hogy az új belépő növényeknek még nincs, vagy nagyon kevés kártevőjük van a mi klímánkon, így növényvédő szerek nélkül is termeszthetők.

Ezért érdemes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez az otthonunkban, kertünkben, környezetünkben is.

A következő lapszámokban részletesen bemutatjuk, melyek azok az újonnan belépő mediterrán növények, amelyeknek örülhetünk, amelyeket hasznunkra fordíthatunk.

mediterrán növény

Fotók: Varga Marianna/ Wikimedia Commons

Ez is érdekelheti:

Tavaszi kaláka az „arborban”

Erdei tudástrezor

Forrás: Kertbarát Magazin

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: