A szőlőtermesztő számára meghatározó munkafolyamat metszés, mert az az évi termésmennyiség függ tőle, másrészt pedig a zöldmunkákon kívül az egyik legmunkaigényesebb folyamat. A metszés után azonban még nem dőlhetünk hátra, mert az úgynevezett metszést kiegészítő eljárások elvégzése még hátravan, például a szálvesszők lekötözése.

Végezhető kézzel vagy gépi kötözőeszközzel is. A meghagyott egy vagy két 10-12 rügyes szálvesszőt vagy a kartartó huzal alatt elhelyezett segédhuzalhoz leívelve kötjük le, vagy vízszintesen a kartartó huzalhoz kötözzük. Mindkét esetben az a cél, hogy kihajtásra késztessük a vesszőn lévő rügyeket, és leküzdjük az apikális dominanciát. Ez a szakkifejezés azt takarja, hogy

Ezáltal létrejön egy termést nem hozó inaktív rész, amely a felkopaszodás szempontjából is hátrányos, mivel a következő évben nem lesz olyan tőketörzshöz vagy karhoz közeli termőelem, amelyre visszametszhetnénk. Ezt a jelenséget tudjuk befolyásolni a szálvesszők lekötözésével vagy leívelésével.

A lengő szálvessző meghagyása azt jelenti, hogy nem kötözzük le a vesszőt, hanem hagyjuk, hogy kihajtás után saját súlyánál fogva hajoljon meg. Ekkor ugyanazt a hatást érhetjük el, de fennáll annak a veszélye, hogy a vessző letörik egy nagyobb fizikai hatás (szél) vagy súly következtében, különösen a merev fájú fajták (pl. Kékfrankos) esetében.

Pontosabban, a metszés meghatározza a meghagyott vesszők hosszát, a lekötözés módja meghatározza az optimális hajtáseloszlást és a későbbiek során a fejlődő fürtök elrendezését, elhelyezkedését. A meghagyott termővesszőt a segédhuzalhoz rögzítjük. A munkafolyamatot viszonylag gyorsan, de mégis nagy odafigyeléssel kell végrehajtani, mivel a későbbi zöldmunkákat lényegesen befolyásolja, és a fürtök elrendezésén keresztül a termés minőségére is hatással lesz.

A vesszőlekötözésnél több tényezőre kell figyelemmel lenni. Fontos, hogy a tőkén meghagyott termőelemek egyenletesen legyenek elosztva nemcsak a tőkéken, hanem a sorokban is. A lekötözött vesszők ne keresztezzék egymást, ugyanakkor az egymás mellett lévő tőkék leívelt vesszői között se legyenek kihagyott, szabad, üres térközök.

A sűrű, illetve besűrűsödött lombozatban megnő a gombás fertőzések (fürtperonoszpóra, szürkerothadás, feketerothadás) esélye, azon kívül az árnyékban nevelkedett hajtásokon a termőrügyek száma is kevesebb, ami a következő évi termésmennyiség szempontjából fontos tényező. Egy másik tényező a tápanyagok és az energia egyenletes elosztása a hajtások között, hogy a tőke által szolgáltatott asszimilátumokat ideálisan kihasználhassuk. A tápanyagokkal, szénhidrátokkal jól ellátott termővessző jobban fejlődik és sokkal termékenyebb lesz a következő évben.