Nem ez az egyetlen együttműködés a Véradó Állomással. Nagy sajtómegjelenés szokta kísérni a Mézes Véradó Napot, amely már évek óta a legsikeresebb véradó nap. Általában november környékén szokták megrendezni, tehát abban az időszakban, amikor a vásárlók egyébként is elkezdik keresni a mézet, így ez az esemény komoly figyelemfelhívás a mézfogyasztásra.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Baranya Vármegyei Önkormányzat és a Kormányhivatal minden évben megrendezi az „Ide mézz!” című, egész délelőttös programot, amely nagy sajtómegjelenést is szokott kapni. 2023 októberében Pécsen, a Kossuth téren rendezték meg ezt a már hagyományosnak mondható eseményt. A Kormányhivatal részéről dr. Horváth Zoltán főispán jelent meg, a Baranya Vármegyei Önkormányzatot dr. Őri László elnök képviselte, és jelen volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya vármegyei elnöke, Rittinger József, valamint a sajtó képviselői is. A rendezvény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a helyi méz fogyasztására és a tudatos vásárlásra; ennek érdekében mézosztás és -kóstoltatás is szokott lenni.
2023-ban szeptember 2–30. között a Pécsi Piaccsarnokban volt látható a Debreceni Természettár kiállítása, amely a méhek életét és a mézet mutatja be. A kiállítás megnyitóján részt vett a Janus Pannonius Mézlovagrend is. A közel egy hónap alatt, amíg a kiállítás látható volt, előadásokat is szerveztek: óvodás és iskolás csoportoktól kezdve, egyetemi hallgatókon át a nemzetközi csoportokig számtalan látogató nézhette meg a méheket bemutató látványosságot. Hetven csoport, azaz közel kétezer gyermek és fiatal járt a Pécsi Piaccsarnok eseményén. A kiállításnak olyan nagy sikere lett, hogy a Piaccsarnok további együttműködést kért a Pécsi Méhész Egyesülettől. Az adventi gyertyagyújtásnál az egyesület és a mézlovagrend segédkezett, valamint a gyertyák készítéséhez is ők adták a viaszt.

Ha a mézfogyasztás népszerűsítéséről az egyesületi tevékenység kapcsán beszélünk, nem hagyhatjuk szó nélkül a Mézes reggelit, amely már szintén hagyományosnak számít Baranyában is, akárcsak az egész országban. Az OMME szervezésében megtartott programon a baranyai méhészek is szívesen vesznek részt, ennek köszönhetően már hétezer gyermekhez jutott el a méheket és a mézet játékosan bemutató esemény. Az intézmények is nagyon nyitottak, May Gábort sokszor megkeresik a Mézes reggelihez hasonló program szervezése kapcsán más, a természethez kötődő jeles napok apropóján, mint például a víz világnapja vagy a Föld napja, de ugyanígy számíthat megkeresésre pályaválasztási napok programszervezésekor vagy iskolai vendégcsoportok számára készülő programok megrendezéséhez.
Nem titkolja azonban, hogy ehhez sok idő, sok pénz és sok türelem kell. Hogy eredményesek legyünk, tudnunk kell beszélni a mézről, elengedhetetlen az igényes megjelenés, a szép kivitelezés, és bizony saját magunkat is népszerűsítenünk kell, nem csak a mézünket – ehhez többféle eszköz áll rendelkezésünkre, például szórólap, névjegykártya, megállítótábla. Ha valaki nagy mennyiségben szeretne üveges mézet értékesíteni, annak komoly árualappal kell rendelkeznie, hogy folyamatosan ki tudja szolgálni a boltokat. Ehhez azonban már megkerülhetetlen a gépesítés is.
Ne ijedjünk meg a feladattól, hogy eladjuk mézünket! Nem vagyunk egyedül. Sokan sokféleképpen közelítik meg a témát, hiszen ez nem olyasmi, aminek csupán egyetlen jó megoldása van. Beszélgessünk egymás közt erről is, ne csak a méhészeti fogásokról, és alakítsuk ki bátran a saját stílusunkat az értékesítésben is!
Ez is érdekelheti még: