Ugyan a vörösborhoz már alkalom kell, a feleségével megbont egy palackot, és ahogy egyre ünnepélyesebb az esemény, annál nagyobb borokat, a csattanónak pedig mindig egy nagy prémium villányi vörösnek kell lennie. A mindennapokban viszont inkább Oportó, vagy könnyedebb társai kerülnek a pohárba. Nem osztja azt a véleményt, hogy a magas alkoholtartalom elítélendő. Mivel jó adottságokkal rendelkeznek, a szőlők magas mustfokra érnek be, abból magas alkoholtartalmú bor kell, hogy szülessen. Ha egy bor harmóniában van, a magas alkohol nem lóg ki, nem bántó. Nagyon sok tizenöt-tizenhat, és afölötti alkoholtartalmú bort készít.

„Nagyon szeretem a szekszárdi borokat, talán azért, mert hasonlítanak a mieinkhez. Emellett a pannonhalmiak Pinot noir-ját, az apátság Pinot noir-ját, de van egy közös kedvencünk a fiammal, mind a ketten nagyon szeretjük a Sauvignon blanc-t. Nálam az új-zélandi Matua Sauvignon blanc jelenti a csúcsot”- vallotta be Günzer Tamás.
Amióta megkapta a díjat, folyamatosan úton van, nagyon sok fölkérést kap. Hetente három-négy borkóstolót is tart, még senkinek nem mondott nemet. Örömmel megy, nem érzi tehernek, hiszen – ahogyan mondta –

És Günzer Tamás tartja a szavát. Persze ehhez a megfelelő háttér is elengedhetetlen. A vállalkozás főborásza fia, Günzer Roland, lánya, Günzer Gina viszi a cég marketing tevékenységét, felesége pedig a mindenes, elsősorban a vendéglátást igazítja, napi nyolc órában pedig részt vesz a könyvelésben.

„Őszintén megmondom, hihetetlenül boldog vagyok, úgy érzem, mindent elértem az utóbbi években, megkaptam azokat az elismeréseket, amik megszerezhetők a szakmában, most már azon kezdek el gondolkodni, miként tudom ezt jól átadni”- csillog a szeme. Szeretné, ha fiának is sikerülne ezt az utat bejárnia. Úgy tervezi, egy kicsit hátrébb fog húzódni, és őt fogja előre tolni. Szeretne többet kikapcsolni, mert úgy érzi, hogy a munka megszállottja, és ez nem jó. Többet szándékozik pecázni, a Balatonon lenni, más borvidékeket megismerni.
A bor összehozza a társaságot, jó példa srre, hogy mennyire összefog a villányi borászcsapat, hogy január első-második hetében rendszeresen együtt járnak síelni, ahová mindenki a legjobb borát hozza magával. Kóstolnak reggeltől estig. A többi borvidék szakembereivel is jó kapcsolatot ápol, sokat járnak a Szekszárdi borvidékre, de vannak kiskőrösi barátaik is.

Ehhez persze szükség van az őszinteségre, és mások véleményének elfogadására. Mint mesélte, nem szokta kritikával illetni mások borát, inkább a jót, a szépet keresi benne. Véleménye szerint a borásztársadalom olyan szinten fejlődik, hogy szinte nincsenek már gyönge borok. Azok a borok már nem kerülnek ki a polcra, melyeknek problémájuk van. Ez országosan bármelyik borvidékre igaz.
Amikor megjegyzem, a villányi borászok összefogása országosan is példaértékű, s vajon miért nem tudnak minden helyen együtt dolgozni, elgondolkodik. Talán az az egyszerű oka, hogy nincsenek eladási problémák Villányban. Abban a pillanatban, hogyha egymás elől halásznák el a piacot, lehet, hogy ez már nem volna igaz.

Régóta beszélünk arról, mi az, amit megjelenítsünk a címkén: elsősorban a borvidéket? A fajta vagy a termelő legyen hangsúlyosabb? „A borvidék azért fontos, mert aki megkedvelt egy borvidéket, csak onnan vásárol. A Villányi borvidék mindig is népszerű volt. Nagyon fontos a termelő, és szerintem az is lényeges, hogy egyértelműen fölismerhető legyen. Nem szabad állandóan változtatni. Követni kell a stílusokat, de olyan szemmel, olyan hitvallással kell összeállítani egy címkét, ami megfelel annak, ahogyan a háziasszonyok választanak. Legyen csinos, legyen felismerhető a fajta, és az is, hogy kinek a bora.”