Kiválasztottnak kell lenni ahhoz, hogy valaki olyan pályát fusson be, mint ő. Eleve elrendelt adottságok, gyermekkorban felfedezett irányultság, motiváció, ehhez párosuló szorgalom és rátermettség. Kutasi Tamás 2014-ben tartott egy méhészeti előadást Kiskőrösön. Napokkal később újra felkerestem, mert további kérdéseim voltak. Tamás közvetlensége, barátsága és szaktudása megragadott. A következő évben már közösen szállítottunk méheket, azóta is kölcsönösen segítjük egymást, ezért beszélgetésünk baráti és szakmai is egyben.
– Az őseim a XVII. században kapták nemesi címüket, az 1900-as évek elejétől Budán, Pasaréten éltek. A második világháború után a családot minden vagyonától megfosztották, és saját házukban a továbbiakban csak bérlőként lakhattak.
Amikor 1984-ben a méhészetet megalapítottam, a felmenőimre emlékezve választottam a Brunner nevet – magyarázta Tamás az előzményeket.
– Pasaréten, majd Pesthidegkúton nőttem fel. Édesapámmal és négy testvéremmel heti rendszerességgel jártunk kirándulni a budai hegyekbe, így a környezetet, természetet hamar megismertem, megszerettem. Kilencéves voltam, amikor azzal leptem meg szüleimet, hogy szeretnék egy méhcsaládot. Boldog voltam, amikor az 500 forintért vásárolt méhcsaládom túlélte a telet, és tovább tudtam szaporítani őket. Első kaptáramat (egy NB 15-öst) Nikovitz Anti bácsitól kaptam, aki pár utcára lakott tőlünk, a kaptárt gyalog vittük haza bátyámmal.
Innentől kezdve egyértelműen csak a méhészetre fókuszáltál?
– Nem. Az építőipar érdekelt, építész szerettem volna lenni, de ehelyett veszélyes fák ápolása és kivágása lett a főállásom, mert tudatosan olyan pénzkereseti lehetőséget kellett választanom, amiből egy modern, működőképes kisüzemi méhészetet meg tudtam finanszírozni. Másodállásban természetesen folyamatosan méhészkedtem. Megszállottan figyeltem a méheket, tapasztalatokat gyűjtöttem, tanulmányoztam a viselkedésüket, fejlesztettem a szakmai tudásom. Szinte az összes régi és akkori új szakkönyvet áttanulmányoztam. Régi szakkönyvek beszerzésében sokat segített édesapám, aki a Nagy neves antikváriumba bejáratos volt. Elfogadta, hogy ugyanúgy nagyra becsülöm ezeket a könyveket, mint a XVII. századi pergamenből készült, kézzel jobbról-balra írt tekercseket.
Egyre többet dolgoztam a méhekkel, és lassanként leépítettem korábbi munkámat. Közben minden iskolát kijártam, ami Magyarországon a méhészettel kapcsolatban elérhető volt. A mesterképzést a gödöllői Szent István Egyetemen végeztem el 2000-ben.
Méhészeted Magyarországon egyedülálló adottságokkal rendelkezik. Mesélj, kérlek, hogyan alakult a vállalkozásod, milyen termőhelyi és termelési sajátosságaid vannak!
– Hamar felismertem, hogy azok a dombok, völgyek, fák, ahol gyerekkoromban játszottam, egyben kiváló méhlegelők. A budai–pilisi régió természetvédelmi területei, változatos növényei, mikroklímája felfedezni való környezetet jelentett számomra. Szerencsésnek érzem magam, hogy egykori „játszóterem” a munkahelyem is lett. Évek alatt kitapasztaltam, hogy mikor, hol és milyen virágzó méhlegelő érhető el, és ez a különleges adottság, területi jellegzetesség adja az alapját a 240 méhcsaládos, ellenőrzött bioméhészetemnek.
A kisméretű méztér azt a célt szolgálja, hogy a kis mennyiségben gyűjthető mézfajtákat (például japánakác, levendula, gesztenye) is beérlelve tudjam elvenni a méhektől, de mára már legtöbb esetben segédméztérként vagy lépes méz termelésre használom. Kínálatomban általában ritkaságnak számító, különleges fajtamézeket vannak, de természetesen az akácot, hársat, napraforgót sem szoktam kihagyni. A borhoz hasonlóan a méz is hordozza a termőhely jellegzetességeit és a készítés technológiájának sajátosságait. Tulajdonságaik színben, ízvilágban, illatban és karakterben is jól megkülönböztethetőek.
